Börtönjátékok
Másnap hajnalban megérkezik egy civil. A civil (Molnár Pál, 26 éves) felkölti a rendőröket, közli velük, hogy átveszi az irányítást, „míg helyrejönnek a dolgok”. Kiutasítja az irodából Violát, aki Elektromos Gyuri ágyán üldögélt, és a magával hozott könyvekkel „elfoglalja” az ágyat. Viola a maga cuccát átköltözteti a Virág utca 16-ba, Marika üresen maradt, rózsaszín paplanos ágyába. Kikészítik a munkaruhákat, felébresztik a két transzport tagjait, szürke munkaruhába bújtatják őket, majd rendőrkísérettel elindul a menet a cementgyár felé. A hét „transzportos” gyermek meg Tika Kati nénire és Violára marad. Viola megleli Marika egyik fényképét, az éjjeliszekrényre állítja és gyertyát gyújt. A gyermekek körbeállják, az egyik kislány megszólal: „Marika néni volt Szűz Mária. Né, milyen szép szőke haja van.” Néhány gyermek imádkozni kezd.
Este a transzportok megérkeznek, rendben, fáradtan. Viola krumpligulyást mér ki, majd a tagok Kati néninél gyertyát vásárolnak, és meggyújtják, azon a helyen, ahol Marika meghalt.
– Mi történik itt? – kérdezi Molnár Pál.
– Szűz Mária meghalt – válaszolja az egyik gyermek.
– Megvan az első mártír – mondja Dunás Zoli Violának.
Viola Molnár Pál után megy, a barakk előtt utoléri. Megkérdezi tőle, hol van Elektromos Gyuri, s hogy meglátogathatja-e. Molnárt az érdekli, milyen kapcsolatban áll Elektromos Gyurival. A válaszra, miszerint a menyasszonya, azt válaszolja, az lehetetlen, mivel az illetőnek felesége van.
Aktatáskás fiatalember jön ki az erdőből: Miklós, az újságíró. Molnárt és Violát kérdezi, hol találja meg Elektromos Gyurit. Az újságja küldte riportra, s feladata szép és emberi portrét írni Elektromos Gyuriról.
Molnár megmagyarázza neki, hogy V. Gy. küldöttséggel Moszkvába utazott, több hétre. Miklós elkeseredik, de elhatározza, hogy más riportalanyt keres magának. Molnár nem áll kötélnek, Kati néni épp a budit takarítja, a hét gyermek körbeállja, s mondókákat fúj, hogy jobban menjen a munka (Egy: megérett a meggy, kettő: csipkebokor-vessző stb.). Miklós körbejárja az üres barakkokat, s megtalálja Marika fényképét, immár a csonkig égett gyertya mellett. Molnár megmagyarázza neki, hogy Marika élmunkásnő, azért a fényképállítás, mire Miklós elhatározza: Marika lesz a riportalany. Míg Violával beszélget Marika forradalmi természetéről, Molnár elsiet a cementgyárba, hogy rábírja a szintén Kolozsvárról érkezett Erzsikét: alakítsa az „élmunkásnő” Marika szerepét az újságíró előtt. Röviden ki is oktatja, miket kell felelnie Miklós kérdéseire.
A transzporttal együtt tér vissza a barakkokhoz.
Az újságíró elkészíti a riportot, Erzsike fura válaszai nem ejtik gondolkodóba. Molnár olykor közbeszól, s próbálja enyhíteni a válaszok groteszkségét. A telepiek és a rendőrök nagy érdeklődéssel követik, hogyan készül a riport, Kati néni italokat mér hitelbe. Az újságíró meleg búcsút vesz a riportalanyától, majd az erdőn át elindul hazafelé, a sötétben. A telepiek és a rendőrök kettesével-hármasával szintén az erdőbe mennek, Viola Dunás Zolival sétálgat, majd ők is betérnek az erdőbe. Mire leszáll az éj, a barakkok üresek, csak a gyermekek, Kati néni és Molnár Pál maradt otthon.
– Itten gyermekek fognak születni – jegyzi meg Kati néni.
– Nem azért jöttem ide, hogy szaporítsam az osztályellenség számát – üvölti Molnár Pál.
A telepiek megkapják az első fizetésüket, s vissza akarják vásárolni Kati nénitől a zálogba tett emléktárgyaikat. Kati néni viszont kijelenti, hogy tombolát szervez, s azt tanácsolja, mindenki vegyen több jegyet, mert így megnő az esélye, hogy a saját emléktárgyait nyerje vissza, s ha ez mégsem sikerül, akkor egymás között majd cserélgethetik a nyereményeket. Annak érdekében, hogy gyarapodjék a nyeremények száma, Kati néni beveti eddig ismeretlen tehetségét is: öt olyan tombolajegyet készít, amellyel tetoválást lehet nyerni.
A káprázatos, ünnepi tombolát megelőzően megérkeznek a lányok is a gramofonnal, mindenki italt vásárol, a rendőröket is beleértve. Molnár Pál, Dunás Zoli, Viola, Irma bárónő és Kurva Erzsike nyernek tetoválást.
Kati néni az elvtársnők karjára egy-egy szívet tetovál, mondván, hogy a nőknek az mindig jól áll. Közben berúg, s Dunás Zoli karját összetéveszti a Molnár Páléval. Az előbbiére sarló-kalapácsot és ötágú csillagot rajzol, az utóbbiéra az Osztrák–Magyar Monarchia címerét.
Dunás Zoli másnap reggel, amikor észreveszi, mi díszíti a karját, Violához rohan. A nő megvigasztalja: ezzel a tetoválással véget ér az osztályellenséges múlt, előtte az élet, előtte a pálya. Összecsomagolnak, s azonnal elindulnak a szép jövő felé, az erdőn át, hiszen mindenki alszik még.
Molnár Pál, amikor délelőtt magához tér, és megpillantja a Monarchia címerét a saját karján, le akarja lőni Kati nénit, de annak sikerül elfutnia. Molnár Pál tombolni kezd, Mitika bácsi megkötözteti, s három rendőrrel elviteti, majd leül egy farönkre, gondolkodik. Megérkezik Erzsike a gyerekekkel, s megkérdezi Mitika bácsitól, ezentúl ki fogja vezetni a telepet.
– Te ezentúl tisztességes leszel, hozzám jössz feleségül, s én majd elvezetem a telepet – válaszolja Mitika bácsi.
Az erdőből előbukkan az újságíró, azzal a hírrel, hogy a telepi cikk nagy sikert aratott, s a Központ őt nevezte ki a telep párttitkárává, amíg meg lehet tartani a demokratikus párttitkárválasztást.
– Te leszel a szakszervezeti vezető, hiszen ég a kezed alatt a munka – mondja Erzsikének.
Amikor az újságíró megtudja, hogy a telepiek még vasárnapi álmukat alusszák, elküldi Mitika bácsit, hogy ébressze fel őket: légvédelmi gyakorlatot tart nekik, hiszen nincsenek felkészülve arra, hogy megjönnek az ellenséges bombázó-repülőgépek.
– Holnap és még néhány napig nem mentek a cementgyárba, hiszen bunkereket kell ásnunk itt a telepen – jelenti ki nekik.
Hanem az erdőből újabb transzport érkezik: negyven protestáns és katolikus pap, meg egy rabbi.
– Te jó Isten! – ordít fel Kati néni. – Mi lesz most velünk?
4 / 4•