(Második próbálkozás)
Aztán felfedeztek minket a testvérközségek…
Nem sokat tudtam erről a mozgalomról, mert külföldről szervezték. Úgy nevezték, hogy Operation Village Roumain. Korábban hollandok, belgák, németek, magyarok jártak a helyszínen – mialatt én a tényleges falurombolással foglalkoztam –, és már a rendszerváltoztatás előtti hetekben lezajlott a kapcsolatfelvétel.
A pap névkártyákat szedett elő, és tudomásomra hozta, hogy elő kell venni a német- és az angoltudást is, mert szükség lesz rá. Mondta, hogy jönnek valami civil szervezetek képviselői, innen is, onnan is – s valóban jöttek –, de nem is tudtunk értekezni velük, ha nem hoztak magukkal magyarul vagy románul beszélő tolmácsokat.
Hiába nőtt fel az öreg kántorunk Pozsonyban, valami olyan borzalmas tájszólást beszélt, amelyet a bajorok egyáltalán nem értettek. Mind azt hajtogatta, hogy csehül és szlovákul jobban eligazodna, de azok meg nem jöttek arrafelé, hiszen a saját rendszerváltozásukkal, és főleg egymással, rossz házasságukkal foglalkoztak azokban a hetekben.
Az én angol nyelvi ismereteimmel is baj volt. Nem ment a kiejtés, de az igeidők egyeztetése sem. Folyton puskáznom kellett abból a társalgási szótárból, amelyet néhai Fancsali József vett volt még 1901-ben, amikor Amerikába készült. Az a könyv egyébként majdnem százéves volt akkoriban, és az Újvilág akkori alap-angolja, a basic, azaz a bevándorlóknak szánt konyhanyelv igencsak távoli rokona lehetett a papíron létező european english nevű későbbi képződménynek. Úgy beszélhettem, ahogy „Máj Károly” indiánjai szoktak a sápadt arcúakkal. És a pap – talán izgalmában – úgy elkezdett dadogni, hogy szó sem lehetett így értelmes francia vagy német mondatokról és érdemi kommunikálásról azokkal a jámbor vallonokkal…
Pedig nagyon fontosnak tartottuk volna megmagyarázni, hogy Romániához tartozunk ugyan, de mi magyarok lennénk. Aztán folyvást pontosítottunk, mind azt hajtogattuk, hogy: – We are seklers… The sekler is a very good hungarian… The first…
Névjegyeket ők is adtak. Az egyiken azt olvastam, hogy: encient ministre, alatta meg az állt, hogy: le Maire de ville… Mindenképp meg kellett volna magyarázni nekik azt a régi békeszerződést, Párizs környékét, a nagy átverést. Meg kellett volna mondani, hogy mégiscsak kibasztak velünk akkor! De mennyire! Igaz, hogy nem ők voltak érte a hibásak, s a nagyszüleik sem talán. De akkor is! Ennyit mindenképp fontosnak tartottunk volna. Eszünkbe nem jutott, hogy igazi belgák nem is léteznek, s az ottani vallonok talán olyan helyzetben vannak, mint Erdélyben mi, a székelyek.
Megértettek ugyan egyet és mást a dologból, mert a volt-miniszter mind azt hajtogatta, hogy – legutóbb negyvenötben – ott, Belgiumban is kutya világ volt ám! És a rivalizálás a mai napig fennáll abban a három régióra osztott kicsi államban. Európa azonban megvan, ott van, az a közepe: Brüsszel. Nyilvánvaló, hogy ő a nagy Európára gondolt, arra, ami van, s ami lehet…
Valahogy mégis kialakult a párbeszéd, és pár óra múlva a belga, a hollandus s a bajor is megtanult egy köznevet, csak egyetlen kulcsszót, mégpedig azt, hogy: pálinka. A kapcsolatfelvétel így eléggé sikeres volt, végül már-már tökéletesen értettük egymást.
11 / 11•