Emlékművek - Monodráma 1956-ról
Szobrász: Csodálom magát, drága Öreg, drága Öregem! A maga lelkiismerete minden hiányt pótol… Minden lelkiismeret-hiányt kipótol Magyarországon… kipótol, kiegyenlít, így messziről is… Így odaátról is… Hányan vannak még ilyenek? Hányan kínálják fel a lelkiismeretüket a lelkiismeret-hiány pótlására? Hányan vannak? Drága öregem, másképp kérdezek… Most már másképp kérdezek, úgy, hogy hányan – vagyunk? Mert most már én is…
Öreg: Nem értem… Megint megszakadt a vonal…
Szobrász: Ha itt volna, mit mondana? Mit mondana?
Öreg: Októberre állítsák fel az emlékművet!
Szobrász: Várjon. A másik telefonon is… (Felerősíti mindkét fülére a telefonokat. Közben dolgozik.) (Összekapcsolja a két telefont.)
Barát: Barát vagyok, nem ellenség.
Szobrász: Halljam! Ki mit tud?
Öreg: A barátja őszinte ember?
Barát: A kezes terv érzelgős. Kiabálós. Harsánykodó…
Öreg: Mindenesetre a véleménye világos. Hall engem?
Szobrász: Figyelek.
Barát: Ne vágd magad alatt a fát. Emlékezni ezerféleképpen lehet.
Szobrász: Igen?
Öreg: Például úgy, hogy ötvenhatot eltitkolták.
Barát: Miket dumálsz most össze?! Együtt ültünk az iskolapadban, ezt ne feledd!
Szobrász: Ültünk. Ez igaz. De csak ültünk.
Öreg: Nincs egyedül, művész úr? Nem beszélhet?
Szobrász: De igen. Most vagyok csak egyedül.
Barát: Magadban beszélsz?
Szobrász: Csak egy idézetet ismételgetek.
Barát: A technika is megbomlott?
Öreg: A technika bizony néha csúnyán megtréfálja az embert.
Barát: Szálljon ki a vonalból!
Öreg: Én!?
Barát: Maga! Mit tudom én, ki… itt fontos megbeszélés folyik.
Öreg: Művész úr, hall engem?
Szobrász: Igen.
Öreg: Valaki pimaszkodik a vonalban.
Szobrász: Mondja csak, ne törődjön vele, én úgyis magára figyelek.
Barát: Kiszállt már az a bolond a vonalból?
Szobrász: Mondd, figyelek rád. Itt a hallgató a fülemen.
Öreg: Nem tudom követni. Bolondokháza van ott maguknál… Mindent összevissza beszélnek. Mindenki összevissza beszél…
Szobrász: Itthon érezheti magát, Öregem. Itthon, ezen az összevissza Magyarországon.
Barát: Tönkre akarod tenni a jövődet?
Szobrász: Úgy látod, nincs jövőm itthon?
Barát: Eltévedtél! Gyere be hozzám! A minisztériumba…
Öreg: Jöjjön ki hozzám, Amerikába…!
Barát: Ki ez a fickó?
Öreg: Ki ez a fickó?
Szobrász: Elég volt! Ebből a zűrzavarból elég volt! (Kikapcsolja a telefonokat.) Akivel beszélni akartam, azzal beszéltem. Akivel találkozni akarok, azzal találkozni fogok. Más ne zavarjon… Dolgozni kell! Most megállunk és újrakezdjük. Ezek a golyónyomok nemcsak a falban maradtak meg. Ezek a golyónyomok Magyarország testében is megmaradtak… Ennek akarok emlékművet csinálni… Maga, Öreg, ötvenhat emlékművét kérte tőlem, de a történelemre gondolt, történelmi megújulásra gondolt… Ez az egész országot jelenti. Az egész ország sorsát… Ötvenhat sorsa Magyarország sorsát jelenti… Ami Magyarországon hiányzott igazságban, lelkiismeretben, azt egyszer pótolni kell! Ami egyensúlytalan, abban egyszer egyensúlyt kell teremteni! (Bekapcsolja a vetítőt. A falon egymás mellett megjelenik a Magyarország-térkép és a kinagyított falrészlet fényképe a golyónyomokkal.) Ezek együtt jelentik Magyarországot. A forradalom fel akarta emelni Magyarországot, de a forradalom Magyarországát lerohanták. Leverték… Leverték, mégis él… Az élő forradalom, a levert forradalom, az újraéledő emlék, az újraéledő lelkiismeret is Magyarországhoz tartozik… Minden az országhoz tartozik, az ország sorsához… Az ország sorsában megmarad az élő forradalom is, a levert forradalom is, a tűzfal is, a golyónyom is… Az ország sorsa mindent befogad… Ez a befogadás jelenti az ország sorsát… Ennek kell emlékművet állítani! Emlékművet? Olyan emlékművet, amely minden új pillanatban megújul maga is… (Bekapcsolja a vetítőt. Megjelenik a harmadik rajz: a töredezett, repedezett Magyarországból kiemelkedő új, keletkező Magyarországgal.) Most már csak erre az emlékműre, erre a Magyarország-szoborra készülök. Ezt csinálom meg. Ezt megcsinálom. Emlékmű? Ez annak az emlékműve lesz, hogy találkoztam a forradalommal és találkoztam Magyarországgal… Ez egyet jelent… Ha ez emlékmű, hát emlékmű. Emlékeztető mű… Ezt az emlékművet magam rendelem meg magamtól. Ezt az emlékművet magam zsűrizem magamnak. Ezt az emlékművet magam állítom a magam erejéből… Ha nem építhetem fel a téren, a tűzfal előtt, akkor felépítem itt, a magam házában, a magam kertjében… Ha kell, itt építem fel, hogy a közelemben maradjon… Hogy a közelében maradjak…
(Vége)
6 / 6•