ez szé(p) avagy 56 a svéd irodalomban
A másik ok magyarázatát már kézzelfoghatóbb adatokra alapozom. Anders Svensson könyvéből világosan kiderül, hogy a magyarországi menekültek befogadása (svéd) állami akció volt. Az ausztriai táborokban történt válogatástól a svédországi üzemekben való elhelyezésig mindent a svéd Munkaügyi Igazgatóság (AMS) intézett. Néhány tábortól eltekintve, ahol vagy a Vöröskereszt, vagy más segélyszervezetek vállalták a menekültek svédországi ideiglenes ellátását, magánszemélyek alig kerültek kapcsolatba magyarokkal. Nem volt szó sem a magyarok, sem a svédek részéről egyéni hőstettekről, sem az ideérkezés, sem az itt-tartózkodás megszervezésében. Ezzel irodalmi alkotások „nyersanyagául” sem szolgálhattak ezek a nem létező történetek.
Nem csak a magyar irodalomban volt szokás, hogy a nagy történelmi eseményeket átvigyék az irodalomba, de úgy látszik, arra hogy 56 megjelenjen a svéd irodalomban, még nagyon sokat (40 évet) kellett várni.
De lehetett volna készíteni egy olyan dolgozatot is, amely a különböző évfordulókon közölt megemlékezéseket vizsgálja. A forradalom 10., 20., 30., 40. évfordulóján hogyan ünnepeltek, emlékeztek? És mi volt ennek az irodalmi hozadéka? Ugyanis igen hamar megjelent, illetve színre lépett a svédországi magyarság alkotó, prózát és verset svédül egyaránt író nemzedéke.
Azon is érdemes volna elgondolkodni, kinek a felelőssége kutatni ezeket a kérdéseket. A befogadó országé vagy az anyaországé (nemzeté) ez a felelősség?
Részei ezek a történetek a svéd társadalomnak csak azért, mert a szereplők svéd állampolgárok ma? Vagy továbbra is az amúgy is oly gazdag magyar emigráns irodalmat bővítik csak tovább ezek a történetek?
De mi lesz ezekkel a könyvekkel, és hát akkor már kettős, sőt hármas értelemben: mi lesz ezekkel, ki olvassa még el ezeket? Sikerült-e felkeltenem az érdeklődését valakinek? Elolvassák-e majd e könyveket (persze svédül) ötven év múlva az én gyermekeim, s az ő gyermekeik hetvenöt év múlva? Megveszi-e, keresi-e valaki ezeket a könyveket rajtam kívül? És a legfontosabb kérdés, eljut-e ezek híre Magyarországra, a magyar nyelvterületekre, volt-e, van-e és lesz-e valami ezekben a könyvekben, amit ott is tudniuk kellene az embereknek. Embereknek és nem csak szakembereknek, ha vannak ilyenek, akik tudnak ezekről a könyvekről. És ha ma már nem is annyira érdekes, mit írt Marika Kennedy meg a többiek, mert az csak a történtekről szól, de talán igenis érdekes volna magyarul is olvasni Neufeld Robert és Carola Hansson könyvét is. Hiszen mi más is lehetne a feladatunk itt távol a hazától, mint hogy hírt adjunk a hazaiaknak itteni hírünkről?!
Ezért és erről írtam.
2006. június. 20.
Jegyzetek:
1 A Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek (angolul: World Federation of Democratic Youth, WFDY) ma is Budapesten, a Frangepán utcában van a főhadiszállása, akkor a Benczúr utcában volt.
2 Ebből csak az az érdekes, hogy ’54-ben már milyen nagy József Attila-kultusz volt Magyarországon.
Könyvészet:
Mot v°aldet: svenska dikter publicerade med anledning av Ungern-revolten 1956; i urval av Bo Setterlind
Nils Erik Baehrendtz (redaktör): Vi s°ag det hända. Stockholm, 1957
Martin S. Allwood (redaktör): Vi kämpade för Ungern. Mullsjö, 1957
Laszlo Beke: Studentens Dagbok: Budapest, 16.Okt. – 1.Nov. 1956. Stockholm, 1957
Sture Källberg: Uppror – Budapest 56: dagboksblad. Stockholm, 1966
Marika Kennedy: ...att känna Ungern. 1957
Andy Anderson: Ungern 56: den beväpnade sanningen. Göteborg, 1975
Ulf Nilson: Utrikeskorrespondent. Bra Böcker,1976
Sándor Kopácsi: Den ungerska tragedien: memoarer av Budapests polischef under Ungernrevolten 1956. Norstedt, 1979
Anders Svensson: Ungrare i folkhemmet. Lund, 1992
Robert Neufeld: Där °akrarna grät – boken om flykten fr°an Ungern 1956. Stockholm,1996
Carola Hansson: Steinhof. Norstedts Förlag, 1997
Ildikó Márky: Första kontingenten. Norstedts Förlag,1999
8 / 8•