Magyar Pieta – Filmen az Ómagyar Mária-siralom (Interjú László Váradi Gyula rendezővel)
– Magyar Pi`eta című szakrális filmje először a 37. Magyar Filmszemlén került a szakmai közönség elé, majd szeptember 2-án Bartók Béla születésének 125. évfordulója tiszteletére az Egyházzenei Fesztiválon is bemutatta.
– A filmet Török Judit dramaturg, Kutszegi Csaba koreográfus, Andor Tamás (HSC) és Mertz Lóránd (HSC) operatőrök, Kubik Anna, Mécs Károly színművészek, Wiedemann Bernadett, Molnár András énekművészek, Bajári Levente, Pazár Krisztina balettművészek jegyzik. Az Ómagyar Mária-siralom dramaturgiai tételére épül: a középpontban a Mater Dolorosa, a Fájdalmas Szűzanya, aki arra lett kiválasztva, hogy Isten Fiát megszülje, s a halála feletti fájdalmat megélje. A középpontban a visszaemlékező, a fiának kínhalálát mindig újra és újra átélő Mária. Az áldozatnak kijelölt Fiú magányosságát az Isteni meghatározottság perspektívájából kívántam láttatni. Párhuzamosan jelenik meg végtelen magányában a Keresztre Feszített, a gyászoló nő és az egymásba olvadó, majd újra és újra egymástól elszakadó anya és fiú. A balett, Joseph Haydn, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán és Farkas Ferenc zenéje, az Ómagyar Mária-siralom az oltár előtti helyszínen csodálatos harmóniában jelenítik meg Jézus Krisztus és Boldogasszony Szűz Mária kálváriáját; az előttünk történő halálban beteljesülő életet, a Mennybemenetelt. A film a magyarság sorsának allegóriája Krisztus és Boldogasszony Mária sorsában.
– A Magyar Pi`eta szcenikai folytatása az Én Istenem, rendelj szállást – In memoriam Bartók Béla című oratórium, melynek ősbemutatója szintén ezen az esten volt.
– A szakrális lírai összeállításban részletek hangzottak el Liszt Angelus, Bartók II., III., IV., VI. vonósnégyes, Este a székelyeknél, Elindultam szép hazámból, Haydn Krisztus hét szava a keresztfán, Mosonyi F-dúr mise című műveiből, utóbbi jómagam átiratában. A magyar zenei életben nehezebb nyomon követnie az átlagembernek, hogy valójában milyen ismeretektől fosztják meg, milyen ideológia hat egy-egy nagyságunk életművének értékelésében, mellőzésében vagy hiányos bemutatásában. Ezért is nagy a felelőssége a zenetörténésznek, akinek generációk vannak szellemileg, szakmailag kiszolgáltatva. Megemlíteném, hogy a Csíksomlyói Mária-siralmat, melyet ma régi Székely Himnuszként emlegetnek, Bartók Béla jegyezte le a Csíki-medencében. A „régi” és az „új” Székely Himnuszt együtt szokták a közös magyar ünnepeken énekelni. Szomorú aktualitást kölcsönöz ennek a műnek az „új” Székely Himnusz elleni nyílt támadás, melyre sajnos sem a szakmában, sem egyéb fórumokon érdemi reagálás nem történt. A Zeneakadémia Egyházzenei Tanszéke tanárának, Dobszay Lászlónak a nemtelen kirohanására gondolok, mely írása a HVG című hetilapban jelent meg 2006. augusztus 2-án az egyszerre ironikusnak és kétségeket ébresztőnek szánt A „székely” himnusz címmel. Figyelmen kívül lehet-e hagyni, hogy a himnusz szakrális, érzelmi, történelmi és kulturális kapocs? Szabad-e a magyarság, a székely nép összetartozását, fohászát kifejező, felmagasztosult énekeit: a Székely Himnuszt és Kölcsey Himnuszát egymással összemérni, hasonlítgatni, a történelmi környezetből kiragadva elemezgetni, s főképpen annak folyományaként a trianoni himnuszunkat kárhoztatni és kidobni? Lényeges-e, hogy könnyen vagy nehezen énekelhető? Kölcsey–Erkel Himnuszát évtizedekig nem lehetett énekelni, mert átírták, olyan hangfekvésben játszották a nagy nyilvánosság előtt. Szót emelt-e akkor Dobszay László, aki már Aczél György idejében is a magyar zenei élet egyik meghatározó személyisége volt? Ha egy ilyen „értekezésnek” a végkövetkeztetése egy nép himnusza fölötti ítélet: afféle kulturális koncentrációs táborba, gyűjtőbe vele, hogyan számol el ezzel a zenetörténész, egyetemi tanár? A Székely Himnusz és Kölcsey Himnuszának énekléséért a Ceauºescu-érában emberek haltak meg, kerültek börtönbe. Hogy ez a cikk Bartók Béla születése 125. évfordulójának évében megjelenhetett egy olyan ember tollából, aki évtizedek óta a magyar zenei élet irányítója, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Zenei Kollégiumának elnök-kurátora, nos, ez a 21. századi magyar zenetörténet, a magyar zenei élet szégyene! Ez a jelenség is aláhúzza azt az álláspontomat, hogy a magyar zenetörténetet újra kell értékelni, újra kell írni. Évtizedeken keresztül generációk nőttek fel a hamis, hiányos zenetörténeti munkákon. Fájó, hogy azok az Erdélyből elszármazott szakemberek, akik magánemberként felháborodtak a cikk olvastán, azóta is lehajtott fejjel hallgatnak.
– A Bartók Béla emlékének ajánlott szakrális oratórium új gondolatokat vet fel a zeneköltő életművének értékelésében.
– Bartók Béla életművében a liturgiában alkalmazható alkotás nem lelhető fel. Nem mondhatunk le a zeneóriás művészete előtti tiszteletadásról. Vonósnégyeseinek zenei textúrájában az egyetemes magyar népzenekincset, a magyar népi siratóénekeket teljesen új módon olvasztotta egybe a nyugati avantgard legmodernebb irányzataival. Az összeállításban a magyar szakrális népi dallamok alkotnak egységet. Az est közreműködői voltak: Kubik Anna, Koltai János színművészek, Ardó Mária énekművész, a Sun Vonósnégyes – Horváth János, Sárosi Péter hegedű, Porzsolt György brácsa, Ghéczy László gordonka. A válogatás az Ómagyar Mária-siralomtól a XX. század nagyjainak lírájáig ívelt. A Szent István által a Boldogasszony oltalmába ajánlott, Istent és békét kereső nemzet múltja és jelene egységben forr össze Ady, Babits, Illyés Gyula, Horváth Imre, Csoóri Sándor és Döbrentei Kornél műveiben.
4 / 4•