vers

Vass Tibor

Tripti hon

Csokonai Vitéz Mihály, Juhász Gyula, Tóth Árpád váradi verse Tóth Árpád ráhangolójával*

Beleszatírázott szépen a nagyváradi újságírók belébe.

Véren épült város. Vérrel meddig hízol, magosan
felépült váradba míg bízol? Kinek volt hazája
Nagyvárad, a Sebes-Körös partja tája. Több
szüleményim is körülte látszanak, melyek a váradi
bölcsőben ringanak. Hát sem ló, sem álom.
A munkám Váradon, Bécsben, Pesten, Kassán.
Magam meg a padon.
Várad: hol Ady Endre arca ragyogott éjszakák
homályán. Váradi utcák és szegedi táj. Várad,
ki városa vagy a jövőnek. Vár Várad, Pest,
induljatok. Vár Párizs és Abádszalók. Tavaszi
fényben vár a drága Várad, hol Annáért volt
szép a dal s a bánat.
Adyval ültünk Váradon.
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég, és
van-e még magyar dal Váradon. Várad szent
éje, mámoros. Sziget és Léva, Várad és Szakolca.
Legelül robogott Nagyváradi Napló, fülibe volt
dugva három tüzes tapló.

* A szövegben kizárólag az érintett költőktől vett „idézetek” szerepelnek, keletkezésük sorrendjében, a mai helyesírásnak megfelelően.


A szerző további írásai

impresszumszerzői jogok

Trafic.ro - clasamente si statistici pentru site-urile romanesti