Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
(Előveszi a fényképezőgépet, és rávillant a koporsóra. Abban a pillanatban Gizelle hirtelen felül, az újságírónő sikoltva az igazgató karjaiba zuhan.)
Gizelle: Nem kerestek telefonon? Nem?…Akkor talán majd később…. (Mászik kifelé a koporsóból és lelkesen kiabál.) Van egy ötletem! Van egy zseniális ötletem! Hagyjuk ki ezt a szörnyű jelenetet. Az öregek úgyis mindig a halálra gondolnak, ne fokozzuk ezt még jobban. Szóval arra gondoltam, hogy temetés helyett legyen inkább esküvő. Kezdjük a 2000. évet vidáman! Volt már savanyú évünk éppen elég! Pupika, drága, megkérem, írja át a darabnak ezt a részét… Mondjuk, szeressen egymásba az otthon két lakója. Egy költő és egy ügyvédnő, és házasodjanak össze szilveszterkor. Na, mit szól hozzá?
Pupi: Rendben van. A magácska kedvéért átírom ezt a részt. Legyen hát esküvő.
Tiszteletes: Nagyszerű, nagyszerű! Igaza van a nagyságos aszszonynak. Én is jobban szeretek esketni, mint temetni. Akkor most megkérem az igazi elhunytat, hogy jöjjön és segítsen kivinni ezt a ládát.
Gálfi tata: (Odamegy, megfogják a tiszteletessel a koporsót és viszik kifelé, miközben az öreg rákiált Gizellére.) Micsoda pimaszság, csak úgy ukmukfukk befeküdni a más koporsójába?!
Gizelle: Máskor tűzzön rá egy cédulát, hogy foglalt.
Gálfi tata: Rá is fogom tűzni. Az én koporsómba ne tegye be senki a seggét! (Kimennek a színről a ládával.)
Újságírónő: Nahát, én meg azt hittem, hogy ez egy igazi ravatal. Teljesen összezavartak.
Doktornő: De hát én megmondtam, hogy mi most minden nap próbálunk.
Újságírónő: Próbálnak hát. Próbálnak engem átverni!
Doktornő: (Rángatja a fejét.) Miket beszél? Nem értem magát. Higgye el, hogy mi itt és most a Pupi színdarabját próbáljuk.
Gálfi mama: Így van. Ez a Pupi egy zseni.
Pupi: Azt nem állítom, hogy egy zseni vagyok, de azt igen, hogy a darabomat próbáljuk.
Újságírónő: Igazán? Na ne mondja. És véletlenül nem az én figyelmemet próbálják elterelni valakiről? Például Jolánka néniről, aki tud az otthonbeli lopásokról, és akit el akarnak távolítani innen, nehogy kikotyogja nekem a bűnösök nevét?
Doktornő: Mi itt semmiféle lopásról nem tudunk. Jolánkát pedig felejtse el, mert ő fekvő beteg, akit nem lehet zavarni.
(Ebben a pillanatban balról betipeg Jolánka néni. Kezében kis görbe bot. A haja a feje búbján borzos kontyocskában összefogva, melyből ősz szálak meredeznek szerte. Kissé előregörnyedt. Hálóingére piros tréningfelsőt vett. Papucs nélkül van. Egyik lábán kék, a másikon fehér zokni trottyosodik.)
Igazgató: (Feljajdul a fotelben és a fejéhez kap.) Jézus, Mária, Szent József! Itt van a Jolánka! Már csak ő hiányzott a boldogságomhoz! (Törölgeti a homlokát a kockás zsebkendőjével és tátog nagyokat.)
Doktornő: (Erősen rángatja a nyakát.) Ez nem lehet igaz! Ezt nem hiszem el! A tegnap még ülni is alig tudott.
Pirike: (Odaszalad Jolánkához és megöleli,) Jaj, itt a Jolánka. Az én kedves, öreg barátnőm! Jaj, de örülök, hogy meggyógyult!
Gálfi mama: Na, lesz még egy siketünk. Meg leszünk áldva!
Jolánka: (Előretipeg, már középen áll, kicsit reszket, de azért harcias, botjával körbemutat, illetve bökdös és sipítva szól.) Na mi az? Miért gyűltek itt össze ennyien? Segélyt osztanak? Én mit fogok kapni?
Doktornő: Egy jó kis fejmosást fog kapni, amiért engedély nélkül fel mert kelni. Érti? Megmondtam, hogy pihennie kell! Maga olyanokat csinál, amit nem szabad!
Jolánka: (sértődötten) Maga is olyanokat csinál, amit nem szabad! Lopja a betegektől a gyógyszert és feketén eladja!
Doktornő: (Rángatja a fejét.) De Jolánka, az isten szerelmére, miről beszél?
Jolánka: Arról a nagy nejlonzsáknyi gyógyszerről beszélek, amit akkor vitt el, amikor a tiszteletes úr a teherautónyi segélyruhát.
Doktornő: (az újságírónőhöz) Nagyon kérem, ne figyeljen rá. Egy árva szó sem igaz abból, amit itt összehord.
Újságírónő: Akkor talán Jolánka is a darab egyik szereplője, és most próbálja a szöveget?
Igazgató: (kapva az alkalmon) Igen, igen. Ő a legnagyobb főszereplő! (Felugrik, izgatottan járkál, hadonászik, Jolánkára bök.) Egy ütődött szenilis vénasszonyt játszik, akit a mocsokból kapartunk ki, és akinek az a rögeszméje, hogy a doktornő lop, meg… a…
Jolánka: (Közbevág, hadonászik a botjával.) Nem csak a doktornő lop. Itt mindenki lop. De legtöbbet az igazgató. Még a nagy színes tévét és az ótomata mosógépet is elemelte, a finom damaszt ágyneműkről nem is beszélve, mert sajnálta alólunk!
(Ekkor érkezik vissza Gálfi tata és a tiszteletes.)
Jolánka: (Felkiált sipítva.) Jön már a tiszteletes úr! Kérdezzék csak meg tőle. Ő is tud a lopásokról!
Tiszteletes: (A torkához kap ijedten.) Te jóságos Úristen! Ez nem lehet igaz! Megjött Anti bácsi mása. Végünk van!
Újságírónő: Én is azt hiszem. Most pedig megkérek mindenkit, maradjon itt. Egy kis beszédem van magukkal. Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, mielőtt megírom a riportot. Jobb, ha őszintén beismerik a lopásokat, vagy magyarázattal szolgálnak, mert nem akarok igazságtalanul vádaskodni.
(Mindenki dermedten áll egy nagy kupacban, egymásba kapaszkodva. Olyanok, mint egy ijedt csoportkép. Az újságírónő leveszi válláról a fényképezőgépet és rájuk villantja a vakut.)
Jolánka: (A villanásra nagyot szökken, aztán harciasan az újságírónő felé indul, botjával felé bökdösve.) Megvagy, te büdös tolvaj! Te elvetemedett, pimasz perszóna, te! Volt pofád ellopni a drága fényképezőgépemet, amit még szegény megboldogult Lajosomtól kaptam Szovátán! Azonnal add vissza! (Elkapja a masinát és rángatja, miközben az újságírónő a gépet a szíjánál fogva húzza vissza, és levegő után kapkodva, teljesen megrökönyödött ábrázatot vág.)
12 / 15 
•