Csak semmi malőr - Vígjáték egy felvonásban
Újságírónő: (ijedt ábrázattal) A hétszentségit az öreglánynak! Rám hozta a frászt! Azt hittem, rögtön kikaparja a szememet. Nos, ezek után jobbnak látom, ha egy ideig még a levelek társaságában maradok. Már csak azért is, mert furcsa dolgokat szimatolok. (Azzal viszszabújik a levelek mögé és belehuppanva a fotelbe kényelmesen elnyúlik benne. Valahol cigányzene szól. Az udvarról behallatszik a tyúkok kotkodácsolása. A konyhából pedig az evőeszközök zörgése és egy alt hangú nőszemély fejtegetése a mérhetetlen pocsékolásról.)
Női hang a konyhából: Százszor megmondtam, hogy csak annyi szelet kenyeret vegyenek ki a kosárból, amennyit meg tudnak enni. Micsoda dolog, beleharapni, aztán otthagyni! Mindennap egy rakás friss kenyeret kell a disznók elé dobnom.
(Nyílik az ebédlő ajtaja és Gizelle libeg ki rajta. Tánclépésekkel libeg keresztül a termen, karjait pilleszárnyként emelgetve, miközben dúdolgatva szaval.)
Gizelle: „Reszkető kezed tenyerembe rejtem / Félelmed szirmait rendre lefejtem / Meztelen valód fehéren bomoljon / Hullámos szép hajad vállamra omoljon...” La-la-la-lala... (Megperdül a sarka körül, megcsókol egy papírlapot, amin a vers van, a keblére szorítja, aztán belép a szobájába és becsukja az ajtót. Hamarosan megjelenik Gálfi mama is. Kezében veder, felmosórongy, seprű, odasettenkedik a Gizelle szobájához, ajtóra tapasztott füllel hallgatózik, majd szorosan az ügyvédnő ajtaja elé rakja a takarítóeszközöket.)
Gálfi mama: Na, nagyságos ügyvédnő, itt van a te valódi, hivatalos munkaeszközöd. Ha majd méltóztatsz kijönni, azonnal kéznél lesz és felhasználhatod a mesterségedhez! (Elégedetten tapogatja meg a zsebét, amiből jócskán kikandikál a sárga boríték széle, és mint aki jól végezte dolgát, lehuppan megszokott helyére, a kanapéra, előkotorja a szatyrából a kötnivalót és folytatja a kötögetést, miközben vidáman énekel.) „Nem csak a húszéveseké a világ…”
(Lassan beszállingózik a társalgóba Pirike néni, majd Pupi és Zsóka is, Zsóka bekapcsolja a tévét és egészen közel húzza hozzá a székét.)
Gálfi mama: (énekel) „Az úton még poroszkál, nemde, néhány korosztály…”
(Pupi továbbra is a sakkfigurákat tologatja, Pirike leül Gálfiné mellé és olvasgat, Gálfi mama meg jókedvűen énekel és kötöget, időnként hátra-hátrapislogva a 3-as ajtó felé.)
Pupi: (Gálfinéhoz) Most irigylem csak igazán Pirikét. Nem hallja ezt a szörnyű macskazenét. Hagyja már abba, Gálfiné, a kornyikálást, mert elered az eső. Inkább azt mondja meg, hol van az ura. Még ebédelni sem jött, pedig a kedvenc étele volt. Gulyásleves meg palacsinta.
Gálfi mama: Legalább több maradt magának. De nem tagadom, most már én is ideges vagyok, mert mindjárt öt óra, és halvány sejtelmem sincs, hova szívódhatott fel a vén gazember. Remélem, nem itta le magát a sárga földig, mint a múlt héten. Tudja, minden fusit elvállal az otthonon kívül is, aztán a csubukot leküldi a torkán. Jobban érzi magát odakinn, mint idebent. Ma biztosan megint megvette a lottót is. Arról ábrándozik, hogy megüti a főnyereményt, és akkor veszünk egy kis kertes házat.
Zsóka: Jól hallottam? Kertes házat mondott? Hát igen. A lottón biztosabb egy ház árát megnyerni, mint a Caritas pilótajátékon. Arra tette fel a házának az árát, Gálfiné, igaz? Ekkora ökörséget vén tapasztalt fejjel! Azt hiszi, viszontlátja valaha is a pénzét? Hát téved. Stoica, a nagy szélhámosság atyja most jött ki a sittről, hallottam a híradóban. Több ezer becsapott ember meg majd szétverte a bíróság épületét! Mind a pénzüket követelik. De sohanapján fogják viszontlátni.
Gálfi mama: Maga, Zsóka, csak ne tartson itt nekem erkölcsi prédikációt. Nem tud maga semmit a kinti életről, meg a nagy inflációról. Itt él már tíz éve a jó meleg falak között biztonságban, ahol etetik, itatják, öltöztetik és ápolják, ha kell. De én és az öregem olyan kevés nyugdíjat kaptunk, hogy sem lakbérre, sem tüzelőre, sem gyógyszerre nem telt belőle, és ennivalóra is alig. Pilótajáték vagy sem, a végén úgyis itt kötöttünk volna ki, mert kénytelenek lettünk volna felzabálni a házat a fejünk felől.
(Ebben a pillanatban az udvarról kiabálás hallatszik be, majd kétségbeesett ábrázattal berobog az igazgató, hóna alatt zilált iratcsomót szorongatva.)
Igazgató: (Rikácsolva, akár a felhergelt pulykakakas, homlokát törölgeti,) Hát ilyen nincs! Ilyen nincs! Megáll az eszem! Teljesen meg vagyok zavarodva! Ilyen rohadt napom még nem volt ebben a büdös életben!
Gálfi mama: (ijedten ugrik fel) Mi az, mi történt, igazgató úr?
Igazgató: (Törülgeti kockás zsebkendőjével a homlokát, tarkóját és hápog.) Fogózzanak meg! De jól fogózzanak meg, mert olyat mondok, hogy eldőlnek.
Pupi: (Nyugtalanul felemelkedik a sakktábla mellől és az igazgatóhoz lép.) Mondja már meg, az isten szerelmére, hogy mi a fene történt?
Igazgató: Képzeljék, most kaptam a hírt, hogy meghalt Gálfi tata. Képzelhetik… Alig tíz perce közölték velem...
Gálfi mama: (jajveszékelve) Jaj, jaj, én édes uram, kedves, öreg párom! (A szívéhez kap és aléltan hanyatlik a kanapéra. Odaugranak hozzá, pofozgatják, legyezgetik, míg magához nem tér, aztán mély megrendüléssel bámulnak egymásra.)
Mindenki egyszerre: Istenem, uram!
6 / 15 
•