Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Gizelle: (csodálkozva) Milyen takarítónőt? Nincs itt semmiféle takarítónő.
Gálfi mama: (Felugrik, izgatottan kiabál és Gizellére mutat.) Dehogy nincs! Nagyon is van! Mégpedig itt áll előttünk, teljes életnagyságban! Mert a takarítónő nem más, mint maga Gizelle, akinek az igazi neve Boros Mariska! Maga, drágaságom, csak egy szimpla cseléd, aki egy Gizelle nevű ügyvédnőnél szolgált évekig, míg az meg nem halt!
Pirike: (felugrik) Jesszusom, meghalt a takarítónő?
Gálfi mama: Nem, dehogyis halt meg. Még csak most kelt igazán életre! Ehol a bizonyíték! (Izgatottan előhalássza a zsebéből a sárga borítékot, és a benne lévő levelet a síri csendben olvasni kezdi.) „Alulírott Szentpéteri Gizelle ügyvédnő, született 1930. június 20-án Marosvásárhelyen, értelmem teljes tudatában kijelentem, hogy nem lévén senki élő rokonom, halálom után Boros Mariska takarítónőmre hagyom ruháimat és ékszereimet, két évtizedes hűséges munkájáért és segítőkészségéért, amiért betegségemben ápolt. Kérem Barnabás Jenő tiszteletes urat, vegye be szeretetotthonába a beteg, magányos asszonyt, és élete végéig gondozza őt. Eltartásáért cserébe az egyházra testálom háromszobás magánházamat berendezéssel együtt, valamint tíz hektár földemet és nyolc holstein tehenemet. Keltezés: 1993. december 8. Aláírás: Szentpéteri Gizelle ügyvéd.”(Gizelle felsikolt és eldől, mint egy hosszú nyelű partvis. Mindenki döbbenten ugrik fel, Pupi ijedten Gizelléhez táncikál. Letérdel hozzá, átöleli a vállát és megemeli a fejét.)
Pupi: Jaj, kedvesem, drága Gizellém, illatos orgonaszálam, ne hagyjon itt! Térjen magához, hiszen nincs semmi baj. Ez a Gálfiné egy abnormális, rosszmájú, irigy vénasszony, aki mindent kitalál, hogy lejárassa a maga nagyszerű és nemes érdemeit. Csak nem fog miatta megfutamodni?! (A doktornő előkotor a zsebéből egy üvegcsét, kidugaszolja, és letérdelve párszor elhúzgálja Gizelle orra előtt.)
Doktornő: Ébredés, Gizelle! Gyorsan, gyorsan! (Kicsit megpaskolja az arcát az alélt nőnek, aki végre magához tér, felül, kábán körülnéz, és azonnal érdeklődni kezd a homlokához nyúlva.)
Gizelle: Ah, nem kerestek telefonon? Nem?... Akkor talán majd később. Kérem, segítsenek felállni, le akarok feküdni. Nagyon rosszul vagyok.
Gálfi mama: Ravasz dög! Szimuláns, csaló!
Doktornő: Fogja be a száját, maga vén bajkeverő, már így is túlfeszítette a húrt! (Gálfi tata is Gizelléhez siet, és segít a doktornőnek és Pupinak felemelni a földről az asszonyt, akit betámogatnak a szobájába.)
Gálfiné: Na, megvolt a nagyjelenet! Mit szólnak hozzá? Még hogy lédi entellektüel! Egy nagy büdös frászt. Nem más ő, csak egy cseléd! De én lelepleztem végre. Hiába, nekem jó orrom van. Engem ne csapjon be és ne nézzen le egy ilyen… ilyen takarítónő!
(Pirike és Zsóka felállnak, összesúgnak és hátat fordítanak Gálfi mamának.)
Gálfi mama: Na, mi van? Mi a fene ütött magukba? Nem is örülnek? Hiszen ezután nem fog lenézni minket az álőnagysága, és nem kell eltűrjük a hisztériás allűrjeit sem. Hát nem értik?
Zsóka: Maga nem ért semmit, Gálfiné. Maga csak egy gátlástalan tolvaj! Lopja mások iratait. Fel kéne jelenteni! Szégyellje magát! Mostantól kulcsra fogom zárni az ajtómat!
Gálfi mama: Miért? Maga is álnév alatt tartózkodik az otthonban?
(Kinyílik a Gizelle ajtaja és kijön a doktornő, Gálfi tata és Pupi.)
Pirike: (odaszalad) Hogy van a szegény ügyvédnő?
Zsóka: Hogy van a mi Gizellénk?
Doktornő: Hál’ istennek jobban van. Adtam neki egy nyugtató injekciót. Remélem, reggelre helyrejön.
Gálfi mama: (dohogva) Forduljanak fel! Még hogy ügyvédnő, még hogy a mi Gizellénk!
Doktornő: (Gálfinéhoz fordul és dühösen rákiabál.) Szégyellje magát! Majdnem megölte szegényt. Gizelle nagyon beteg. Ezt mindenki tudja, még a tiszteletes és az igazgató úr is.
Gálfi mama: (hökkenten) De hát én nem akartam rosszat. Én csak kiderítettem és felfedtem az igazságot. Hát nem értik? Senki nem érti?
Gáfi tata: (Közel lép a feleségéhez, felháborodva megragadja a két vállát és rázza.) Itt csak te vagy az egyedül, aki nem ért semmit! Aki nem fogja fel, milyen gonoszságot művelt. Hát hogy magyarázzam meg, mit tettél, te, te bolond vénasszony! Ez éppen olyan, mintha most valaki kiderítette volna rólad és a szemedbe vágná itt, mindenki előtt, hogy te, Gálfi Mihályné született Borbély Sarolta, köztiszteletben álló asszony, 1944-ben lelőttél egy orosz katonát és elástad a kertedben. Akkor hogy éreznéd magadat, mi?
Gálfi mama: (Felsikolt, arcát eltakarja.) Jaj, hallgass, hallgass! Én nem vagyok bűnös. Az önvédelem volt. Meg akart erőszakolni. Ha csak egy kicsit is szeretsz, mint akkor, amikor segítettél elásni, akkor hallgass! (Halálos csend. Mindenki dermedten áll.)
Gálfi tata: (Észbe kap, a térdére csap és hahotázni kezd.) Hehehe, ezt aztán jól bevették! Ezt aztán mind bevették, nem mondom, hukk. Micsoda egy színészpár vagyunk mi, anyukám, nem igaz? Én mondom, hogy hozzánk képest a Gizelle egy-egy di-dilettáns, harmadosztályú színésznőcske... he-he-he-he... (Sírásba fullad a nevetése, letérdel Gálfi mama elé, és átöleli az öregasszony térdét. A válluk rázkódik a hangtalan zokogástól. Ekkor hirtelen megmozdul a filodendron levele, és mindenki óriási rémületére egy idegen nő lép elő, nyakában fényképezőgéppel, vállán táskával.)
9 / 15 
•