(Második próbálkozás)
Lám, lám, mégiscsak volt valami abban, hogy a vadnyugat hősei, akiket filmeken láttam, és a fasisztákat halomra lődöző jenkik és angolszászok – még az a piszkos tizenkettő is – szimpatikusabbak voltak, mint Ivánék és Natasáék a vörös csillagjukkal és a dobtáras géppisztolyukkal, még akkor is, ha – példának okáért – a Négy tankos és egy kutya című filmsorozatba apait-anyait beleadtak… Nem a ruszkiknak volt igazuk.
Akkor kezdtük mondani azt, hogy: – Tovariscsi, konyec!
Forradalmi cselekvés, szervezkedés vagy demokrata-helytállás? – különösebben nem érdekelhetett akkor és pillanatnyilag egyik nagy társadalmi kérdés s a megnevezés sem, mert mihelyt leültem az egyik fotelba, fél percen belül – szinte minden átmenet nélkül – egészséges és mély álomba süppedtem, gondtalanul és önfeledten, úgy, ahogyan csak a gyermekek szoktak pihenni…
3. 2.
Csúnya téli késő-délelőtt volt, vagy inkább már kora-délután, amikor felébredt.
Karórája nem lévén, arra kényszerült, hogy a rádióból tájékozódjon.
A műsor alapján nemsokára megállapította, hogy egy óra és néhány perc lehet az idő.
Néhány szelet felvágottat és egy kocka sajtot evett – reggeli gyanánt –, majd zuhanyozás közben tervet készített, hogy milyen helyszíneket fog aznap meglátogatni.
Azelőtt soha nem járt Budapesten, de a klasszikus olvasmányélményekből és a szívesen tanulmányozott Budapest Lexikonból, meg – természetesen – az idősebbek elbeszéléseiből nagyon sok nevezetességet ismert. Tudta, hogy a történelmi városmagot – Pesten és Budán is – tudatosan fejlesztették tovább a régi városvezetők. Tudta, hogy koncentrikus körutak épültek, legyezőszerűen futó sugárutakat nyitottak egykor a Deák és a Kálvin tér, a Vár és a Déli pályaudvar környékéről, amelyek mentén aztán közintézmények és bérházak sora épült. Előbb csak a Kis- és Nagykörút köze telt be, majd eléggé gyorsan nyújtózkodott kifelé a város Óbuda, Újpest, Pestújhely, Kőbánya, Csepel, Kelenvölgy, Nagytétény és Budaörs felé. Alig húsz esztendő alatt épülhetett világvárossá Budapest… Némi irigység élt a lelkében azok iránt, akik a századfordulón láthatták ezt az új és modern várost, akiknek szeme láttára alakult ki a klasszikus városkép.
Nem az a primitív turista volt, aki valamilyen döntnöki kegyből amolyan nagy kelet-európai körutazásra szerzett útlevelet, és végigrohant egy csomó városon, akinek a Mátyás-templom, a Parlament vagy a Lánchíd megtekintése után bőségesen elegendő, ha végigeszik egy magyaros menüt valamelyik közismert étteremben ahhoz, hogy telítődjék, és úgy érezze, hogy ennél többet már nem lehet, nem is érdemes megtudni erről a városról.
Gerzson mindig úgy tartotta, hogy élhet bárhol a világon, számára csakis Budapest lehet a főváros.
8 / 11 
•