A pártbüró jelenti…
A 8-as számú tájékoztató októbert 30-én több meglepő esetről szólt. A gyűléseken több alkalommal többen kérdezték, hogy miért van eltérés, ellentmondás (discordanţă) a mi rádiónk közleményei és a budapesti rádió hírei között. Ezt kérdezték többek között a Solidaritatea és Zorile Roşii szövetkezetben, a Crişana és a Fáklya szerkesztőségében. A Bábszínházban Cserős Lajos és Vilidár István nyíltan kimondták, hogy nem értenek egyet az ellenforradalom megnevezéssel. Magyarországon forradalmi mozgalom volt, Tito és Gomulka üdvözölte ezt az eseményt, akárcsak a Kínai Népköztársaság vezetői. Miért mondanak nálunk mást, mint amit a Szabad Nép írt? – kérdezték.
A következő érdekes jelentést utólag ceruzával lehúzták: „Október 30-án Váradon a Vasile Alecsandri utcában és más utcákban katonák gyakorlatoztak, még lövöldöztek is. Megjelent egy tank is, amelyből kiszállott egy tiszt és különböző jeleket adott le, majd visszaült és elmentek. Ez az eset élénk vitára adott alkalmat a város lakói között.”
Körös rajonban Simándon, Vadászon és máshol Tildy Zoltán beszéde után arról tárgyaltak az emberek, hogy Magyarországon megváltozott a rendszer. Simándon a néptanács falára felírták: Le a kommunistákkal Gh. Gheorghiu Dej-zsel az élen! Faur Emilia megtámadta a begyűjtőt és a párttitkárt. A hegyközcsatári római katolikus pap, Dunai Miklós azt mondta: „Ha a pesti akciók sikerülnek, akkor Erdély Magyarországhoz kerül.” Ottlaka (Grăniceri) községben a begyűjtőbiztos névtelen levelet kapott, melyben 95 személy neve volt felsorolva, akiket felelősségre fognak vonni. Ezeknek nem sok van hátra, mert minden terméket elvettek az emberektől – zárult a fenyegető levél. A peceszentmártoni alapszervezet titkára a rendszer elleni gyűlöletét nyilvánította ki, ellenezve a gabonabegyűjtést. Kijelentette, hogy a cséplőgépnél nem kellene elvenni az összes gabonát a parasztoktól, mert ott van skandalum, ahol nincs kenyér.
A magyarok lakta községekben rémhírek terjednek. Azt állítják, hogy a Kisgazdag (sic!) párt került hatalomra. Eperjes (Tîrnova) községben, Jenő rajonban éjszaka a Nemzeti Parasztpárt jelét (a szemet) festették a községháza, az iskola, a szövetkezet és az orvosi rendelő falára.
Amint láttuk, október 31-én megszaporodtak az ellenséges akcióknak nyilvánított esetek, ezért nem véletlen, hogy ezen a napon a tartományi pártbizottság rendkívüli gyűlést hívott össze, amit a tartományi kollektíva gyűléseként jegyzett a jegyzőkönyvvezető (sedinţa colectivului regional) – tehát szélesebb volt, mint a tartományi pártbizottság aktívája, amely más alkalmakkor összeült. A gyűlés egyetlen napirendi pontja: intézkedések hozása a magyarországi eseményekkel kapcsolatban.
A több órán át tartó összejövetelen a Központi Bizottságot Szenkovics elvtárs képviselte, aki már az események kezdetétől Váradon tartózkodott. Hangsúlyozta az ellenséges elemek elleni határozott és kemény fellépés fontosságát.
Banc Iosif tartományi elsőtitkár többek között felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy Nagy Imre és Tildy Zoltán beszéde után már meggyőző érveik vannak annak bizonyítására, hogy Magyarországon az események a kapitalizmus visszaállítása irányába fejlődnek. Kifejezte bizalmatlanságát az értelmiségiekkel szemben, akik közül többen hazug álhírekkel mérgezik az embereket. Szerinte még a pártaktivisták között is – például Margittán – vannak olyanok, akik kezdenek meginogni, és nem tesznek különbséget a mi pártunk és a magyarországi dolgozók pártja között. Még az „illegalista elvtársakat” (a régi kommunistákat) is gyengeséggel vádolta, mert nincs határozott álláspontjuk és félreértelmezik a magyarországi helyzetet.
Ő is a kemény intézkedéseket sürgette azok ellen, „akik felemelik a fejüket, mert ha nem csapunk le rájuk, lassanként megszerveződnek és kitörnek”.
Elhatározták az aktivisták kiképzését és a veszélyesebb helyekre, a határ menti településekre nagyobb számba küldését, sőt azok felfegyverzését. Tervbe vették gárdák szervezését és az önkéntes erők számának növelését a néptanácsoknál, közintézményeknél.
Szász András másodtitkár még arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen veszélyt jelent az, hogy a községek szövetkezeti boltjaiban az eladásra küldött rádiókészülékeket az eladók és a boltba betérők állandóan hallgatják. Az összejövetel legfőbb következtetése azonban az volt, hogy fokozni kell a politikai munkát, a fontos pártdokumentumok ismertetését.
•


