Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Pirike: Jaj, jaj, istenem, jól hallom? (Sírva fakad.) Bár igaz lenne!
Gálfi mama: Most már aztán elég legyen! Hallják? Fejezzék be a bőgést, mert ez itt egy vígjáték! Értik? Nahát! Nevessenek inkább örömükben. Mondja, Pupi, nem írná hozzá azt is, hogy a Gálfi házaspár nyert a lottón ötszázmilliót és itt hagyott csapot-papot? Vettek egy apró kis házat, kertecskével, és minden vasárnap vendégül látják a költőt a feleségével…
Pupi: Nem árulok el többet. Még mit nem. Ha most elmondom, mi fog történni, akkor lelövöm a poént. Várja csak ki a sorát. Most pedig megkérem Gizellét, kezdje el összeolvasni a szövegét Gálfi mamával, aztán majd a többiek is bekapcsolódnak. Kezdés!
Gizelle: (Beleolvas a lapba, feláll és körbeandalogva áhítatosan szavalni kezd.) „Ha megérinted a kidöntött fákat / Fészkeikre a madarak visszaszállnak / Kifésülöd hajamból a múltat / Sikongva a magasba hullnak / A folyót forrásához tereled vissza / Tisztuljon a szennyezett föld ha issza / Megtörni senki meg ne lásson / Jegenye szobor vagy a tájon / Állsz szakadék szélén, magadra várva / S úgy mész keresztül / Mintha a híd állna.”
Pupi: Ez nem a próbaszöveg! Kérem, a verseimet most tegye el, majd más alkalommal felolvashatja. Kérem. (Gizelle legalulra rakja a verset.) Akkor kezdje olvasni az első oldalon lévő párbeszédet.
Gizelle: (olvas) Ah, képzeljék, azt álmodtam, hogy egy csodálatos márványpalota lépcsőjén lépegettem fölfelé, egyre feljebb, egyre feljebb. (Karját emelgetve mutatja.)
Gálfi mama: (olvas) Ez azt jelenti, hogy ki fogja törni a lábát!
Gizelle: (olvas) Érdekes, a múltkor azt álmodtam, hogy a tanácsos úrral táncoltam, és maga akkor is azt jósolta, hogy ki fogom törni a lábam. De ezt én nem veszem be. Nem ám. Maga csak azért mond ilyeneket, mert irigyli az én entellektüelemet! Mindenki azt irigyli, ami nincs neki. (Hirtelen Gálfiné felé fordul és szövegen kívül ráförmed.) Vén szarkeverő! Szűkagyú proli! Ki nem állom magát!
Gálfi mama: (Felugrik és meglöki jól Gizellét.) Kölcsönös!
Pupi: Állj! Ez nem volt a szövegben. Megkérem magukat, hogy ne improvizáljanak.
Gizelle: (izgatottan) Mondja, Pupi, mikor jön már az a jelenet, amikor a költő megkéri az ügyvédnő kezét?
Pupi: Legyen türelemmel. Az is meglesz. Csakhogy van itt egy kis probléma.
Gizelle: Mi az? Mi az? Mondja gyorsan.
Pupi: Tudja, kedves hölgyem, az egyetlen bökkenő az, hogy a költő egy Szabó Mariska nevű, szorgos kezű egyszerű asszonyba szerelmes és nem Gizelle ügyvédnőbe. Úgyhogy el kell döntenie, hogy az ügyvédnő szerepét választja-e, avagy a Szabó Mariskáét.
(Mély csend. Mindenki meglepetten áll, de legjobban Gizelle van megdöbbenve. Hápog, tátog, nyekereg.)
Gizelle: (hebegve) De… de… de… háát … én … én nem is tudom, mit mondjak. (Kétségbeesve tapogatja az arcát, haját, nyakát, mellét, a kezét, amin karkötők zörögnek. Egyet levesz, nézi, mi van a belsejébe vésve.) De hiszen ez, ez a karkötő az én kezemen a Gizelle ügyvédnőé, bele van vésve a neve.
Pupi: (Gizelléhez lép, megfogja a kezét és a bal oldali fali tükörhöz vezeti.) Nos, kit lát a tükörben? Halljuk.
Gizelle: (Belemered a tükörbe, megérinti tükörképét, majd megtapintja a sajátját.) Én, én ezt nem értem. Ne haragudjanak, de én semmit nem értek. Fel nem foghatom, hogy ez a Szabó Mariska, aki visszanéz rám a tükörből, miért festette ki ennyire erősen az arcát? Úgy néz ki, mint egy izé, mint egy útszéli nő. Jaj, Istenem! (Előveszi a zsebéből a zsebkendőjét, megköpködi és próbálja ledörzsölgetni a pirosítót az arcáról.) Érdekes, ha nincs rajtam a sok festék, éppen olyan vagyok, mint régen. Igen, igen! (Csak áll bávatagon és mosolyogva nézi magát a tükörben.)
Gálfi tata: (Pupihoz lép, megrázza a kezét.) Híjnye, a hétszentségit! Maga aztán egy zseniális pszichiáter, Pupikám, hallja-e? Le a kalappal maga előtt. Csak legyen nagyon óvatos. Túlságosan könnyen ment a nagy átváltozás.
Gizelle: (Megcsókolja tükörképét.) Isten hozott.
Pupi: (Gizelléhez) Bemutatkozna, a kedvemért?
Gizelle: (kicsit bizonytalanul és szégyenlősen, de egyszerű, tiszta hangon) Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Szabó Mária varrónő és bejárónő vagyok. Húsz évig dolgoztam Szentpéteri Gizelle ügyvédnőnél, akinek gyönyörű könyvtára volt, és megengedte, hogy olvassam a világirodalom nagyjait. Ott szerettem meg a költészetet. Valósággal a versek rabja lettem, és Pupi levett a lábamról a tehetségével. Tudniuk kell, hogy a versei igazi gyöngyszemek.
Gálfi mama: Na Hál’ istennek! Egy hatalmas kő esett le a szívemről. Megszabadultam végre a gőgös és hisztériás ügyvédnőcskétől! (Gizelle fenyegetően lép egyet Gálfi mama felé.)
Pupi: (visszatartva Gizellét) Elég legyen! Békéljenek meg egymással, hiszen ha jól hallottam, most már ugyanazt a társadalmi réteget képviselik mindketten. (Lapozza a papírokat, aztán kihalászik egyet és Gizelléhez lép.) Vegye elő a harmincnyolcadik oldalt és válaszoljon a kérdésemre. (Gizelle lapozgat, megtalálja, beleolvas és mézédes mosollyal néz Pupira. Az megfogja a nő kezét, mélyen a szemébe néz.) Engedje meg, hogy megkérjem a kezét. Hozzám jön feleségül, Mária?
Gizelle: (kívülről) Igen, igen! Ezer örömmel, hiszen szeretem, szeretem! (Átölelik egymást és pár másodpercig úgy maradnak.)
Gálfi mama: (Izgatottan felugrik és indul kifelé.) Megyek és elmondom mindenkinek a nagy újságot. Le fog esni az álluk.
14 / 15 
•