Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
(A döbbent csendet furcsa kornyikálás töri meg: „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát”…, és mindenki megrökönyödésére a halott Gálfi tata dülöngél be a társalgóba a teraszajtón át, majd felfigyelve a tragikus arckifejezésekre és a nagy csendre, elkurjantja magát.)
Gálfi tata: Na mi van, mi ez a gyászos gyülekezet ? Ki a fenét temetnek, he?
Pupi: (meglepetten és háborogva) Magát gyászoljuk, Gálfi tata, éppen hogy magát, az úristenit a fajtájának!
Gálfi tata: Hogyhogy? Egy bitang szót sem értek. (Belekapaszkodik az igazgatóba.) Mit beszélnek ezek itten, he? Mondja, be vannak ezek rúgva? Hogy lehetséges ez, hukk, amikor maga betiltotta itten a piálást, dirikém? (Már rántja magával a főnököt, aki az utolsó pillanatban elkapja a kanapé támláját, maga után húzva a két öreglányt, akik sipákolni kezdenek ijedtükben.)
Igazgató: (egyensúlyozva és Gálfi tata kezét a válláról lefejtegetve) Jó, hogy jön, öregem! Van egy kis probléma. Valamelyik marha ott fenn, a nyugdíjosztályon lehúzta magát tévedésből az élők listájáról. Azért nem folyósítják már fél éve a nyugdíját. Most telefonáltak, hogy maga meghalt, ne is várjuk a pénzét.
Gálfi tata: (Hátratolja baseballsapkáját, ordít.) Hogy a kutya úristenit a rohadt zsiványoknak! Direkt likvidáltak, hogy valamelyik pernahajder közülük le tudja nyúlni azt a szégyentelenül kevés nyugdíjamat, amit a kormány negyven keservesen ledolgozott évem után odalökött nekem. Híjnye a nemjóját, majd adok én nekik, hogy megemlegetik! (Kicsit megszeppenve folytatja.) Jézus, Mária, igazgatókám, de hiszen nem is tudok jól románul. Régi magyar ember vagyok én, kérem, aki itt ragadt, csak a nyelv nem ragadt rám. Hát hogy a fenébe fogom én azokat ott fent a minisztériumban lekutyapicsázni, he?
Igazgató: El fogja magát kísérni az otthonunk ügyvédje. Megfogalmazzuk a kérvényt, csatoljuk a szükséges iratokat és magát, mint élő dokumentumot. Most pedig megkérem, hogy tartsa be a házi szabályzatot és ne piáljon, mert bizonyisten kirúgom innen, ha elintéztük a feltámadását, aztán mehet egy üres boroshordóba lakni. Megértette, vén szeszkazán?
Gálfi tata: Megértettem, nem vagyok hülye, de inkább a feleségemmel beszélje meg a dolgot, mert miatta vagyok kénytelen inni.
Gálfi mama: (Korát meghazudtol
va pattan fel a kanapéról, mint egy nagy barna szöcske, és jól mellbe löki az öreget.) Mondtam, hogy ne fesd az ördögöt a falra, te hülye, de te nem hallgattál rám! Mi a fenének fabrikáltál koporsót magadnak? He? A nyavalya törjön ki! Kilelt a hideg, amikor belefeküdtél.
Gálfi tata: Ki kellett próbálnom, hogy kényelmes-e. Csak nem gondolod, hogy asztalos létemre egy államilag elfuserált ládában fogok örök nyugalomra térni? És ne vartyogj itt nekem, mert behúzok egyet, te, te, pilótajátékos! Akkor nem tört ki a nyavalya, amikor eljátszottad a tetőt a fejünk felől, mi? Csak most vagy ilyen túlérzékeny? Hajléktalanná váltunk miattad, és ha a tiszteletes úr nem hoz be ide minket az állomás váróterméből, ahol már egy hete aludtunk, akkor már régen megfagytunk és éhen haltunk volna! Úgyhogy ne kerepelj itt nekem, és ne mondd meg, mit csináljak és mit nem, mert lekeverek neked egy akkora balegyenest, hogy áttöröd a falat!
Gálfi mama: A fene a nagy pofádat, már megint ittál! Attól vagy ilyen bátor, mi? Na, majd kapsz te a tiszteletes úrtól ezért, meglásd!
Gálfi tata: Mit köze ehhez a tiszteletesnek? Azt se tudja, mit jelent egy kis félrelépés. Neki ott van a Jóisten kapaszkodónak, nekem meg a jó kis borocska, he-he-he. (A két öreg lökdösi egymást.)
Pupi: (Túlkiabálja őket és táncikálva közéjük furakodik.) Elég volt a veszekedésből! Szeretném, ha rám is fordítana egy kis figyelmet, Gálfi úr, már csak azért is, mert jól megváratott. Jöjjön, játsszuk le azt a partit, mielőtt még szokása szerint elalszik. (Gálfi tata kihúzza a mellét, megfordítja a sapkáját a fején, majd Pupihoz lép és kétszer megsimogatja a púpját.)
Gálfi tata: Remélem, nem haragszik. Azt mondják, ez szerencsét hoz. Ha igaz, akkor én most megverem magát! (Azzal leül Pupival szemben és sakkozni kezdenek. A hatalmas falióra öblösen kongatja el az ötöt, a tévé slágereket sugároz, Pirike a levelét olvassa, Zsóka közel hajol a tévéhez, és jobbra-balra ringatózik a zene ritmusára. Gálfi mama visszaül, öklét rázza a párja felé, morogva, aztán megtapogatja a sárga borítékot, ami kikandikál a zsebéből, és jelentőségteljesen bólogatva elvigyorodik.)
Gálfi mama: (fenyegetően az ura felé) Jön még a kutyára dér! (Gálfi tata felemelkedik a székről, de Pupi visszanyomja.)
Pupi: Hagyja a fenébe az öreglányt, hadd dühöngje ki magát, addig úgysem lesz nyugtunk tőle.
(Balról bejön nyakát rángatva a doktornő, hogy megmérje az öregek vérnyomását és szétossza a tálcán hozott gyógyszereket.)
Doktornő: Szép jó napot kívánok mindenkinek! Remélem, jól vannak. (Lerakja a gyógyszereket a fal melletti telefonasztalkára, a vérnyomásmérőt kiveszi a kis táskából és körülnéz.) Tűrjék fel a karjukon a ruha ujját, mert most megmérem a vérnyomásukat. Pirike, magával kezdem. (Kiabál) Mondom, Pirike, magával kezdem! Gyorsan, gyorsan, tűrje fel a ruhája ujját. (Pirike karjára helyezi a műszert és miközben pumpálja, így szól a siket öregasszonyhoz:) Pirike, elárulom, hogy hamarosan jobban fog hallani.
7 / 15 
•