Emlékművek - Monodráma 1956-ról
Szobrász: Két rajzot felnagyítottam.
Mester: Szorgalmas vagy…
Szobrász: Legalább szorgalmas legyen az ember…
Mester: Ha minden rendben van, akkor indulhatunk is…
Szobrász: Mester! Nincs minden rendben! Dehogy van minden rendben… Mester, maga miért nem beszélt nekünk ötvenhatról? Maga hol volt ötvenhatban? Mit látott?
Mester: Mit beszélhettem volna? Nekem nem volt jogom, nincs jogom ítélkezni elevenek és holtak fölött… A végső ítélet Istené…
Szobrász: Hol volt ötvenhatban, Mester?
Mester: Külföldön. Egy szimpóziumon… Két hónapig voltam kint.
Szobrász: És nem beszéltek ötvenhatról?
Mester: Nem beszéltünk… Itthon úgy tudták, hogy a tizenötödik századi olasz szobrászatot tanulmányozom… Valójában egyházi, egyházművészeti szimpóziumon jártam… Én mindig istenhívő voltam…. Római katolikus…
Szobrász: Mester! Maga titokban vallásos volt? Istenhívő?
Mester: Mindig az voltam.
Szobrász: És nekünk miért nem beszélt az egyházi művészetről? Istenről? Ha pedig hallgatott, hogy intézte el a lelkiismeretével?
Mester: Isten mindent tud. Isten mindenről ítélkezik… A hallgatás bűnét meggyóntam… Az egyházamtól és Istentől feloldozást kértem…
Szobrász: Akkor most a Mester a lelkiismerete szerint fog dönteni a zsűriben? Megteheti? Megteszi?
Mester: A zsűri nem a szobortervekről dönt. A zsűri csak abban dönt, hogy a készülő szobrok felállíthatók-e a téren. Csak abban, hogy a készülő szobrok köztérre valók-e… Ez speciális eset… Tőled megrendeltek egy emlékművet… Ez az eset egyik része… Egy amerikai rendelte meg… Ez az ő dolga… A köztéri elhelyezés, az az eset másik része… Ez a hivatalos zsűrire tartozik. A hivatalos zsűrire csak ez tartozik.
Szobrász: Mester! Én azt akarom, hogy ez az emlékmű a történelmi megújulást fejezze ki… A mai emlékezést ötvenhatról… Arról akarok beszélni, hogy ötvenhat mit jelent ma és holnap a történelemben… A mai történelemben, a holnapi történelemben… Nem léphetek ki a történelemből. Nem léphetek ki az emberiségből… Nekem a történelem azt jelenti, amit folytatok belőle, amit vállalok belőle…
Mester: Emlékműre vállalkoztál, vagy ítélkezésre? Döntsd el… Szobrász akarsz lenni, vagy bíró? Döntsd el…
Szobrász: Mester! Legalább most legyen őszinte, amikor már lehet, amikor már szabad…
Mester: Én szobrász vagyok és keresztény… Mások felett nem ítélkezem… Isten dolgába nem avatkozom…
Szobrász: És a lelkiismerete? Kérem, hogy segítsen. Ha nem segít, hogy számol el a lelkiismeretével?
Mester: Segítek. Abban segítek, hogy figyelmeztetlek, csak az emlékező emberről beszélj, ne az ítélkező emberről… Ne ítélj, hogy ne ítéltess…
Szobrász: Mester! Ha eljön, visszaadom a szobrászkalapácsát… (Leteszi a telefonkagylót.) Mibe tört bele a szobrászkalapács? Gránitba? Az semmi! Az csak anyag… (Elhajítja a szobrászkalapácsot.) A Mester azt mondja, küzdjek meg az anyaggal… Csak az anyaggal küzdjek meg… Ez nem küzdelem… Ez nekem kevés… A Mester a lelkiismerete elől az anyaghoz menekül… Én nem fogok menekülni a lelkiismeretem elől… Ez az egyetlen szilárd pont, amibe belekapaszkodhatok… Nekem csak ez marad… Csak ez marad? Örülnöm kell, hogy maradt lelkiismeretem… Maradék lelkiismeret… Lelkiismeret-maradék… (Keserűen nevetgél.) Nyitnom kéne egy maradéklelkiismeret-boltot… Egy lelkiismeret-maradékboltot… Ingyenes boltot… Meghívnám az államtitkár urat és meghívnám a Mestert… Uraim! Méltóztassanak válogatni! Méltóztassanak válogatni, venni, vinni, használni egy kis lelkiismeretet. Vegyenek, vigyenek egy kis lelkiismeretet, amíg tart a maradékból… Méltóztassanak, csak méltóztassanak!
Megcsendül a telefon.
4 / 6 
•