A „magyar 1956” (részletek)
November 4.
A kommunizmus magyarországi terrorrendszere megdöntésével világtörténelmi jelentőségűvé vált „magyar ’56” fáklyaként világító 12 napja után ez volt az első fekete nap, a magyar történelem leggyászosabb napja. A kádári neomoszkovita, kommunista ellenforradalom sötét időszaka kezdődött el.
A kora hajnali órákban egy jugoszláv diplomata Révai József sógorát, Szántó Zoltánt értesítette Tito üzenetéről, amely szerint a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imre és közvetlen munkatársai számára Jugoszlávia magyarországi nagykövetségén, de Jugoszlávia területére való távozásukat eleve kizárta.
Egyidejűleg hajnali 4 órakor megkezdődött a szovjet csapatok három napon át előkészített háborús méretű általános támadása az egész ország területén.
A kelet-magyarországi városokhoz és falvakhoz hasonlóan a már elfoglalt és megszállt Szolnokon a szolnoki rádió az ún. Kádár-kormány létrejöttének bejelentését sugározta. Kádárnak a támadó szovjet csapatokhoz november 1-jén történt szökéséről a saját pártja vezetői sem tudtak, annyira összeesküvés-szerűen dezertált a puccsista Münnichhel együtt. Most megtudhatták, hogy „kormányuk” segítséget kért a Szovjetuniótól „a fasizmus és a reakció, valamint a gyilkos bandáik ellen, a proletárdiktatúra visszaállításához”.
Nagy Imre 5 óra 20 perckor rádióban jelentette be az ország népe és a világ közvéleménye előtt a Magyarország fővárosa és a törvényes magyar kormány elleni általános szovjet támadást. Nagy Imre 43 munkatársával a Parlamentből a jugoszláv diplomata üzenete alapján a jugoszláv követségre távozott.
Az Országházban Bibó István, a törvényes Nagy Imre-kormány államminisztere, nemzetközi jogi professzor három államminiszter társával, Tildyvel, B. Szabóval, Kovács Bélával és Mindszenty bíborossal maradtak utolsónak a Parlament oroszok által történő megszállásakor. Tildy elmondta Kovácsnak: a civileknek a Parlament épületéből való szabad távozása feltételével fegyverletételben egyezett meg az oroszokkal. Ugyanakkor sajnálattal közölte vele azt is, hogy sem az ő, sem mások kérésére Bibó mint a törvényes Nagy-kormány tagja nem hajlandó távozni a Parlament épületéből. Végül, miután Mindszenty bíboros is eltávozott az amerikai nagykövetségre, ahol – Kovács Béla kisgazda miniszterrel szemben – ő végül menedékjogot kapott, Bibó magára maradt.
Bibó István a törvényes Nagy Imre-kormány nevében kiáltvánnyal fordult az ország népéhez és üzenettel az amerikai elnökhöz. Utóbbit személyesen adta át az amerikai követnek. A néphez intézett, de papíron maradt szózatában ez állt: „Elutasítom azt a rágalmat, hogy fasiszta, antiszemita akciók szennyezték be a dicsőséges magyar forradalmat. Ebben az egész magyar nép részt vett, osztálykülönbségektől vagy vallási hovatartozásuktól függetlenül”. (…) „A magyar nép felé úgy rendelkezem, hogy ne ismerje el a megszállást és a föléje telepedő bábkormányt törvényesnek, és éljen ezekkel szemben a passzív ellenállás minden fegyverével”. Az elnöknek küldött dokumentum pedig többek közt ezt tartalmazta: „A világ sorsa az Elnöktől függ…” „A világhatalmaknak most kell megmutatniuk az ENSZ alapokmányában lefektetett elvek érvényét (…)” „Leigázott nemzetem nevében bölcs és bátor döntést kérek a nagyhatalmak és az ENSZ részéről. Ugyanakkor kijelentem, hogy Magyarország egyetlen törvényes képviselője külföldön Kéthly Anna államminiszter.” Bibó arra az esetre is utalt, ha megengednék, hogy a Szovjetunió még egyszer leigázza Magyarországot: „(…) ez a felszabadítási politika csődje lenne, amelyet Amerika szilárdan és bölcsen 10 éven át követett (…)”. Bibó István a megtorlás idején életfogytiglani börtönbüntetést kapott a kádári vérbíróságtól november 4-i bátor helytállásáért a Parlamentben.
A szovjet katonai puccsal Szolnokon létrehozott törvénytelen Kádár-kormány saját nemzetközi legalizálására törve, sürgősségi táviratban fordult az ENSZ főtitkárához a magyar kérdésnek a Biztonsági Tanács soros üléséről történő azonnali levétele ügyében.
Az ország több helyén fegyveres ellenállás bontakozott ki. Dunapentele (korábban Sztálinváros) november 11-én esett el. A „Vörös” Csepelen 10 napon át folyt az elkeseredett küzdelem a szovjet betolakodók ellen. Dombóvár és Pécs körül magyar tüzérség vette fel a harcot az oroszokkal. Katonák, szénbányászok és a munkásmilícia tagjai a Mecsekbe húzódtak és ott folytattak partizánharcot. Budapesten embervadászat folyt a házról házra járó szovjet megszállók és pufajkába öltözött ÁVH-sok részéről.
Még aznap magyar polgárok több száz fős csoportjait a Szovjetunióba deportálták.
Szerov, a KGB vezetője által éjjel Tökölön fellőtt „Sztálin-gyertya” – a történelemben páratlan szószegéssel és árulással – a több mint 16 tankhadosztályra rúgó szovjet páncéloshadsereg hadüzenet nélküli támadását jelezte; a zömmel mongol arcú katonák úgy tudták, Szueznél harcolnak. De Hruscsov akkori szuperhatalmi gőgjében nem fogta fel, hogy a Sztálin-gyertya fellövésére Szerovnak adott kézjegyével egyben a szovjet birodalom, a kommunizmus halálos ítéletét is aláírta, amely három és fél évtized múlva, Gorbacsov reformkommunista szovjet elnök bukásakor következett be.
A szovjet tankok élén a Parlamentbe érkező Kádár behízelgő bizantinus modorban, de a színfalak mögött példátlanul vérszomjas eszközökkel kezdte meg neomoszkovita kommunista ellenforradalmi kurzusát „a proletárdiktatúra helyreállítására” a magára hagyott, legázolt Magyarországon.
A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Irodalmi Szekciójának, valamint Egyháztörténeti Szekciójának 2005. augusztus 24-én tartott ülésén,
Debrecenben elhangzott előadás alapján.
8 / 8•