Üzenet a csillagokból
A XVII. században a heliocentrikus elmélet elterjedésének és Galilei távcsöves felfedezéseinek a hatására újra általánosan elfogadottá vált az a nézet, mely szerint a Föld nem kitüntetett hely a világegyetemben. A Hold hegyeinek és a Jupiter négy holdjának a felfedezése mind azt sugallta, hogy ezek az égitestek a Földhöz hasonlóan lakható világok. De vajon lakottak-e? Bár semmiféle tapasztalat nem támasztotta alá, mégis a kor tudósai filozófiai, teológiai megfontolások alapján meg voltak győződve ezen égitestek lakottságáról. Hiszen mi értelme van annak, ha Isten a földihez hasonló lakható világokat teremt, és azokat mégsem népesíti be? Hiszen a teremtő részéről felesleges pazarlás lenne lakható világokat teremteni és még holddal is övezni azokat, ha nem él senki rajtuk, aki Isten teremtő munkáját dicsérné. Mindebből Kepler szerint az következik, hogy a Föld Holdja a földlakók számára teremtetett, a Jupiter holdjai pedig „nem elsősorban nekünk, földlakóknak, hanem kétségkívül a Jupiteren, annak golyóján körös-körül lakó élőlények számára teremtetett”.
Ez a célszerűségi elmélet, mely szerint: a bolygók, holdak az adott égitesten élők számára teremtettek, egész a XIX. századig széles körben elfogadott volt. A földön kívüli értelmes élet létét igazoló „megfigyelési bizonyítékokra” sem kellett sokáig várni. Schiaparelli „felfedezte” a Mars-csatornákat, melyek az általános vélekedés szerit a marslakók mérnöki munkájának a nyomai. Ebben az időszakban sokan gondolták úgy, hogy a földön kívüli értelmes élet létezése empirikus bizonyítást nyert, és már csak a kapcsolatfelvétel van hátra. 1891-ben a Francia Tudományos Akadémia ki is írt egy pályázatot, mely szerint százezer frankot kap az, aki tíz éven belül felveszi a kapcsolatot egy idegen civilizációval. (A dolog érdekessége az, hogy a pályázat kizárta a Marsot mint olyan égitestet, amelynél a feladat túl könnyű lenne!) Az első konkrét javaslatot az idegen civilizációkkal való kapcsolatteremtésre Carl Friedrich Gaussnak, a „matematikusok fejedelmének” kell tulajdonítanunk, aki azt javasolta, hogy a Szaharában vagy Szibériában kellene óriási méretben megjeleníteni a Pitagorasz-tételt, hiszen arról minden értelmes lény felismerné, hogy mesterséges. Egy másik korai kapcsolatfelvételi ötletet említve: Galton azt javasolta, hogy óriási tükörrendszerrel kellene a napfényt a Marsra vetíteni, és így a matematikai szabályszerűséget követő felvillanások segítségével üzenni lehetne a marslakóknak. A 20. század első negyedében azonban egyre gyűltek a bizonyítékok arra nézve, hogy a naprendszerben a Földön kívül máshol nem lehetséges értelmes élet (a Mars-csatornákról időközben kiderült, hogy nem mások, mint optikai csalódás.) A 60-as években a Naprendszerbe indított űrszondák egyértelműen bebizonyították, hogy mind a Mars, mind a Vénusz alkalmatlan az életre. Más szempontból viszont egyre gyűltek a bizonyítékok arra nézve is, hogy a Föld mégiscsak egy átlagos bolygó az univerzumban, és ha a Naprendszerben nem is, de a galaxis többi csillaga körül keringő bolygókon kialakulhatott az élet. Hiszen a jelenlegi tudásunk szerint a Nap egy átlagos csillag egy átlagos galaxisban, a Föld pedig egy átlagos kőzetbolygó. Csak annyiban kivételes a többi naprendszeren belüli társától, hogy egy olyan sávban kering a Nap körül, ahol a hőmérséklet éppen megfelelő ahhoz, hogy a víz folyékony állapotban maradjon meg a felszínén. A mai tudásunk szerint pedig az élet kialakulásához éppen ennyi elegendő is. Hiszen ahol megvannak a szükséges környezeti feltételek, az élet is igen hamar megjelenik, és feltételezhetően előbb-utóbb értelmes lények is kialakulnak.
2 / 7 
•