Bácsika, harapósak a tehenek?
A kollektivizálás folyamatán belül jól elkülönülő fejezet az első társasok, „kicsi kollektívek” időszaka. Ezt a formát ésszerűbbnek, inkább elfogadhatónak tartották a gazdák, mert az összefogásnak pragmatikus oldala (is) volt, ráadásul ekkor még nem volt kötelező a beállás, ki-ki saját belátása szerint dönthetett, ez a forma csak tagosítást jelentett, a földek megmaradtak a gazdák tulajdonában. A termelési eredmények jók voltak, ez meghozta a gazdák kedvét (a közlők arról sem feledkeznek meg, hogy a „rendes” kollektívek is jó rendszernek bizonyultak az elején, s a gazdák részesültek is minden terményből, de később a sok állami beszolgáltatás megfojtotta az egységeket).
A kollektivizálás réme szervesen összefonódott a falvak adminisztrációjának kommunista átszervezésével, a kommunista diktatúra konszolidálási törekvésével. Így közlőim elbeszéléseikben nem is próbálják különválasztani a két témát, egymás visszfényében beszélnek róla, érzékeltetve, hogy a kollektív vezetősége és a néptanácsok vezetősége összedolgozott, ezt a központban el is várták tőlük. Ez főként a kollektívek szervezésének idejére, a kulákosítás időszakára jellemző. Sztereotip figura az ehhez kapcsolódó elbeszélésekben a besúgó, illetve a pártaktivista: többnyire idegen, erőszakos, zsarnokoskodó, ugyanakkor buta. Az emberek féltek tőle, ugyanakkor megvetették. Tudták, hogy bejár jelenteni a központba (ez kezdetben Székelykeresztúrt, majd Székelyudvarhelyt, végül Csíkszeredát jelentette), s hogy hatalmában áll elvitetni bárkit. Igaz, arra utaló visszaemlékezést is volt alkalmam hallani, hogy egy kis csúszópénzzel meg lehetett vásárolni a jóindulatukat, vagy legalábbis elnézőbbé lehetett tenni őket. Ezek olyan emberi tényezők, melyekről nem feledkezhetünk meg, ha átfogó képet szeretnénk alkotni a kollektivizálás gazdasági-társadalmi hatásairól.
Visszatérő motívum az elbeszélésekben az is, hogy az ilyen-olyan összejövetelek, bálok, majálisok alkalmával mindig szimatoltak a besúgók, milicisták, s ha valamelyik gazdának az ital hatására kicsit megoldódott a nyelve, egykettőre fogdában találhatta magát. A módszer általánosan elterjedt volt az országban: az „izgatókat”, hangadókat meg kellett törni, hogy ne legyen „szabotázs”. (Egyébként szinte meglepő, mennyire beivódtak a vidék lakóinak szókincsébe a kora-kommunizmusnak ezen „szakszavai”.) Arra is akad példa, hogy a kommunisták a különböző régi, pl. a magyar világ idején történt „osztályellenes” megnyilvánulásokat is számon tartották és megtorolták (pl. a két kissolymosi gazda esete, akik a 40-es években szidták a kommunistákat, illetve Sztálin-csúfoló éneket énekeltek).
Jól kiviláglik az elbeszélésekből, menynyire megdöbbentette a lakosságot az, hogy a kommunisták zaklatták a papokat, a nemeseket, bezáratták őket, elkobozták vagyonukat. A tradicionális közösségek számára a lelkész (a tanítóval együtt) a szó legnemesebb értelmében vett elöljáró, a legfőbb tanácsadó, akire számítani lehet, akinek érdemes adni a véleményére. Tekintély és hatalom volt. Az, hogy kiszolgáltatottakká, kisemmizettekké váltak, a régi rend teljes felbomlását jelentette. A legtanulságosabb a románandrásfalvi ortodox pap esete, aki elég tehetős ember volt, az aktivisták rászálltak, hiába állt ki mellette néhány jóérzésű helybéli, elkobozták minden vagyonát, végül arra kényszerítve, hogy kisemmizetten elmeneküljön a faluból. A románandrásfalvi Anghel Reghina minderre így emlékszik vissza: „S-au dus şi la preot, la popa Marcu, care era şi el un om foarte bogat. (...) L-au scos din casă, avea o casă mare, i-au luat bunurile. L-au băgat într-o colibă urâtă cu soţia lui. Popa de supărare a plecat la o rudă la Şoard, soţia însă a rămas, şi în curând a murit singură, batjocorită. Erau oameni răi ăştia, oameni de aici din sat, dar Dumnezeul i-a şi bătut. Unul şi-a pierdut mintea, altul a murit paralizat.” (A paphoz is elmentek, Marcu pópához, ő is gazdag ember volt. Elvették a házát, a vagyonát, s berakták egy csúnya viskóba a feleségével. A pap bánatában elköltözött egy sárdi rokonához, de a felesége itt maradt, s nemsokára meg is halt, egyedül, kicsúfoltan. Rossz emberek voltak ezek, akik ezt tették vele, de Isten meg is verte őket. Az egyik elvesztette az eszét, a másik lebénulva halt meg.)
3 / 11 
•