Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Gálfi mama: Elég volt a kötekedésből, vén pernahajder! Menj inkább dolgodra és igyekezz vissza, mert Pupi nem fog többet veled sakkozni. Ma is elbolondítottad szegény párát. Még jó, hogy a nagyságos Gizelle elfoglaltságot adott neki. Elhívta sétálni. Mit szólsz? Te nem hívsz el engemet?
Gálfi tata: Eltaláltad. Most sok dolgom van és be akarom fejezni. Szeretném, ha minden ragyogna. Azt mondja az igazgató úr, hogy újságíró jön az otthonba. Riportot akar írni rólunk. Hát hadd lássa, milyen szép rend van. Maguk pedig vakarják ki egy kicsit magukat. Ne mindig csak fekete kendőben meg pongyolában ücsörögjenek. Hányingerem van tőle!
Pirike: Hányingere van? Már megint mit ivott? A múltkor is ittasan jött meg. Ha nem bírja a gyomra, ne igyék!
Gálfi tata: (kiabálva) Nem a piától van hányingerem, hanem a ronda fekete kendőjétől. Vegye le és meglátja, hogy legalább tíz évet fog fiatalodni. Meg aztán ne lássa az újságíró, milyen elhanyagolt a külsejük.
Pirike: Újságíró jön az otthonba? Jézusom! Akkor biztosan rólam is fog írni, és akkor elküldöm a lapot Ábriskámnak Amerikába, hadd lássa, milyen híres lettem.
Gálfi mama: Még hogy híres! Egy frászt. Mitől lenne híres egy siket vénasszony meg egy csomó szenilis vénember?
Gálfi tata: Szenilis az öreganyád! Szerintem inkább az érdekli a riportert, hogy mivel segítenek minket a hollandok. Hiszen az ő támogatásukkal épült fel az otthon, ők hozzák minden évben a sok gyógyszert, élelmiszert, ruhaneműt és építőanyagot. Ez a színes tévé is tőlük van.
Gálfi mama: Meg az igazgató feleségének az a sok csiricsáré ruhája is.
Gálfi tata: Mit jár a szád annyit? A te télikabátod is tőlük van. Meg a drága gyógyszer az érszűkületedre. Na és ez a sportos szerelés is, ami rajtam van. Hát nem jobban festek benne, mint abban a proli kockás ingemben? Most pedig megyek, megjavítom a kerítést. Mondják meg Pupinak, hogy egy óra múlva itt vagyok és mattot adok neki… Sietek vissza… (el)
Gálfi mama: Még hogy siet vissza, na, arra kíváncsi vagyok. Ha baksist kap, akkor leküldi a torkán, és estig nem kerül elő. Pedig megmondta a doktornő (rángatja a nyakát, félrekapkodva a fejét), tudja, az, amelyik így csinál a fejével, hogy az öregnek árt a pia. Rossz a szíve és magas a vérnyomása.
Pirike: Kinek? A doktornőnek, aki rángatja a fejét?
Gálfi mama: (kiabál) Nem, dehogyis. Gálfi tatának. Csak utánoztam az új doktornőt, tudja, azt, aki a mi Emília doktor asszonyunkat helyettesíti egy ideig. (Ebben a pillanatban az ebédlőben megkondul háromszor a kolomp.)
Pirike (Feláll és elindul az ebédlőajtó felé.) Na, hála istennek. Kész az ebéd. Kíváncsi vagyok, mi a menü. (Bemegy az ebédlőbe.)
Zsóka: (Botjával maga előtt koppintgatva lép be az udvarról, rutinosan haladva az ebédlő irányába, orrát a magasba tartva szaglászik.) Gulyásleves van meg palacsinta. Ez a kedvencem.
(Most libeg be nevetgélve a társalgóba az udvarról Gizelle is, Pupiba kapaszkodva, kis virágcsokrot szorongat a kezében. Körülnéz, mintha most látná először a társalgót, és újra felteszi szokásos kérdését.
Gizelle: Nem kerestek telefonon? Nem?... Akkor talán majd később. Köszönöm a szép délelőttöt, Pupika, és a virágokat is. Maga egy igazi lovag. Jöjjön, menjünk ebédelni. Estére pedig írja le nekem a verseit. Majd beteszem az imakönyvembe.
Gálfi mama: Ó, imakönyve is van? Azt hittem, hogy maga ateista. De úgy látszik, az embert még éri meglepetés.
Pupi: Ne sértegesse Gizellét, maga vén, irigy pulyka, mert velem gyűlik meg a baja. (Átöleli az ügyvédnőt és bevonul vele az ebédlőbe.)
Gálfi mama: Jaj, de megijedtem. Maga kis Frankenstein!
(A társalgóban már csak Gálfi mama maradt. Összecsomagolja a kötnivalót és ravaszul körülkémlel. Pufók piros arcával, tömpe orrával, kerek szemüvegével és barna, apró babos kendőjével jóságos nagymamának látszik, aki éppen az unokája után leselkedik, akinek sálat köt ajándékba.)
Gálfi mama: Nagyszerű, tiszta a levegő! Most aztán megnézzük azt a titkos fiókocskát a nagyságos ügyvédnő íróasztalában. (Feláll és besettenkedik a Gizzelle szobájába. Ekkor lép be a társalgóba a teraszajtón át az újságírónő. Fiatal, csinos, farmernadrágos, vállán sporttáska, nyakában fényképezőgép lóg. Körülnéz.)
Újságírónő: Hahó, hahó, van itt valaki? Hát persze, hogy nincs. Megmondta a portás, hogy késni fog az igazgató. Na, sebaj. Addig kinyújtózkodom egy kicsit. (Lerakja a cuccait a filodendron alá.) Szörnyen elfáradtam. Hát csoda? Reggel óta úton, ráadásul egy traktorral zötyögni be az állomásról a központba? Senki nem jött elém. Pedig már három napja megbeszéltem az igazgatóval, hogy ma jövök. Lehet, hogy elfelejtette? Ez az egyik legelitebb öregotthon a megyében, két nap múlva lesz tízéves. Hát ezért vagyok itt. De most egy kicsit sziesztázok. (Beleveti magát a fotelbe, letolja lábáról a cipőt és lassan elszunnyad. Andalító zene. Kis idő múlva nagy hangzavar közepette, erősen hadonászva balról a társalgóba lép az otthon hórihorgas, negyven év körüli igazgatója, mögötte a szelíd, gömbölyű hasú tiszteletes és egy harminc körüli, aránylag csinos, fehér köpenyes nő, aki időnként idegesen félrerántja a nyakát. Az ebédlőbe igyekeznek, de az igazgató hirtelen elállja az útjukat és hadonászva újabb tanácsadásba kezd.)
4 / 15 
•