A pártbüró jelenti…
A november 21-i, 31. számú tájékoztatóban csak három negatív megnyilvánulást jelentettek: Macskás Lajos Csatárban a párttitkár háza előtt azt kiabálta, hogy: „Kötelet a kommunisták nyakára! Éljen a magyarországi harc!” Vizesgyán községben Nichita Dumitru behatolt a pártaktivisták vendégszobájába és Lazăr Aurel aktivistának azt kiáltotta: „Valamennyi kommunistát le kell tartóztatni, börtönbe kell zárni.” A váradszőllősi kollektív gazdaság párttitkára arról tájékoztatta a pártbizottságot, hogy egyesek nem megfelelő módon értékelik a magyarországi eseményeket. Többen egyetértenek Nagy Imre politikájával, és jogosnak vélik azt, például Osvald János. Schmidt Alajos brigádos szerint Hitler-típusú állami rendet állítanak vissza Magyarországon.
A november 23-i, 32-es számú tájékoztató arról számolt be, hogy a Központi Bizottság propaganda- és agitációs osztályának megbízottja, Ghera elvtárs előadást tartott a nemzetközi helyzetről és azt az előadást sorra ismertetik valamennyi rajonban.
Az előző napokban az alábbi elszigetelt ellenséges megnyilvánulások voltak: Szalontán egy Bondár Sándor nevű huligán skandalumot provokált. Vancea Iacob milicista törzsőrmester megpróbálta megoldani a helyzetet. Dulakodás közben elsült a pisztolya és a lábán megsebesült. Bondárt letartóztatták. Jánoshida községben Tîrb Gheorghe késsel támadt a néptanács titkárára, azzal fenyegetőzve, hogy megöli az összes kommunistát. A Vörös Zászló szövetkezet két UTM-istája, Táncos és Jámbor a szovjet hadsereget gyalázta, és azt állították, hogy a magyarországi egyetemistákat Szibériába deportálják. Patala Iosif párttagjelölt, a Prodaliment dolgozója visszaadta a tagkönyvet azzal az indokkal, hogy nem szeret tanulni. A nagyváradi 4-es számú középiskolában Rákosi Erna pionír-instruktornő és más tanügyi káderek a magyarországi események idején az iskolaépület alagsorában a budapesti rádió adásait hallgatták, sőt később egyes tanulók is részt vettek ebben.
A november 26-i, 33-as számú tájékoztatóban az alábbiak voltak feltüntetve: A Vörös Hajnal szövetkezet perzsaszőnyegszövő részlegén dolgozók (mintegy 160 személy) elégedetlenkednek, mert náluk nem alkalmazzák az új fizetési rendszert, ezért sztrájkkal fenyegetőznek. Marciháza faluban egy Magyari nevű ifjú késsel próbálta kényszeríteni Gulyás nevű szomszédját, hogy Magyarországra vigye, és megvágta annak karját. Egy idős román asszonyt ugyanő megfenyegetett azzal, hogy te román vagy, meg foglak ölni, utána pedig betörte házának ablakát. Rózsafalván (Fonău) Blidar Teodor és Tentulă Florian megfenyegette Drimbea Alexandru párttitkárt, mondván neki: „Nem sokáig fognak élni a kommunisták, és elvesztik a hatalmukat.”
1956. november 27-én a Tartományi Pártbizottság egy terjedelmes referátumot készített, melyben azt elemezték, hogyan reagáltak a tanulók és tanerők a magyarországi eseményekre. Megállapították, hogy mind a tanulók, mind a tanerők figyelemmel követték ezeket az eseményeket, és több esetben különleges érdeklődést mutattak. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy tartományunk szomszédos a Magyar Népköztársasággal, s másodsorban itt élnek magyar nemzetiségű állampolgárok is, akik állandóan követték a budapesti rádió adásaiból az események menetét.
A Román Munkáspárt Központi Bizottságának 22-es és 23-as körlevele alapján a tartományi pártbizottság összeállított egy anyagot, melyet az iskolákban is feldolgoztak. Az iskolákban tapasztalható volt az egészséges szellem és az eseményeket helyesen ítélik meg. A tanulókat és tanárokat feldühítették a magyarországi fasiszták akciói, kinyilvánították ragaszkodásukat és bizalmukat pártunk iránt és vállalták népünk forradalmi vívmányainak védelmét.
Ugyanakkor a dokumentumok feldolgozása alkalmával felszínre került egy sor hiányosság az ifjúság nevelésében (sovinizmus, revizionizmus, kozmopolitizmus). Ezért a tartományi pártvezetés ellenőrző brigádokat küldött az iskolákba, hogy felmérjék az oktatás politikai-ideológiai tartalmának milyenségét.
•


