Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Pirike: (fejét rázva) Téved. Semmit sem fogok elárulni és vallani. Kérdezze meg Gálfinét. Neki sem árultam el semmit a fiamról, hiába vallatott.
Doktornő: (kiabál) A tiszteletes mondta, hogy kap egy halláserősítő szerkezetet.
Pirike: A tiszteletes téved. A vallás nem erősíti a szervezetet. Legfeljebb a lelket.
Doktornő: Jó, elismerem, hogy igaza van. A tiszteletes úr szerint is a hit erősíti a lelket.
Pirike: (fellelkesülve odakiált Zsókának) Hallotta, Zsóka? A tiszteletes úr erdősíti a telket! Na, mit szól?
Zsóka: Furcsállom. Nekünk nem is említette. És hol van neki egyáltalán telke, amit erdősíteni kellene? Ezt majd meg kell kérdezzük tőle. Talán én tudok tanácsot adni, hiszen az uram erdőmérnök volt, isten nyugosztalja.
Doktornő: (Idegesen rángatja félre a fejét, miközben indul Gálfiné felé és neki is felrakja a mérőt.) Na, most már elég volt. Fejezzék be a kabarét, jó? Ami sok, az sok. Azért annyira hülye nem vagyok! Legfeljebb leszek, ha hagyom magam átverni a hülye párbeszédjükkel! (Méri a Gálfi mama vérnyomását, egészen közel hajol a számlaphoz, nem akar hinni a szemének, aztán ijedten felkiált.) Atyaisten! Mi van magával, Gálfi mama? Ma nagyon magas a vérnyomása! Egészen a plafonon van!
Gálfi mama: Még csodálkozik, hogy magas? Hát már hogyne lenne az, amikor ma vesztettem el az uramat. Az igazgató úr hozta meg a halálhírét. Ezek után még elvárja, hogy jól legyek? (Hatalmasat kürtöl a zsebkendőjébe. A doktornő kétszer egymás után idegesen megrántja a nyakát, és olyan gyanakodva szemlélgeti az öregasszonyt, mint mikroszkóp alatt egy ismeretlen bacilust, közel hajol hozzá, szagolgatja.)
Doktornő: Mondja, maga ivott?
Gálfi mama: Nem én ittam, hanem a drágalátos párom, akit eltettek láb alól.
Gálfi tata: Igen, igen. Igaza van az asszonynak. Engem így, ahogy vagyok, teljes életnagyságban a túlvilágra küldtek a hivatalos szervek… hukk… és úgy nézzen rám a kedves doktorkisasszony, hogy én már nem is létezem! Persze azért néhány fröccsöt felhajtok önhatalmúlag, he-he-hukk. Egy hullát ugyanis senki sem szokott felelősségre vonni piálásért. (A doktornő Gálfi tata felé indul.) És nagyon kérem kiskegyedet, ne nyúljon hozzám! Ha maga orvos, akkor tudnia kell, hogy a halottaknak nincs vérnyomásuk!… Hukk! (Ellökdösi maga mellől a doktornőt.)
Doktornő: (Többször félrerántja a fejét.) Mi a fene van magukkal? Meg vannak húzatva? Be vannak rúgva? Jelenteni fogom az igazgató úrnak, miket hordtak itt össze.
Zsóka: Nem kell jelentenie. Az igazgató úr már úgyis tudja. Kérdezze csak meg tőle. Ő már dél óta tudja, hogy Gálfi tata nincs az élők sorában.
Pupi: (Felnéz a sakkozásból.) Persze, hogy tudja, hiszen ő hozta meg a halálhírét.
Doktornő: (Rángatja rettenetesen a fejét, ideges.) Hát persze, hogy tudja. Naná, hogy ő hozta meg a halálhírét. És én is csak egy részeg hullával beszélgetek itt, aki elhunyta alkalmából éppen hülyére veri Pupit a sakkban. Ha-ha-ha. Csak nem képzelik, hogy hagyom magam kikészíteni. Nem én. Én ugyanis már bevettem a nyugtatóimat. Sőt, dupla adagot vettem be... Engem aztán nem fognak kicsinálni, mint az elődömet, a szegény Emília doktor asszonyt! Ahhoz korábban kell felkelniük... He-he... (Benyúl a zsebébe és még bekapdos pár pirulát. Idegesen körülnéz, és mert nincs kin levezesse a mérgét, dühösen rámutat a seprűre, vederre és felmosórongyra, amely a Gizelle ajtaja előtt áll.)
Doktornő: Ki a fene hagyta éppen itt a takarítóeszközöket, ahol a vendégeket is fogadni szoktuk?
Gálfi mama: Hát a takarítónő, ki más...
Doktornő: Az ki van zárva. A takarítónő ma szabadnapos, mert meghalt az anyósa.
Gálfi mama: Akkor jó napja van. Ennek ellenére a takarítónő ott van benn a szobában! Nekem elhiheti! (Ebben a pillanatban lép ki Gizelle a szobájából, megbotlik a vödörben és nagy csörömpölés közepette hasra vágódik.)
Gizelle: (sikítva) Segítség, segítség, eltörött a lábam, jaj, eltörött a lábam!
Gálfi mama: Na látja! Én megjósoltam, hogy el fog törni, de maga nem hitte el. (A doktornő odaugrik Gizelléhez, felsegíti és megtapogatja a lábát.)
Doktornő: Nyugodjon meg, Gizelle, nem tört el, csak egy kis zúzódás van a térdén.
Gálfiné: Hogy én milyen peches vagyok... (Gizelle vészjóslóan Gálfiné felé sántikál. A haja loknikban himbálózik a fején, a pongyolája szétnyílik és kilátszik sovány mellcsontja. Hisztérikusan visít.)
Gizelle: Óh, elegem van! Torkig vagyok ezzel az alja néppel! Le merem fogadni, hogy a maga műve volt az egész, vén csoroszlya! Azért csinálta, mert féltékeny rám! Irigyli az én entellektüelemet! (A zsebébe nyúl és egy marék hajcsavarót vág Gálfi mamához.) Nyomorult, vén bajkeverő! Vegye tudomásul, hogy azt is meg fogja bánni, hogy a világra jött, mert be fogom perelni szándékos testi sértésért! Aztán majd megnézheti magát! (A doktornő közbelép, így a két harcra kész asszony nem tud kárt tenni egymásban.)
Doktornő: Gizelle, megkérem, hogy csillapodjék le, aztán küldje ki a szobájából a takarítónőt, mert beszédem van vele.
8 / 15 
•