A koraszülött forradalom (Visszapillantás 1956-ra)
Talán ezért látta fontosnak a dékán, I. Tóth Zoltán meg helyettese, Varga János, hogy megteremtse a népi-nemzeti mozgalom intellektuális magvát. Ezt a történészek „kolhozkör” néven tartják számon. E ragadványnév egyik okozója az volt, hogy a budai várban a Fehér Galambhoz címzett vendéglőben szoktuk a haza sorsát tárgyalni. Ha megbízható pincéreink spicliket jeleztek, akkor nagy hangon arról játszottunk álvitát, hogy mi módon lehetne a parasztságot meggyőzni a termelőszövetkezetek előnyeiről. Ha tisztult a levegő, a nemzet sorskérdéseit tárgyaltuk. Lévén többségünkben történészek, kiszámítottuk, hogy 57 tavaszára éhséglázadás törhet ki az életszínvonal hanyatlása következtében. Megoldásokat kerestünk arra is, hogy mi módon vigyünk logikát és logisztikát egy leverhető spontán lázadásba, hogy az leverhetetlenné alakítható lehessen. Széles bázisra is szükségünk volt az egyetemi ifjúság körében. Ezért létrehoztuk a Tiszta Szívvel című folyóiratot, és agitációs munkát folytattunk más egyetemeken és főiskolákon. A folyóirat főszerkesztője én voltam, felelős szerkesztője Román Károly, a szerkesztőség tagjai ifj. Domokos Pál Péter, Kabdebó Lóránt, Szakács Sándor és Veres Károly.
Ami az agitációs tevékenységet illeti, nekem Domokos Péterrel a Képzőművészeti Főiskola jutott. Ott ismertem meg Darázs Máriát is, aki azóta öt gyerekem anyja és öt unokám öreganyja, társam eszmében, művészetben. A képzőművészeti főiskolásokkal igen jól együtt tudtunk működni. Az ő ötletük volt az október 6-i tüntetés, melyet mi „kolhozosok” nyélbe ütöttünk. A Tiszta Szívvel, terveinktől eltérően, már október 6-án készen volt.
Andropov a függöny mögött
1956. szeptember 23-án írtam egy verset Rozsdásodik az ősz címmel, ami nyomban kézről kézre került: „Rozsdásodik az ősz már / vérvörösen. / Itt ott vérfolt csillog / a leveleken. / Ha lehullik a földre / a sok levél, / szomorú lesz az utca / és csupa vér.
Talán nem hiába pallérozták lelkemet tudós táltosok, voltak sejtelmeim, konkrét látomás-élményeim is. Már egy évvel a forradalom előtt is. Akkor írtam Tűzmadár és korommadár című versemet. A Rozsdásodik az őszre Benke Valéria is felfigyelt. Vele különös kapcsolatban voltam. Professzorom lányának volt osztálytársa. Egy házibulin ismertem meg, de nem tudtam, kicsoda-micsoda, csak tetszett nekem. A lábai különösen. Találkozgattunk, és mivel nem tudtam, miféle, szidtam neki a rendszert. Ő meg csitítgatott, hogy „igen, igen, vannak hibák, ezekre rá kell mutatni” stb. A verssel kapcsolatban az érdekelte, hogy ez egy költői képzelet-e vagy tervezünk-e valamit, például a rendszer megdöntését. „Dönteni? – feleltem. – Hát magát szívesen megdönteném, de ezt, mint tudjuk, tiltja a szocialista erkölcs!” Végezetül megfogta a kezemet: „Imre, könyörgöm, vigyázzon magára! Magukat figyelik.” Valamit még elárult nekem. A maga helyén majd elmondom.
2 / 9 
•