Végbúcsúmat tisztességgel fogadjátok
Végezetül jegyezzem meg, a gyengeség megmutatta jellemem gazdag skáláját: kiszámíthatatlanul ideges és túlságosan érzékeny, hisztériára, dühöngésre hajlamos és hamar megbocsátani tudó, végletekig elmélázó és mások szenvedésére nyitott, némelyek szemében jelentéktelennek tűnő dolgok felett merengő és a képzeletem teremtette látomásokat következetesen faggató figurává váltam az utóbbi években. Egész életem során ilyen voltam persze, csak a szenvedésből táplálkozó irónia, a lemondást és sóvárgást enyhítő fékezhetetlen tréfálkozás elfedte mások elől valódi természetem némely vonását.
Nem csodálkoztam, hogy a betegségem által még jobban elcsúfított külsőm ellenére (gondolok a beesett és lázrózsákkal tarkított orcámra, meggörnyedt és erőtlen testtartásomra), figyelemre méltóvá váltam bizonyos nők szemében. Számos csúzzal és köszvénnyel, reumás fájdalmakkal és idegi panaszokkal, meszesedéssel és gerincproblémával bajlódó nő fordult meg a váradi fürdőben, ahol újfent meggyőződhettem arról, hogy a betegség nem kíméli a fiatalokat és szépeket, az erényeseket és gyermekszeretőket sem, éppúgy válogatás nélkül szedi áldozatait közülük, akárcsak a kaszás. Megtanultam a fürdővendégek társaságában, hogy nem kell feltétlenül a gúny tárgyává tenni egyes gyöngeségből származó érzeményeimet, melyek egy férfi esetében esetleg takargatnivalónak vagy éppenséggel szégyenletesnek tűnhetnek, ellenben bizonyos típusú nők szemében épp a szívjóságról, ábrándozásra és lelkesedésre való hajlandóságról, idegi zaklatottságról és buja érzékiségről tanúskodnak, s közel visznek hozzájuk. Akadtak a női vendégek közt tiszteletet parancsoló, bájos, hűséges és igazán elragadó egyének is, akik szerelmi érzeményeik javát poétai munkákból vagy külföldi románcokból vették, esetleg igazolták vissza, műveltségüket utazásaiknak és kiváló szellemű férfiak társaságában időzésüknek köszönhették. Ők többnyire a helyükön értékelték költői természetűnek hitt gyöngeségemet; nem tartottak bolondnak, mert neurotikus tünetekre és apokaliptikus látomások látására hajlottam; nem vádoltak kicsinyességgel, amiért kényszerűségből beosztással és lemondással éltem, s nem vehettem részt mindenféle szórakozásukban. Ilyennek ösmertem meg Rhédey Lajosnét is, kinek temetésén búcsúbeszédemet mondottam, melyért hálából annyit sem kaptam méltóságos férjétől, hogy Váradon rekedtségem és lázban fetrengésem idején meglátogasson, az ígért jutalmamat, melyért alaposan megszolgáltam, kifizesse, markomba számolva a pénzt, csak többszöri nógatásra küldte meg a száz forintot, amit remediumra és napi kiadásaimra kellett fordítanom. Ez az asszony nem hajlott a kurválkodásra, nem bocsátotta meg nembeli társainak, hogy a fürdőben szórakozás közben oly ocsmányul viselkednek, akár a bordélyházi ringyók szoktak, elárulják a hitvestársi hűséget, a családi tisztességet, megtiporják becsületüket, mely lealázza a női nemet a cselédlányok szintjére.
E finom viselkedésű és választékos beszédű asszonyok némelyike olyan légiesnek, törékenynek, mimózaszerű lénynek tűnt, hogy megérinteni sem mertem volna; olyan halkan, szemlesütve beszélt az otthonhagyott gyerekekről, az elesettség kellemetlenségeiről, az elhúzódó gyógykezelés várható eredményeiről és titkolt reményeiről, hogy egészen közel kellett húzódnia a másik félnek, ha meg akarta érteni a feltárulkozó mondanivalóját. Az ókori görög és római nimfaszobrokkal, istennő-ábrázolatokkal ellentétben, melyek a karok, mellek és combok feszességét, az arc üdeségét és ragyogását, a kecses és könnyed mozdulatokat hangsúlyozták, s áradt belőlük az életerő és szerelemvágy, ezek a hófehér bőrű, sápatag, mozgásukat olykor nehezen irányító, erősen bicegő, időnként fájdalomtól eltorzult arcú hölgyek nagyon is omlatagok, roskatagok voltak. Olyan megtört tartásban ültek karosszékükben, akár az oltárképeken látható piétás Szűzanya, olyan ernyedtség és enerváltság sugárzott lényükből, akár a patakvíz felszínén sodródó halott Ophéliából. „Ki hitte volna, hogy az a fiatal lány, aki az erdőket járta, aki kilométereket gyalogolt kedvelt vizslájával, a Körösben versenyt úszott a halakkal, más elfoglaltság híján hímzett és olvasott, muzsikált és csőrögét sütött, sokkal hamarabb hagyja el magát, esik le a lábáról, mint a kukoricatörő és marokszedő lányok, a szövőszék előtt görnyedő és napszámban kapáló asszonyok! Ki hitte volna, kedvesem, hogy ez a kar, mely valljuk meg őszintén, nem a munkától szakadt le, most bizony a fájdalomtól akar leszakadni”.
4 / 14 
•