Bíró Gyula
Szárnyakba kapó lélegzetvétel (Trifán László grafikus kiállításához)
Vannak művészek, akiket a közízlés legszívesebben börtönbe zárna,
mégpedig úgy, hogy a zárka ajtajához oda lehessen menni hallgatózni, mit
is mond. A lángoló létmarcangolások, énkeresések, szenvedélyes
ütemezések, visszatérő motívumok ellenállhatatlanul vonzzák a
hallgatót-nézőt.
Azért az mégiscsak mindenkit érdekel, mit álmodik-gondol az a fránya
művész és mi módon helyezi nagyító alá az élet elviselhetetlen
szépségét.
Az igaz művészetben nincs semmi emberi, semmi anyagi, semmi maszat és
semmi hamis hangzás. Embernélküliségével a legemberibb, hiszen
legközelebb kerül ahhoz a …-hoz, amit sokan Istennek, mások Valaminek
neveznek. A művészeteket felesleges egymással szembeállítani: a művészet
a megbocsátás és a nem megbocsátani tudása egyszerre. Fejet hajtani az
elviselhetetlen előtt, mi több, mosolyogva. A mosoly mindig azt jelenti,
készen vagyok. Az újabb harcra. A létezéssel való pörlekedés nemesebb
bármelyik politikai harcnál, s magasabb rangú bármely ember által
üdvözített fenemód fontosságnál.
A Nadányi Zoltán Művelődési Központ kis galériájában kerültek
kiállításra Trifán László nagyváradi grafikusművész alkotásai. Leírni
azt, hogy ki a művész? Én nem tudom. Volt méltatója, aki grafikusnak,
énekes-gitárosnak, díszlettervezőnek nevezte. Nem tévedett. Lényegtelen
az, hogy a Románia-szerte népszerű, a ’70-es évek zenei életét
meghatározó Metropol együttes énekese és dalszerzője, lényegtelen, hogy
jelenleg a nagyváradi bábszínház díszlettervezője. A lényeg nem a madár,
hanem a repülés.
Az elkészült alkotások esetében maximálisan érdektelenek azok „szép”
fogalmai, hiszen inkább gondolatmetszetek a saját sors és psziché
állapotképéből. A vegyes technikájú alkotások, nonfiguratív
absztrahálások remek talajai a továbbgondolásnak.
Az igazán jókedv számunkra ismeretlen fogalom, az önfeledt nevetés csak a
műtermek és íróasztalok sajátja lett. Az igazi jókedv fanyar és
kritikus, keserű, megkínzott, könnyben tocsogó.
Trifán László néhány műve igazi beavatás, örök eszméket mond el,
egyszerű életigenlő vagy élettagadó zaklató lüktetés. A vágy kapujában
toporzékoló, a mélység titkait fürkésző, levitáló létezés, belső tűz
égette szimbólumrendszer, gyökerek között megbúvó ősiség, új életet
sejtető magok metamorfózisa, erotikával fűszerezett rejtélyes éjszakák,
antikvitás, magadba borulás, letargikus meditáció. Önbogarászás.
Vannak természetes csodák és vannak a legtermészetesebb csodák. A csodák
mindig előzmény nélküli következmények. A művészetben vannak csodaként
megélt ráhangolódások. Egymásra hangolódások…
Hamvas Bélát divat lett idézni. Hát idézzük. Ennél csak az lehet
izgalmasabb, amikor Hamvas maga is idéz. Byrontól. Ő mondta: az
emberiség története egyszer válaszúthoz érkezett, ahol döntenie kellett
Shakespeare és a szappan között. Az emberiség a szappant választotta. A
választás hatásai azóta egyre nagyobb következményekkel bontakoznak ki.
Az igazi európai megtagadása a modern árulás. Mindig a szappant
választjuk. Nem kell mindig a szappant választani.
A kiállítást 2007. március 19. és április 14. között volt látogatható Berettyóújfaluban
