Váradi Bódis Éva Nagyváradon született 1957-ben. Szülővárosában érettségizett, majd a marosvásárhelyi főiskolán nyelvtanári képesítést szerzett. 1980 és 1987 között a váradi könnyűipari szakközépiskolában tanított. 1989-ben családjával Ausztriában telepedett le, ahol fogyatékosoknak fenntartott intézetben oktató. Húsz éve ír verset, de most közöl először.
Váradi Bódis Éva
panoptikum
szemed hideg fényben ég,
kérdéseimre már rég
nem felel
szebb idők tanújaként
itt felejtett
torz vigyorú
két báb
ezek vagyunk
és elhitetjük
magunkkal,
hogy élünk…
2004. aug. 14.
Albertirsa, Magyarország
lebegés
ég és föld között
napsugáron
holdsugáron
az éj szárnyán
csillagok könnyén
sehol otthon…
2003. febr. 1.
Feldkirch–Gisingen, Ausztria
kopjafa
kirepült a lelkem
s ég felé szállt
a nap bánatomat
húzta arca felé
fátyol helyett
esőcseppek…
Isten sírja könnyeimet…
Uram, apaszd el
az égi csatornát!
kopjafává merevült
a szerelem
2004. aug. 14.
Albertirsa, Magyarország
amikor hozzám szólt az Úr
szívedben nagy-nagy üresség és csend,
de mindez meg fog változni,
szólt hozzám az Úr,
napfényes-csikorgós téli délután
amikor éppen a szombati magányba
és a sziporkázó hóba
mártogattam a lelkem,
hogy ugyan már zsibbadjon
az a kínzó fájdalom
miután
ki tudja hányadszorra már
noszogattam
a svájci hegyeken
kuporgó Istent
hogy szóljon hozzám
2003. febr. 1.
Feldkirch–Gisingen, Ausztria
fa hó alatt
élet vagy halál…
fehér mező
lépteim alatt csikorog a hó
a fa
madárfészekről álmodik…
2003. febr. 1.
Feldkirch–Gisingen, Ausztria