Bácsika, harapósak a tehenek?
Adatközlők
Szenterzsébet:
Burszán Lajos (B. L.) – 1957, magyar, református
Bokor Irma (B. I.) – 1925, magyar, református
Szabó Erzsébet (Sz. E.) – 1930, magyar, református
Ambrus Dénes (A. D.) – 1921, magyar, református
Kissolymos:
Izsák Péter (I. P.) – 1914, magyar, unitárius
Péterfi Lina (P. L.) – 1909, magyar, unitárius
Ifj. Péterfi Lina (ifj. P. L.) – 1940, magyar, unitárius
Id. Barabás György (B. Gy.) – 1924, magyar, unitárius
Berei Ilona (B. I. ) – 1933, magyar, unitárius
Nagysolymos:
Faluvégi Eszter (F. E.) – 1919, magyar, református
Tüzes Géza (T. G.) – 1921, magyar, református
Gergely Rezső (G. R.) – 1920, magyar, református
Sípos Kálmán (S. K.) – 1935, magyar, református
Gergely Anna (G. A. ) – 1946, magyar, református
Románandrásfalva (Săcel):
Bucur Ion (B. I.) – 1944, román, ortodox
Anghel Reghina (A. R. ) – 1928, román, ortodox
Hidegkút (Vidacut):
Nyárádi Lajos (Ny. L.) – 1921, magyar, katolikus
Nyárádi Mihály (Ny. M.) – 1919, magyar, katolikus
Jeler Liviu (J. L.) – 1924, román, ortodox
1. Az értekezésem témájául választott mikrorégió a Nagy-Küküllő fennsíkján terül el, a folyó felső szakasza mentén, Hargita megye délnyugati részén. A vidéket megközelíteni a Székelyudvarhelyt Héjjasfalvával összekötő 132-es megyei útból kitérő 134-es megyei úton lehet. Öt település tartozik össze, „a hely egységét” megvalósítva: Székelyszenterzsébet (Eliseni), Románandrásfalva (Săcel), Kissolymos (Şoimosu Mic), Nagysolymos (Şoimoşu Mare) és Hidegkút (Vidacut). Etnikai megoszlás: Szenterzsébet: 670 cigány, 459 magyar, Románandrásfalva: 103 román, 38 cigány, 9 magyar, Kissolymos: 517 magyar, 1 román, Nagysolymos 425 magyar, 2 román, Hidegkút: 196 román, 119 magyar, 26 cigány).
2. A fogalmat Voigt Vilmos használja a folklórszövegek időszemléletének vizsgálatakor. Voigt: 2002. Az idő szerepe a magyar folklórban. In: Közelítések az időhöz. Tabula könyvek 3. 119–132. p.
3. A legfrissebb.: Gagyi: 2006. „A szocializmus győzelme falun” (A kollektivizálás vége a Székelyföldön – meg ami közvetlenül utána következett). In: Székelyföld 2006./1., 175–194. p.
4. E dolgozatnak nem célja a kollektivizálás helyi folyamatainak részletes levéltári dokumentálása. Mégis, a legszükségesebb, eligazító jellegű adatoktól nem tekinthetünk el: ebben a régióban már 1960 végére megalakultak a téeszek, tehát viszonylag hamar („a mezőgazdaság szocialista átalakítása” országszerte 1962-re fejeződött be). Ez talán annak is betudható, hogy a legközelebbi városban, Székelykeresztúron már 1950-ben létrejött egy „kirakat-kollektív”, ahová a gazdákat „tanulmányi kirándulásokra” vitték. (Megj.: a régió falvai a háborút követően néhány évig Erdőszentgyörgyhöz tartoztak, 1951-től kerültek Keresztúr járáshoz.) A kollektívek elődjei, a társas gazdaságok (a megnevezés a szovjet „tovariscsesztvo” szóból származik) már 1953-tól kezdtek létrejönni, ezek alakultak át 1960-ra kollektívekké. Az első kuláklisták 1950-ben, nem sokkal a kollektivizálás hivatalos meghirdetése – 1949. március 3. – után álltak össze. Az állatbeadás itt is tiltakozást váltott ki, sok gazda inkább eladta vagy levágta teheneit, mint hogy beszolgáltassa a kollektívnek. Akárcsak máshol, a kollektivizálást követően itt is megkezdődött a férfiak elvándorlása, állami munkahelyre való kerülése. Az 1961– 62-es, viszonylag nyugodt, az itteni kollektívek számára is sikeres év után 1963-tól a központ nagyobb kvótákat szabott meg, és a kvóta fölött plusz állami beszolgáltatást kötelezett. Ez, valamint az az intézkedés, amely minimalizálta a gazdáknak kiosztható terménymennyiséget, felháborodást váltott ki, lerontotta a munkamorált a vidéken is.
5. Pataki Ferenc Eriksonnal együtt vallja, hogy a történelem gyökeres fordulatai cezúrákként metszették szét a nemzeti, társadalmi lét folytonosságát, kihullatva az egyén identitástudatából a társas alakzatokat. Nagyon gyors társadalmi változás esetén, amikor az egymást követő nemzedékek sem tudják átadni öröklött identitásmintáikat, identitásproblémák is adódhatnak. Pataki: 2001. Élettörténet és identitás. Budapest. 113. p.
6. A kulák szó az eredeti szovjet értelmezésében nagy földbirtokkal rendelkező parasztgazdát jelent, Romániában ez nem volt ilyen egyértelmű, mert nem volt sok nagybirtokos parasztgazda. Így Romániában a kulák-címke a megosztás, a szembeállítás eszközévé vált. Kápolnási: é. n. Kollektivizálás Székelybethlenfalván. Erdélyi Magyar Adatbank – www.transindex.ro. 6–9. p.
7. Katona Imre a néphagyományt vizsgálva megállapítja, hogy a tradicionális közösségek alapvetően konformisták, úrtisztelők. Katona: 1980. Parasztságunk történelemszemlélete. In: Hiedelemrendszer és társadalmi tudat I. Budapest. 242–254. p.
8. Gadamer határtörténetről beszél (Wikrungsgeschichte): a múlt éppen olyan, amilyennek a mából visszatekintve mutatja magát. Hivatkozza Gyáni: 2000. Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Budapest. 135. p.
9. White azt állítja: mivel ezzel az igénnyel lép fel, a történetírás egyszerre tudománynak és művészetnek is nevezhető. 1977. A történelem terhe. Budapest. 76–93. p.
11 / 11•