ez szé(p) avagy 56 a svéd irodalomban
Szintén a témával foglalkozik Peter Fryer Ungersk tragedi (Magyar tragédia) című könyve (Tidens förlag, 1957).
Paul Karlsson kötete, a Dömd p°a förhand (Eleve elítélve; Viken kiadó, 1983) Tóth Ilona perét mutatja be.
Sándor Kopácsi: Den ungerska tragedin (A magyar tragédia; Norstedts, 1979). Kopácsi a Belügyminisztérium budapesti főosztályának volt a vezetője, majd átállt a forradalom oldalára. Ezt a könyvet már Kanadában való letelepedése (1975) után írta, Méray Tibor segítségével. A svéd változat a francia kiadás alapján készült.
Ezeknek a Svédországban 1957 után megjelent könyveknek a legtöbbjét történelmi „tájleíró” jellegűeknek nevezném legszívesebben: kimerevítenek egy történést az akkor hozzáférhető adatok alapján, ezért ma már háttérként kell őket kezelni.
A négy könyv,
amelyekről feltétlenül szólnom kell
Marika Kennedy: ...att känna Ungern (...Ismerve Magyarországot; Tre Tryckare, Göteborg, 1957). Bár szerzőjéről a lehető legkevesebbet tudtam meg, az egyik legérdekesebb csemegének kell neveznem. A könyvből ez derül ki: Marika Stockholmban született, ott is tanult, majd Clevelandben és hosszú ideig New Yorkban élt. Kennedyné Stetson Kennedynek volt a felesége; házasságával kapcsolatban a könyvből csak annyi derül ki, hogy Magyarországon válnak el. Marika rosszul, de megtanult magyarul is, hiszen lányával majd két évet élt s alkotott ott. Stetson Kennedyről pedig tudni kell, hogy ő az a háború utáni amerikai értelmiségi, akit talán még ma is emberjogi aktivistának nevezhetnénk. Saját pénzén, de inkább saját szakállára leplezi le az Egyesült Államokban uralkodó viszonyokat egy ENSZ-bizottság előtt. A Ku Klux Klanról szóló könyvét már 1955-ben kiadták Magyarországon (Stetson Kennedy: A Ku Klux Klan tagja voltam, Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1955; Fordította: Lendvai Pál. Félvászon, 274 oldal, és a tartalom címszónál az antikvárium honlapján ez áll: Olvasható!
E hosszú bevezetőre azért volt szükség, hogy elmondhassam, miért is ment Marika és Stetson 1954 áprilisában Magyarországra. Stetsonnak ugyanis már megjelent ott egy könyve, s annak a honoráriumáért mentek. Előzőleg Kelet-Németországban jártak, megnézni, mi is történt ott 1953. június 17-én. Marika és Stetson is tudatában voltak tehát annak, hol járnak, mit látnak, mit keresnek stb.
A könyv azért nagyon érdekes, mert – bár tele van pontatlan vagy szándékosan és nagyon szabadon választott magyarszerű kereszt-, illetve vezetéknevekkel (Brioche, Evika, Pischka), és bizonyos neveket teljesen tévesen használ (Czepel, Rakocsi és egy Mezőgazdasági Termelőszövetkezet nevének megadásánál például József Attila keresztnevét adja meg2 stb.), másoknál csak az ékezeteket hagyja el (Béla, Kodály stb.), vagy például az osztrákokat csak egyszerűen németeknek nevezi, de mégis – ez az első olyan könyv, amely a forradalmat megelőző állapotokat is folyamatában mutatja be a svéd olvasóknak.
Nem regény ez, csak laza szálak (és az idő) kötik össze a történéseket, inkább útleírás portrékkal, riportokkal. A történeteket olvasva már-már látjuk, érezzük, mi vezeti az embereket a történelembe. Marika Kennedy az első, aki svéd szemmel, vagy legalábbis részben svéd szemmel nézi-látja Magyarországot és az ott történteket. A helyszínen – igaz ugyan, hogy négy nap késéssel, de a svéd sajtó tükrében is (a Dagens Nyheter című svéd napilapot említi) – nézi ezt a számára idegen, de mégis ismerős világot.
Galgahévízen, egy padláson járva azt mondja: olyan ez, mintha ezer évet mentünk volna vissza az időben (18. o.); vagy Tarcalról ezt: úgy néz ki a falu, mintha semmit sem változott volna az utóbbi hétszáz esztendőben (21. o.).
4 / 8 
•