A koraszülött forradalom (Visszapillantás 1956-ra)
Azt még elfogadtam természetes politikai jelenségnek, hogy a sztálinista rendszer karrieristái igyekeztek átnyergelni, sőt „élre állni”, amikor azt hitték, győz a forradalom. Bőrüket mentették és új karrierjüket alapozgatták. De a lejárt eszmék múmiái is megelevenedtek. Voltak, akik a Horthy-kort akarták volna restaurálni egyházi befolyással vagy anélkül. Föltámadtak a nyilasok is, és velük egy szinten az „igazi munkásuralom” hívei. A munkástanácsok a „szovjetek mintájára” alakultak meg. Ezt nem szabad szem elől tévesztenünk! Mind e csoportok fegyverrel is rendelkeztek. Egymással csak az oroszok kiebrudalásában és a rendszer megdöntésében értettek egyet. A jövőt illetően nem. Azok, akik Széchenyi, Deák szellemi örökségét ápolták, a demokratikus liberalizmust, és arra alapozva egy szabad társadalmat akartak szociális piacgazdálkodással, kisebbségben voltak. Pedig az első harcok kockázatát ez a réteg vállalta. Megkockáztatom a feltételezést: ha a forradalmat követő szabadságharcot vérbe nem fojtják, a folytatás polgárháború lett volna! Mindszenty hercegprímás november 3-i beszéde végleg elmélyítette az ellentéteket. Nem mindenki áhított pártszeminárium helyett litániát vagy bibliaórát. (Alkalmatlan időben szólalt meg. Ő, aki valaha integráló erő volt, most a széthúzásnak adott tápot. Boldoggá avatásának kérelmező ívét ennek dacára én is aláírtam.)
Győri tervek
Szigethy Attilához tehát megérkeztünk. Marika sántítva. Ő a sarkába kapott még Budapesten golyót, én a bal csuklómba. A bal karom egyébként is sérült volt egy korábbi sportbaleset következtében. Szigethyt arra akartam rávenni, hogy rendeljen el mozgósítást, és igyekezzünk Budapest felszabadítására. Az oroszok és a forradalom lejáratói ellen egyaránt. A mozgósítást azért tartottam volna fontosnak, mert a besorozott harcos katonának minősül – ha elfogják –, nem partizánnak. Ez így jó lett volna, csak nem volt fegyver. Szigethy a Németországban állomásozó USA-bázistól kért segítséget. Onnan azt válaszolták, hogy szívesen segítenének, de nem tudnak az országba bejönni, mert Ausztria semlegességét négy nagyhatalom garantálja. A győri szovjet hadtest parancsnoka, Artyuk tábornok próbált segíteni. Artyuk azt mondta, ő nem hajlandó lövetni azokra, akikkel tegnap még együtt kávézott. Ő az amerikaiaknak azt a javaslatot tette, hogy látszatbevonulást rendez szovjet csapatokkal Ausztriába. Ez feljogosítaná az amerikaiakat, hogy be- és átvonuljanak Ausztrián. A javaslatot visszautasították és Artyukot feladták Moszkvában. Szigethy Attila ennek következtében ama belátásra jutott, hogy felejtsük el a fegyveres ellenállást, mert „nem éri meg Győrt porrá lövetnünk azért, hogy két héttel tovább tartson az ellenállás”. Nekünk meg ezt mondta: „Menjetek külföldre. A halott hősök nem használnak az országnak.” Ő maradt, és kiejtették az ablakon.
7 / 9 
•