társadalom
« Vissza

A pártbüró jelenti…


A november 2-i, 12. számú tájékoztató jegyzék szerint az előző napon csupán Nagyváradról 100 köszönő, munkaversenyt vállaló táviratot küldtek Bukarestbe a dolgozók. A negatív megnyilvánulások ebben a jegyzékben mind magyarokról szóltak:
Körtvélyesen a magyar tannyelvű iskola tanulói közösen hallgatták az iskolában a budapesti rádiót, egyesek sírnak a rádiókészülékek mellett, ami egészségtelen atmoszférát kelt a községben. Gálospetri négy papja az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádiók adásait hallgatja, közel 150 paraszt gyűl össze náluk, és különböző rémhírek, és kommentárok indulnak el innen. Az illetékes szervek vizsgálják az ügyet és megbeszélik a szükséges intézkedéseket. A hegyközszentmiklósi papnál, Nagy Sándornál szintén naponta 20–30 ember jelenik meg, s együtt hallgatják a rádiót. Oláh Károly váradi vasutast két magyar fiatal kidobta a mozgó vonatból, mivel állást foglalt a magyarországi eseményekkel szemben. Fürt András körösgyéresi végrehajtó bizottsági tagot névtelen levélben fenyegették meg: „Ha nem hagy fel a mezőgazdasági társulás szervezésével, az fog történni, ami Magyarországon történt”. Tóti község párttitkárának, Rácz Lászlónak az udvarában a következő magyar nyelvű írást dobták be: „Jó világ van a kommunistáknál, mert az akasztófa vár rájuk”.
Az aznapi 13-as számú esti jegyzék imponáló számadatokat tartalmazott: a fizetésemelésre vonatkozó határozatot eddig 225 helyszínen vitatták meg, 25.000 ember vett részt ezeken a vitákon és 225 hálálkodó táviratot küldtek.
Ugyanakkor ellenséges megnyilvánulásokról is beszámolt. Szinte (Sintea Mare) községben egyes kulákok azzal fenyegették meg a begyűjtőt, hogy úgy fog járni, mint a magyarországi kommunisták. Egyes vállalatoknál azt híresztelik, hogy a fizetésemelés inflációhoz fog vezetni, s hogy jobb lett volna az árakat csökkenteni. Szalontán a Progresul vállalat falára egy feliratot tettek ki a következő szöveggel: „Éljen a szabad Magyarország! Romániának nincs semmi köze Erdélyhez”. Ugyancsak Szalontán több helyen színes krétával Nagy Imre nevét írták a falra. Belényesben egy plakátot találtak a következő szöveggel: „Munkások, munkásnők, menjetek és cselekedjetek úgy, mint Magyarországon.” Az înfrăţirea UTM-titkára, Briscuţ Liviu névtelen levelet kapott a következő szöveggel: „12 éven át az oroszok fosztogatták az országot. November 6-án és 7-én szervezzünk sztrájkot. Menjen a kommunisták kormánya, szervezzünk szabad választásokat!”, és így tovább. Piskolton a szövetkezeti dolgozók gyűlésén Mészáros János nyíltan ellenséges magatartást tanúsított, kijelentette „Miért nem osztanak húst Piskolton? Azt akarjátok, hogy az történjen nálunk is, mint Magyarországon. A magyarok letették a fegyvert, azt akarjátok, hogy most mi ragadjuk meg?”
November 3-án is két tájékoztató jegyzék készült, melyekben már kevesebb szó esik az újabb gyűlésekről, viszont továbbra is közölnek adatokat ellenséges megnyilvánulásokról. Körös és Nagyvárad rajonban sokat kommentálják, hogy Magyarországon nincs beszolgáltatás és nálunk továbbra is van. Tarjánban olyan hírek keringenek, hogy Erdélyt átadják Magyarországnak. Egyes községekben a kollektív gazdaságok felszámolásáról beszélnek. A Vörös Hajnal és Szenkovics Irén vállalatok munkásait az foglalkoztatja, hogy Magyarország kiszakadt a szocialista táborból, és a szovjet csapatok visszavonulnak. Egyesek megpróbálják a gyűléseken a vitákat helytelen irányba terelni. Például a Tartományi Erdészeti Igazgatóságon Romoceanu azt kérdezte, hogy igazságos-e, hogy egy munkásnak 300 lej a fizetése, és hogy van-e szólásszabadság nálunk. Kér faluban négy gazda behatolt a téesz földterületére s megkezdte bevetni egykori saját parcelláját. Csatárban Kovács Sándor próbálta visszavenni földjét. Mezőbottyán (Botean) faluban hét személy a legelőt foglalta vissza. Ottlakán Balogh Jánosnál névtelen levelet találtak, amelyben a beszolgáltatás elleni tiltakozás és fenyegetés volt írva. Érkeserűben a kerítésen felirat jelent meg: „Éljen Budapest! Le a kommunistákkal!” Scunda Florian ügyvéd megfenyegette Poienaru aktivistát, hogy el fogja intézni, mert Nagyváradon hamarosan olyan esemény következik be, ami nem volt eddig. Érkörtvélyesen a községi titkár névtelen fenyegető levelet kapott: ha Vincze nevű kulákot nem bocsátják szabadon, felgyújtják a községházát. A Rulikovszki temetőben a halottak napján kézzel írott röplapokat találtak a következő tartalommal: „Nagyobb fizetést, jogot a népnek stb.” (a jelentést készítő írta az stb.-t.) Borossebesen az állomás épületére felírták: „Le a kommunistákkal!”


 arrow11 / 20 arrow