tudomány
« Vissza

Üzenet a csillagokból


Ha sikerül is egy földön kívüli eredetű mesterséges rádióimpulzust fogni, az még mindig igen kétséges, hogy kiépülhet-e egy kétirányú kommunikációs kapcsolat. Eltekintve attól a problémától, hogy a legközelebbi földön kívüli civilizáció is valószínűleg több száz fényévre van tőlünk, így a kérdéseinkre a válasz is csak évszázadok múlva érkezhet meg, még mindig ott marad a kérdés, hogy miről és legfőképpen milyen „nyelven” beszéljünk velük, hiszen eléggé valószínűtlen, hogy akármelyik földi nyelvet meg tudnák fejteni. A SETI-kutatók szerint ha a kapcsolatfelvétel létrejönne, akkor a mondanivalónkat csak a matematika nyelvén tudnánk kifejezni, és az a látszatvilág mögötti igazi valóságról, vagyis tudományos kérdésekről szólna. Ez az elképzelés összhangban van azzal, amit gyakran „matematikai platonizmusnak” neveznek, mely szerint a matematikai objektumok az embertől függetlenül, valahol a matematikai ideák világában léteznek. Bizonyos értelemben tehát a matematikus is empirikus úton vizsgálódik, vagyis a már létező matematikai struktúrákat tárja fel. Így tehát ha a matematika nyelvén próbálunk kapcsolatot teremteni az idegenekkel, akkor azok ezt minden bizonnyal megértik és könnyen dekódolják, hiszen ezek a matematikai struktúrák számukra is eleve adottak. Hiába faggatjuk az extragalaktikus levelezőpartnerünket a családjáról, vallásáról vagy a költészetéről, mivel ezek a fogalmak nagy valószínűséggel nem mondanak neki semmit, de gyököt vonni, osztani, szorozni biztosan tud. Azonban ha ezt az érvelést elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy létezik egy kitüntetett racionális gondolkodás, amely előfeltétele annak, hogy egy civilizáció eljusson egy bizonyos technikai fejlettségig, illetve hogy a matematika és a természettudomány abszolút érvényű és független attól a kultúrától, amelyben kialakult. Vagyis a földön kívüliek alakra valószínűleg nem hasonlítanak ránk, de mindenképpen hozzánk (a jelenkori európai emberhez) hasonlóan gondolkodnak.
Ez az előfeltevés azonban teljes mértékben alaptalan. Hiszen az általunk használt racionális érvelésmódok kitüntetett jellegét nem lehet racionális vagy bármilyen érveléssel bizonyítani, ahogy Münchhausen báró sem húzhatta ki magát a hajánál fogva a mocsárból.


 arrow5 / 7 arrow