Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Igazgató: Nos, láthatták, hogy az emeleten kialakított gyengélkedőt milyen szépen rendbe tettük, és az öregeket segédeszközökkel is elláttuk. Ennek ellenére néhányuk miatt nagyon nyugtalan vagyok. Szeretném, ha nem lenne miattuk semmi malőr! Megértették? Csak semmi malőr! Maga, tiszteletes úr, hasson oda jobban lelkileg, ön pedig, kedves doktornő, az egészségüket óvja minden tudásával. És kérem, vigyázzanak jobban Jolánkára (felbök a plafon felé). Az öreglány állandóan azt hangoztatja, hogy lopjuk a segélyt, amit a hollandoktól kapunk...
Tiszteletes: (felhördülve) Mi az, hogy vigyázzunk jobban? (Kigombolja vörös kis tokája alatt a gallérját.) Mintha bármit is lehetne tenni! Jolánka néni már csak olyan, mint Anti bácsi volt, az öreg fűszeres, akit Váradról hoztunk ide a tavaly. Az is állandóan azt hangoztatta, hogy még egy ilyen gazember papot, mint amilyen én vagyok, nem látott, mert elloptam tőle hat gatyáját és tíz pár zokniját. Már a személyzet is tudta. Majd lesült a képemről a bőr! (A homlokát törölgeti.)
Doktornő: (panaszkodva és a fejét jobbra rángatva) Nekem meg azt vágja állandóan a fejemhez Jolánka, hogy lopom a betegektől a drága holland gyógyszert, és feketén eladom a helybélieknek.
Igazgató: (bosszankodva, fel-alá járkálva) Hát ez elég nagy baj. Már csak azért is baj, mert holnap újságíró érkezik az otthonba. Riportot akar írni rólunk. Leszünk mi bajban! És akkor még Gizelléről nem is beszéltem. A tizenöt bentlakó közül ez a két öreglány két bomba. Persze nem szexbomba, he-he-he...
Doktornő: Gizellére ne legyen gondja az igazgató úrnak. Mostanában jól viseli magát. Jót tett neki a szerelem. Tudják, erős szálak fűzik Pupihoz. Azt hiszem, nem fogja zaklatni többet a látogatókat azzal, hogy fogadják fel védőügyvédnek. (Kétszer egymás után jobbra rántja fejét.)
Igazgató: (sóhajtva) Ennek igazán örülök. (Megtörli a homlokát, tarkóját egy kockás zsebkendővel.) Tudják, még most is ég a fülem, ha eszembe jut, hogy a tavaly látogatóba érkezett kisjenői tiszteletes aszszonyt Gizelle prostituáltnak nézte és közölte vele, jól tudja, hogy azután lopta ki az ezer márkát a német nagykövet zsebéből, miután leitatta, de legyen nyugodt, ő majd megvédi a bíróságon, mert Erdélyben ő a legjobb ügyvéd.
Tiszteletes: (Gurgulázva nevet és az igazgató vállára csap.) Azt én sem felejtem el egyhamar. Még szerencse, hogy a tiszteletes aszszonynak jó humorérzéke van és kitűnő pszichológus. Így hát megígérte Gizellének, hogy felhagy a lopással meg az ősi mesterséggel, és fel fogja hamarosan hívni, hogy mint védőügyvédjével megbeszélje az ügyet. Jaj, bár ne tette volna, mert azóta Gizelle minden öt percben megkérdezi, nem keresték-e telefonon, és ez a többiekre igen rossz hatással van. Csak tudnám, hogy az igazgató úr miért nem utaltatja be végre a Pszichiátriai Intézetbe?
Igazgató: Nem tehetem meg... Tudja jól, hogy milyen nagy vagyont testált ránk az ügyvédnő azért, hogy élete végéig itt élhessen. Bevallom, én csak Jolánkától rettegek, mert mi lesz, ha teletömi az újságíró fejét azzal, hogy mi kilopjuk a húst az öregek tányérjából, hogy két teherautó ruhát elemeltünk, én pedig hazavittem az otthonnak adományozott színes tévét és az automata mosógépet, a damaszt ágyneműkről nem is beszélve.
Tiszteletes: Ne aggódjon, uram. Megbeszélem a feleségemmel, hogy arra a pár napra, amíg a riporter itt tartózkodik, lakjon nálunk Jolánka néni. Így majd nem fognak találkozni, és mindannyian elkerüljük a kellemetlenséget. Meglátja, nem lesz semmi malőr.
Igazgató: (lelkendezve) Nagyszerű, nagyszerű, igazán mondom, ez éppen olyan, mintha én mennék pár nap szabadságra, és már a gondolattól is tíz évet fiatalodtam. De most ideje ebédelni, kedves kollégák. Hű, milyen finom illatokat érzek! (Átöleli a doktornő vállát és mindhárman bevonulnak az ebédlőbe. Megmozdul a filodendron levele, és kissé előbújik a riporternő, aki igen megrökönyödött képpel és nagy szemeket meresztve bólogat.)
Újságírónő: (felháborodva) Szóval az otthon vezetősége lopja a drága holland segélyt! És az igazgató alszik abban az ágyneműben, amit az öregek kaptak! Ráadásul a doktornő feketén adja el a lopott gyógyszert! És a tiszteletes is egy nagy gazember, aki alsóneműket lop. Még szerencse, hogy hamarabb érkeztem. Így nem tudnak átverni. Okvetlenül beszélnem kell Jolánkával, mielőtt még eltüntetik innen. Micsoda maffia! Na de én majd olyan leleplező riportot írok, hogy visszhangozni fog tőle a világ!
(A fiatal nő előkotorja a táskájából apró kézitükrét és rúzsát. Kicsit bemázolja durcás ajkát, és éppen ki akar lépni a dísznövény mögül, amikor észreveszi, hogy kinyílik a 3-as ajtó, kidugja a fejét Gálfi mama, óvatosan körülkémlel, aztán hirtelen kilép. A kezében lévő sárga borítékot diadalittasan meglengeti, és fújtatva indul az újságírónő irányába, aki ijedten húzódik vissza a levelek mögé.)
Gálfi mama: Ó, te büdös csaló! Te festett madárijesztő! Most elkaptalak! Na, várj csak, előlem nem menekülsz, te... te, értelmiségi, te! (Elhúz a filodendron mellett és berobog az ebédlőbe, ahonnan tányércsörömpölés hallatszik ki. Az újságírónő sikkantva a szívéhez kap és levegő után kapkod, a levelek erősen reszketnek, miközben ismét előbújik.)
5 / 15 
•