Egy százéves velencei sír titka
Az emlékezőt, miszerint Ady halva született gyermeke fiú volt és nem lány, talán a majd négy évvel később megjelent Ady-vers, A fiam bölcsőjénél befolyásolta: „Hűs lugasban, vén nyári napon, / Aludj, mikor az apád altat, / Kicsi fiam: / Felleg-bölcsőd sírva ringatom. // Álom-testecskédet legyezem, / Csókokra emlékszem, melyekből / Kicsi fiam, / Nem hívott elő a szerelem. // Hogy ködből vagy és sohse valál, / Sohse fájt így szegény apádnak, / Kicsi fiam, / Közel lehet hozzád a Halál. // Édes magzat-vágyak teltenek, / Csak téged kiván már a csókom, / Kicsi fiam, / Aludj, aludj, vén apád beteg. // Vén nyár, vén sors, magtalan apa: / Akartad-e valaha látni, / Kicsi fiam, // Kóbor, bús apádat valaha? // Halál leseng e nyári napon, / Mintha én feküdnék bölcsődben, / Kicsi fiam, / S álom-arcocskád cirógatom.”
E verset inkább Ady gyermekvágyának jelképeként kell fogadnunk, az is természetes, hogy az apa fiúgyermekében látja vagy képzeli igazi folytatását. Mindennek ellenére 1907-ben a halva született gyermek leány voltát Léda visszaemlékezése is egyértelműen bizonyítja: „Itt született meg szegény kislányom holtan.” De ugyanezt igazolja a Nagyváradon kiállított zsidó hitközség anyakönyve is, amelyet hat évtizede még láthatott Dénes Zsófia is.
„A megfelelő súlyú magzat pár nappal a születése előtt halt el a méhben, aminek okát utólag nem lehet megadni – állapította meg dr. Czeizel Endre genetikus professzor. – Léda sokat cigarettázott, még a terhesség alatt is, ami növeli a magzati halálozás gyakoriságát. Felmerülhet a vérbaj okozta magzati fertőzés, majd halálozás lehetősége is, de 1907-ben Léda – ha esetleg megkaphatta volna Ady Endre vagy férje (állítólag Diósy Ödönnek is volt vérbaja) betegségét – már túl kellett hogy legyen a betegség fertőző szakaszán. Több érv is Ady Endre apasága mellett szól, kérdés persze, hogy korábban (és később) miért nem volt gyermekük? Valószínűleg ekkortájt Léda e gyermekével szerette volna magához kötni a már menekülő költőt. Ady Endre termékenysége sem lehetett ugyanakkor megfelelő, mivel különben – ismerve számtalan szexuális kapcsolatát – több általa okozott terhesség lett volna várható. Jogosan lehet feltételezni, hogy Ady termékenységi zavarát a fiatalkorában szerzett és későn kezelt kankójára visszavezethető mellékhere-gyulladása okozhatta. Öccse, Ady Lajos gyermektelenségét is ezzel magyarázzák.”
Ady egyértelműen a magáénak vallotta a leányt azzal a bizonyítékkal, hogy hat ujjal született, mint ő. Léda húga, Brüll Berta ellenben tagadta ezt: „Szó sincs róla, hogy Adyénak tekintettük, sőt magam nagyon megdöbbentem most, amikor olvastam Lengyel Géza könyvében Vészi Margit közlését, hogy Ady a magáénak vallotta a gyereket. Csúnya dolognak tartottam, hogy ennyire kiszolgáltatta Lédát egy másik nőnek.”
Brüll Berta érthető tiltakozása ellenére Kovalovszky Miklós irodalomtörténész több adatot sorakoztatott fel amellett, hogy a gyermek Adyé lehetett. Ady 1906 júniusától 1907 júniusáig, tehát a születést megelőzően egy éven át együtt volt Lédával Párizsban, a Földközi-tengeri úton és a Riviérán. Léda várandóságának hírét már igen korán ő közli Itókával (1907. január 16-án) és Bölönivel (1907. március 18-án). Ady az aggódó „szülőapa” féltő izgalmával kíséri végig Léda nehéz hónapjait, aki az utolsó napon sürgönnyel és telefonon őt, és nem a férjét, Diósy Ödönt hívja le magához Váradra. A férj szerepéről a forrásokban nem esik szó, Léda is csak Adyt említi, hogy gyakran lejár hozzá a szülés után. Diósy, mint akinek nem sok köze van az egészhez, nem jön haza súlyos állapotban levő s éppen édesanyja ravatalához érkező feleségével – Ady megy elébe Bécsbe, s 1907 januárjában ő kíséri viszsza. Diósy mindössze két napra látogat Váradra, szeptember közepén.
A fentiek ismeretében egyértelmű, hogy Adyé volt a halva született leánygyermek.
A nyitva maradt kérdés csupán az, hogy valóban Léda édesanyjának a sírjába temették-e el a kislányt? Ugyanis Brüll Berta szerint: „Adél rimánkodott Diósy apjának, intézze el a kislány temetését úgy, hogy a szülők, illetve a nagyszülők mellé kerüljön. Az öreg meg is tett mindent, de nem járt sikerrel. Nem temették tehát a nagyanyja mellé a családi sírboltba, ahogy nővérem szerette volna. Mivel halva született, nem temették szertartással, hanem egyszerűen csak elföldelték. Az öreg Diósy ezt nekünk megmondta, és tanácsolta, hogy ne izgassuk fel a beteget, mondjuk, hogy minden rendben van. Ráérünk megmondani a sikertelenséget, ha a nővérem felgyógyul.” Néhány nap múlva ellenben Léda anyósa elmondta, hogy a gyermeket nem Brüll Cecília sírjába temették, hanem valahol a fal mentén fekszik, nem is tudni, hogy hová tették, ami a menyében sírógörcsöt váltott ki.
Ezek után nehéz volna eldönteni, hogy mi is az igazság. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a halva született gyermeket szertartás nélkül temették el, nem a nagyanyja sírjába. Talán az is közrejátszhatott ebben, hogy az 1907. augusztus 26-án halva született kislány miatt nem akarták a másfél hónappal korábban eltemetett Brüll Cecília sírját megbontani. Természetesen ez csak feltételezés, lehetséges, hogy Léda vágya mégis teljesült, édesanyja lábához temették kislányát, s így nem lettünk szegényebbek egy legendával…
2 / 2•