1956 Romániában – és ami utána következett
A letartóztatások mellett a megtorlás másik formája a megbízhatatlannak ítélteknek az egyetemekről való eltávolítása volt. Az „egyetemi munka ideológiai megjavítása” céljával hozott rendelkezések nyomán százával zárták ki az egyetemekről azokat a diákokat és tucatjával a tanárokat, akiket „egészségtelen származásúaknak” vagy politikailag megbízhatatlanoknak ítéltek. A kutatás ezen a téren ma még csak részadatokkal rendelkezik, de az eddig előkerült szórványos adatok is beszédesek: a Bukaresti Egyetem irattárából előkerült egyetlen, 1957 őszéről való dosszié például 400 kizárási határozatot tartalmaz. És még egy adat: a Szovjetunióban tanuló romániai diákok és doktorandusok közötti tisztogatás eredményeként 21 fiatalt rendeltek haza a magyar forradalom alatt tanúsított „meg nem felelő magatartásuk” miatt. Legnagyobb részük itthon sem fejezhette be egyetemi tanulmányait.
Az egyetemekről eltávolítottakra aztán különös gondja volt a hatalomnak: a katonaköteles fiúkat munkaszolgálatos alakulatokhoz hívták be 2-3 évre, s legnagyobb részüket csak fizikai munkára alkalmazták mint szakképzetleneket. Sok ezer fiatalnak törték így derékba a pályáját.
Az egyetemi ifjúságnak a magyar forradalommal rokonszenvező megnyilvánulásait – az októberi események idején sietve beszervezett besúgóhadon keresztül – a Securitate gondosan regisztrálta, és még évekkel később is szervezett újabb pereket, amelyekkel a félelem légkörét alakította ki a maga politikai céljainak elérése érdekében. 56 őszén begyűjtött információk szolgáltak „tényekkel” például Soós Ferenc teológus, Halmay Pál műegyetemi hallgató és hat társuk perében, akiket „államellenes terrorista szervezkedés” vádjával állítottak bíróság elé 1958 novemberében (közülük Soóst és Halmayt halálra ítélték, s csak kilenc hónap múlva változtatták ezt az ítéletet életfogytiglanra). A már említett teológusperekben letartóztatottak pedig 1959-ben azért kerültek a vádlottak padjára, mert egyikük 1956 forradalmas napjaiban a diák-istentiszteleten orgonán a Himnuszt játszotta el, másikuk prédikációjában utalt a forradalomra, többen fekete szalagot viseltek, egy diáklány 56-os verseit olvasták és adták tovább, „ellenséges tartalmú” prédikációszövegeket sokszorosítottak, vagy egyszerűen csak nem jelentették fel társaikat, diákjukat.
Kísérletek a forradalmat rágalmazó propaganda cáfolatára
A magyar forradalommal való közösségvállalásnak nem ritka formája volt az, amikor valaki a hivatalosan terjesztett rágalmakkal szemben a forradalomról a valóságnak megfelelő értesüléseket próbált környezetében képviselni. A pártközpontba befutó jelentések – mint láttuk – több helyen jeleznek szórólapokat, falfirkákat, ezek értelmi szerzőit azonban sokszor csak hónapokon át tartó nyomozás után derítette fel és tartóztatta le a Securitate. A gyergyószentmiklósi Laczkó György letartóztatására például csak 1957 decemberében került sor, a marosvásárhelyi Györfi Istvánéra 1958 áprilisában, a szintén marosvásárhelyi Bincsó Jánoséra 1958 szeptemberében. A legjelentősebb ilyen szervezet a gyulakutai Veress Sándoré volt, ő a forradalom napjaitól kezdve szerkesztette és küldözgette társaival magyar és román nyelvű felvilágosító leveleit szerte az országba. Ötüket 1957 júniusában tartóztatták le, majd ítélték el, összesen 73 évre.
A magyarországi forradalom eseményeinek „ellenséges tendenciájú kommentálása” volt a kiindulása több olyan pernek, amelynek letartóztatottjait valamiféle „szervezetként” próbálta beállítani a Securitate, mondván, hogy amit három ember együtt elkövet, az már szervezet, s a büntető törvénykönyvi besorolás ennek megfelelően már nem „vétség” (delict), hanem „bűntett” (crimă), a kiróható büntetés pedig nem 3–10 év javító fogház, hanem 10–25 év szigorított börtön. A besorolásnak ez a megváltoztatása 1957 második felében történt, s nyilván azzal is összefüggött, hogy a Securitate mindenféle módon igyekezett a rendszerre leselkedő veszélyt felnagyítani, miáltal megnőtt a leleplezés érdeme (s természetesen a „megelőzött” veszély leleplezéséért járó jutalom is). Így alakult ki a szilágysomlyói csoport (Mike András és társai, akiket 1957. március 29-én ítéltek el Nagyváradon), az erdőfülei Fosztó-csoport, a csíkmadarasi Mihálcz András csoportja, az érendrédi Bujdosó Géza csoportja, a csíkszeredai Puskás Attila, majd Kacsó Tibor csoportja, hogy csak egy néhányat soroljunk fel ebből a kategóriából.
7 / 11 
•