Schönberg Éva
A kék autó
Nem, kedvesem, nem eladó az autó! Igazán sajnálom, hogy csalódottan
kell hazamennie, de azért örülök, hogy átjött. Fogyassza csak nyugodtan a
kávét, mert még kihűl, s nincs rosszabb dolog a világon egy csésze
hideg kávénál.
Hogy visszatérjek a dologra, én is bánnám, ha a férjem eladná az autót,
pedig az árára igazán nagy szükségünk lenne, tudja, sokat emésztenek fel
a gyógyszerek, kezelések. A férjemnek hamarosan újabb szemműtétje lesz…
a mi régi, újonnan festett kék autónk meg ott áll kifogástalan
állapotban a garázsban. Buta ragaszkodás, ennyi az egész. Látom,
mosolyog, de talán jobban megért minket, ha röviden elmondom a
történetét… Igazán rövid leszek.
Tavaly voltunk negyvenéves házasok, kimondani is sok. Nincstelenül
kezdtük az életet, aztán szép lassan mégiscsak haladtunk, előbb
bútorrészlet, majd hűtőszekrény, televízió. Mindketten dolgoztunk, s
elhatároztuk, összekuporgatunk egy kis autóra valót. Gyereket sajnos nem
adott nekünk a jó isten, így hát néhány év alatt ki is gyűlt a Bella
ára. Igen, Bellának nevezzük a mi szép kis autónkat. Gyönyörűnek
találjuk, annyira szépnek, amennyire csak egy úri kisasszony lehet.
Látom, megint mosolyog…
A férjem különösen büszke volt rá, állandóan bíbelődött vele, ha egy
csavar meglazult, egy sárfolt éktelenkedett rajta, ő máris dühös volt.
Nagyon szerette!
Nyáron csak úgy repült az országúton, szelte a kilométereket és hm…
furcsa, de meg kell mondjam, hogy Bella is ragaszkodott hozzánk. Soha
nem romlott el útközben, itthon persze gyengélkedett, időnként hol ezt
kellett kicserélni rajta, hol amazt. De hát az ember is megbetegszik
időnként, nem igaz?
Nagyon sok helyre elvitt minket Bella, egyszer még Franciaországig is
eljutottunk, akkoriban még olcsó volt a benzin, nagyon olcsó… ha valahol
nem kaptunk éjszakai szállást, hát leeresztettük Bella első ülését és
kényelmesen elaludtunk. Nem voltunk igényesek, igazán nem.
Aztán ahogy teltek az évek, az utakon a forgalom egyre nőtt, a férjem
látása meg romlott. Egyre ritkábban vágtunk neki az országútnak, a
férjemnek is szemüveget kellett már hordania.
Volt egy autószerelő ismerősünk, s mi gondoltunk egy nagyot. Hetekig
rágódtunk a dolgon, végül mégiscsak úgy döntöttünk, eladjuk Bellát.
Megállapodtunk a vételárban, azon nyomban kézhez is kaptuk, majd
hazamentünk. Eltelt néhány nap, és a férjem állandóan az üres garázs
körül téblábolt, rossz volt nézni.
Egy hét múlva visszamentünk a szerelőhöz. Az első dolog, amit az udvarán
megpillantottunk, Bella volt. Ott állt újonnan festve, vadonatúj
abroncsokkal, büszkén, mint egy királynő. Le sem vettük róla a
szemünket, s képzelje csak, kedvesem…visszavásároltuk! Majdnem kétszer
annyit fizettünk érte, mint amennyiért eladtuk, még kölcsönt is kértünk,
de visszavásároltuk.
Azóta is ott áll a garázsban, tisztán és csillogón, s a férjem minden
délelőtt odasétál hozzá és végigsimogatja... hisz már alig látja a rossz
szemével.
Buta ragaszkodás, ennyi az egész!
