A koraszülött forradalom (Visszapillantás 1956-ra)
Annak tudatában indultunk Rajk temetésére, hogy figyelnek bennünket. Aznap még vonathoz kísértük a latintanárt, Molnár Józsefet, aki demizsonokkal megrakva borutánpótlásért indult Nagyrédére. Antall Józsefnek az az állítása, mely szerint az október 6-i tüntetést ő szervezte volna, melyre Molnár József „barátja” odacsődítette volna a bölcsészeket, már csak ezért sem felel meg a valóságnak. Rajk újratemetésén osztogattuk a Tiszta Szívvel példányait. A Hősök terén toporogtunk, ott terjesztették elő a képzőművészeti főiskolások – akik a „kolhozzal” együttműködtek – egy tüntetés ötletét. Név szerint Barna Éva és Darázs Mária. Mi kolhozosok ezt nyomban megszerveztük.
A tüntető menetelésnek három fontos állomása volt: a Szovjet Nagykövetség, a Batthyány-mécses és a Petőfi-szobor. A Szovjet Nagykövetség előtt hangzott el először a „ruszkik, haza”. Amint ott kiabáltunk, megjelent az ablaknál pongyolában egy csinos nő. Csókokat küldött. Megismertük, Cica volt, a Képzőművészeti Főiskola egyik aktmodellje, mellék(vagy fő?)állásban Andropov nagykövet egyik kurvája. Néhány nap múlva Cica elmesélte, hogy Andropov a függöny mögül kukucskált, és igencsak be volt rezelve. Kérte Cicát, ha betörnénk az épületbe, magyarázza meg nekünk, hogy ő, Andropov, mindig a magyar nép barátja volt. Az épületet nem őrizték. Cicán kívül még a magyar sofőr tartózkodott ott. Úgy hallottuk sok év múltán, hogy a sofőr is, Cica is eltűntek.
A szovjet követségtől a Batthyány-mécseshez vonultunk. Ott az urbánus diákvezér – aki már a Kerepesi temetőben csatlakozott hozzánk – felolvasta József Attila Hazám c. versét. Gömöri Györgyről van szó. Vele részben közös célt követtem, részben ellenfelek voltunk, de sohasem ellenségek. A tüntetők száma egyre apadt. Egyre többen oldalogtak el, mert körülöttünk szaporodtak az államvédelmisek, tétován, tanácstalanul. Ilyen esettel még nem találkoztak. A Petőfi-szobornál már százan sem voltunk. Ladányi Mihály elszavalta a Nemzeti dalt, aztán szétoszoltunk. Némelyek emlékezete szerint én szavaltam. Ladányi szavalt, csak akkor én is olyan nyurga voltam, mint ő, és egyforma volt a lódenkabátunk.
A Tiszta Szívvel az utolsó példányig elfogyott. Merész követeléseink voltak. Például, hogy tétessék fakultatívvá az orosz nyelv! Magyar soviniszta körök szememre vetették, hogy miért nem az eltörlését követeltük. Azért nem, mert aki akar, az tanuljon oroszul a szabadság jegyében, másrészt minden diktatúrában csak az apró lépések taktikája eredményes, hacsak nem eszkalációt akarunk. A Tiszta Szívvel folyóiratra még várt egy szerep. Az, hogy elősegítse egy forradalom kirobbanását, alkalmatlan időben.
Rohanunk a forradalomba
A Tiszta Szívvel sikere és az október 6-i tüntetés megnövelte a népiek népszerűségét. Az urbánusok úgy érezhették, hogy néhány lóhosszal lemaradtak. Közeledést jeleztek, ami alapjában véve egységfrontot jelentett volna. Csak óvakodtunk, mert féltünk, hogy „hátrakönyökölnek” bennünket. Kéry László, a világirodalom professzora másként látta. Magához csődített bennünket mindkét oldalról és az javasolta, hogy „egyesüljön a két folyóirat”. „Milyen két folyóirat?” – kérdeztem. „A Tiszta Szívvel, s melyet Gömöriék terveznek.” Ekkor én meggondolatlanul azt válaszoltam, hogy egy létező folyóirat nem tud egy nem létezővel fuzionálni. Elegánsan válaszoltam, de elhibázottan. Saját akcióra, sakkhúzásra kényszerítettem ezzel az urbánusokat. Végső soron arra, hogy az október 6-i tüntetésnél látványosabb, impozánsabb politikai tettet hajtsanak végre. Ennek lehetősége nem váratott sokáig magára. Gömöri lengyel szakos volt, jól eligazodott a lengyelországi eseményekben. Amikor az oroszok felvonultak Varsó ellen, az urbánusok elterveztek egy szimpátiatüntetést a lengyelek javára. Ehhez tömegbázist is akartak biztosítani.
3 / 9 
•