Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Pupi: (Gyorsan kibontakozik az ölelésből és elkapja Gálfi mama gallérját.) Maga csak üljön az ülepén és ne menjen sehová. Még nem fejeztük be a próbát. Elfelejtette, hogy ez itt csak egy színdarab? Ezt a jelenetet még ki kell dolgozni. Még nem tökéletes. Most pedig vegyék elő az utolsó oldalt.
Pirike: Én aztán nem rúgom az utolsókat. Még csak most kezdek igazán formába lendülni. Mondja csak, Pupi, mikor jön már értem Ábriska fiam Amerikából?
Gálfi mama: Holnapután, kiskedden… Csak nem képzeli, hogy maga itt a favorit? Maga itt csupán egy másodhegedűs. Úgyhogy várjon a sorára.
Pirike: Azt mondja, sokára? Jaj, olyan lámpalázam van!
Gálfi mama: Öntsön magára egy kis vizet. Attól majd lehűl.
Pupi: (Az előtérben áll, nézegeti a lapokat.) Csend legyen! Ne macerálják egymást, mert esküszöm, kihúzom magukat a darabból!
(Gálfiné lecsillapodik. Leül a kanapéra Pirike mellé és előveszi a kötést. Pirike a levelét olvassa. Gizelle a tükörben nézegeti magát mosolyogva. Zsóka a tévét hallgatja. Gálfi tata pipára gyújt, eregeti a füstöt. Halk aláfestő zene.)
Gálfi tata: Én azt mondom, hogy az élet a legszebb és legizgalmasabb szerep, és még lámpaláza sincs tőle az embernek. Legfeljebb zsebláza. He-he-he…
Újságírónő: (Feláll, és a vesztesek tartásával előrejön Pupihoz.) Mondja, kedves Pupi, nincs véletlenül számomra is egy szerep ebben a darabban?
Pupi: Már hogyne volna! Maga egy fiatal, csinos újságírónőt alakít, aki váratlanul érkezik az otthonba és egy nagylevelű filodendron mögül lesi ki az otthon közösségének az életét. Aztán megírja, fényképekkel hitelesítve, az eseményeket, és nagy sikert arat vele. Beutazza a világot és lassan elfelejt minket. (A háttér fokozatosan sötétülni kezd.) Gazdag, élménydús élete lesz, és mert a jóisten hosszú életet szánt magának, szépen megöregszik. És akkor egy napon a kezébe kerül a rólunk írt riportja. Újraolvassa, és abban a pillanatban meg fogja érteni… (Pupi kezet csókol az újságírónőnek, majd belehátrál a sötétbe, melyben teljesen eltűnik. Már csak az újságírónő áll megvilágítva. Úgy áll ott, mint aki meg van hipnotizálva, aztán hirtelen, kétszer egymás után, félrerántja a nyakát. Odakap és feljajdul.)
Újságírónő: Atyavilág! Már csak ez hiányzott. Teljesen kikészültem.
A háttérből egy sipító hang: Fogják el! Tolvaj! Azonnal fogják el! Ellopta a drága fényképezőgépemet! (Az újságírónő ijedten összerezzen és pánikszerűen kirohan a színről, balra. A kis kerek reflektorfényben, ott, ahol az előbb az újságírónő állt, most egy kék pamutzokni van megvilágítva, ahogy trottyosan hever a földön. Rövid, hatásos csend.)
Háttérből egy ismerős, affektáló hang: Nem kerestek telefonon? Nem?... Akkor talán majd később…
(Függöny)
15 / 15•