Egyperces novellák
Laska Lajos temet
Laska Lajosban akkor tudatosult igazán, mennyire szeret temetésre járni, amikor egy alkalommal úgy adódott, hogy ugyanabban az időpontban két ismerősét temették, s ő természetesen mindkét temetésen szeretett volna részt venni. Ah, mennyire kínos! Miért nincs két életem? – szenvelgett Laska, nem tudva eldönteni, melyik temetést válassza. Mert temetések közt talán nincs is fontosabb és kevésbé fontos, mert talán nem is a személy számít, hanem a temetés. Laska Lajos nem volt extrém módon modern, így arra nem gondolhatott, hogy a rendhagyó esemény kedvéért klónoztathatná magát. Nem, csupán arra gondolt, lemarad élete egyik lényeges eseményéről. És emiatt bosszankodott.
Bánatát látva, felesége értetlenül, dohogva kérdezte meg, miért szeret annyira temetésre járni. Miért, miért, méltatlankodott Laska, mert a temetésen alkalmunk van szembenézni a halállal. Hogy az ismerősünknek véljük.
Ahogy ezt megfogalmazta (imádott teóriákat gyártani), rájött, hogy valami nincs rendjén, mert a dolgoknak normális állása szerint a saját temetésén nem vehet majd részt. Legalábbis nem úgy. Hát nem bosszantó? Kész beszarás! Igazságtalanság! Ekkor váratlanul elhatározta, ezután minden erejével, tehetségével azon lesz, hogy érje el: lehessen ott a saját temetésén. Vagyis temethesse el magát, vagy ilyesmi. Mert temetésen lenni olyan jó! Úgy érezte, eme cél új értelemmel tölti föl életét.
Laska Lajos
és duplikátuma
Laska Lajosnak időnként az az érzése, fényképről figyeli önmagát. Pontosabban: Laska Lajos, a szenvtelen, kontemplatív egyén fel van akasztva a falra – egy kép rámájából pillog kifelé, és bámulja Laska Lajost, a piti ügyekben elvesző idegesen kapkodót. És nevetségesnek tűnik neki. Kicsinyességéért s amiatt, hogy mindegyre feltúrázza magát. Igen, például azért, ha a szomszédja nem köszön. Vagy ha köszön, azért.
Érdekes tevékenységnek találja az utána való leskelődést. Amikor kakál, piszkálja az orrát, szellent. Amikor azt hiszi, egyedül van, s elengedi magát. Érdekes kívülről figyelni önmagamat, gondolja. Vagy az a valaki nem önmagam? Aki reggel pisilés előtt maszturbál? Aki csámcsogva zabál? Akin folyton röhögni kell?
Laska egyszer csak rájön, hogy figyelik. Folyton. Egy láthatatlan valaki. Mindenhol ott van. Idegesítő. És akkor észreveszi a képet. Elcsodálkozik. A benne rejlő Laska Lajost nem ismeri fel. Bosszankodni kezd: ez a pimasz senkiházi les utánam, sakkban tart? Hát mit gondol magáról? Én exponálom magam, ő pedig kukkol, mintha kísérleti lény lennék? Disznóság! Tűrhetetlen.
Odaáll a kép elé, és dühösen behúz neki.
Utána hosszas ápolásra szorul.
2 / 2•