1956 Romániában – és ami utána következett
Epilógus
A világpolitikai helyzet által kikényszerített 1964-es általános kegyelmi rendelettel kiszabadultak mindazok a politikai elítéltek, akik túlélték a börtönéveket és a kényszermunkatáborokat, amelyek nem egy esetben valóságos megsemmisítő táborok voltak. Ezzel együtt a büntető törvénykezésből törölték a „politikai bűntett” fogalmát. Azokat, akiket a rendszer ezt követően a maga biztonságára nézve veszélyeseknek talált, mint „huligánokat” ítélte el, elmegyógyászati kezelésre speciális „kórházakba” zárta, hosszabb-rövidebb vizsgálati fogság után kitoloncoltatta az országból, vagy rövid úton (közlekedési baleset, „öngyilkosság”) eltette láb alól.
A későbbi ügyek ezért esnek teljesen más minősítés alá, az értékelés szintjén is. Hogy a részletekben mekkora az eltérés, azt megmutathatja a nagyváradi Szent László-templom lebontási kísérlete ellen tiltakozókkal, az 1977-es Zsil-völgyi bányászfelkelésben vagy az 1988-as brassói lázadásban letartóztatottakkal való bánásmód vagy a Szőcs Gézáék szerkesztette és kiadta Ellenpontok, illetve a Limes-kör vagy a Borbély Ernő-csoport elleni hatalmi intézkedések jellege, Pálfi Géza római katolikus pap, Szikszai Jenő brassói tanár, Bálint Ferenc szászrégeni mérnök vagy az 1989-es temesvári forradalom küszöbén Ujvárossy Ernő máig is tisztázatlan körülmények között történt halála.
Ez azonban egy másik fejezet, amelynek még a körvonalazására sem vállalkozunk.
Elhangzott 2006. június 9-én Nagyváradon, a III. Partiumi Írótáborban
11 / 11•