Középiskolás fokon? Válogatás a Mikes Kelemen tantárgyverseny Bihar megyei résztvevőinek dolgozataiból (A regény szelleme a sokféleség szelleme - XI. osztály)
Az országos magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny győzteseinek
dolgozataiból készült előző lapszámbeli összeállításunk. Most a második
részben azoknak a Bihar megyei középiskolásoknak a munkáiból közlünk
részleteket, akik szűkebb pátriánk képviseletében jeleskedtek a 2007-es
megmérettetésen. A versenyen a diákok évfolyamonként három-három
tételben adhattak bizonyságot ismereteikről és tehetségükről.
Irodalomelméleti dolgozatokat felvonultató második válogatásunk alkalmat
ad az olvasónak arra, hogy összehasonlítsa „a mieink” teljesítményét az
országos legjobbakéval.
Felkészültségük, műveltségük éppúgy tanáraikat is dicséri, mint
olvasottságukat s a szabadságot, amellyel az elemző és szintetizáló
képességüket is próbára tevő témákat kezelik dolgozataikban.
Vajda Boglárka
Ady Endre Líceum, Nagyvárad
Móricz Zsigmond egyik méltán közkedvelt műve, Az Isten háta mögött első
olvasatként nem látszik egyebet mondani, mint egy szó szerint „Isten
háta mögötti” kisváros, Ilosva eseménytelen, értelmetlen mindennapjainak
bemutatását. A mű során megismerkedhetünk a város jelentéktelen
lakóival, akik kicsinyes „röghöz kötöttségben” tengetik életüket. Ezt a
velőtrázó mozdulatlanságot és a körkörösen ismétlődő, változatlan
életmódot csak egy igazi kívülálló, az albíró képes észrevenni. Így
válhat szereplői nézőpontja az író nézőpontjává, mikor magában
megjegyzik, hogy ezek a férfiak csak itt, ebben a városban valakik, ha
innen elmennének, egy lágy szellő is semmivé porlasztaná csak saját
maguk számára értékes személyüket.
De a dolgok bonyolultabbak, mintsem első ránézésre tűnnek. Az író a
realistákra jellemző valóságtükrözéssel és hideg tárgyilagossággal
szemléli szereplőit. Műve a kisvárosi hőségben és unalomban kibontakozó
buja vágyak és elfojtásra kárhoztatott, néha mégis felszínre törő
erotika miatt naturalista jegyekkel is gazdagodik.
Az író nem kíván „erkölcsbíró” lenni, csupán „boncoló orvosi”
kötelezettségét látja el úgy, ahogy saját módszerét Émile Zola is
jellemezte.
A regény zárt világa és a már címben is jelzett periférikusság túlmutat
saját magán. A Móricz korabeli olvasónak talán erőteljesebben
jelenthette az akkori viszonyok és hangulatok kicsinyben való
leképzését. Így válik ez a légkör, az izoláltság, periférikusság és a
kiemelkedésre képtelenek kis lakóhelye egy, az egész magyar honra
értelmezhető allegóriává. Nem hiába hasonlítják Ady Endre verseihez és
nevezik szellemesen A magyar ugaron epikus párjának.
A mű szereplői nem rendelkeznek kiemelkedő tulajdonságokkal, jellemző
rájuk a műveletlenség, a lelki üresség. Ambícióik nem párosulnak a hozzá
szükséges tehetséggel vagy értelemmel. Cselekedetei mind az
értékhiányról tanúskodnak. Létüket az ösztönök, elemi szükségletek és
pótcselekvések motiválják; szűklátókörűségük még saját életük
problémáinak megoldásában is jellemző. Mi másra utalna a tanító azon
tette, hogy a szinte teljesen ismeretlen albírót (akinek még a nevét sem
tudja) hívja segítségül, hogy rábízza a megfigyelő szerepét a felesége
hűtlenségének kérdésében. Ezek a szereplők nem látnak át a saját
mindennapi gondjaik és érdekeik sűrűjén, képtelenek a felülemelkedésre.
A regény egyetlen, talán többre érdemes figurája Veres Laci, az
érettségi előtt álló ártatlan és nyílt szívű diák. A legtöbb jelenet,
Vers tanítóné mellett, az ő vívódásait hivatott bemutatni.
Bár még magában sem meri teljesen nyíltan megfogalmazni, de értelmében
már megszületik az a nézet, ami szerint nagybátyjánál többre hivatott.
Ez megnyilvánul abban is, hogy a felesége szerelmére is méltóbbnak
tartja magát. A regény lapjain figyelemmel követhetjük a fiú
ismerkedését a nemi örömökkel és a tapasztalás utáni csömört és
megbánást.
A végkifejlet azonban nem nyújt semmiféle kielégítő választ vagy utalást
az ifjú Veres sorsára vonatkozólag. Nem tudjuk meg, hogy sikerül-e
kitörnie a földhözragadt, unalmas kisváros bűvköréből, és tehetsége
révén sikerül-e elindulnia valamelyik felfelé ívelő úton.
Veres Laci ábrázolása allegorikusan utalhat a fiatalság szerepére, a
fásultság és az életbe való belefáradtság hiányára, a reményre, melyeket
a gaz közül kivillanó virágok jelentenének. Ám, mivel nincs egyértelmű
utalás a fiú sorsára, ez a remény sem teljes fénnyel ragyogó.
A történet alakítása főleg jelenetező technikával valósul meg. Bár maga a
cselekmény egy háromnapos időintervallumot határoz meg, a különböző
jelenetek között szerepelnek kihagyások, szünetek vagy elhallgatások.
Így a cselekmény töredékesebbé, az idő szaggatottabbá válik.
Az albíró hozzászólásai révén több utalás is kerül a műbe Gustave
Flaubert új szemléletet nyitó Bovarynéjáról. Maga az albíró jegyzi meg a
különös helyzetet, mely itt a „karikatúra karikatúrájaként” jelenik
meg.
Ám az ilosvai környezetben a dráma a tehetetlenségben rejlik. Míg
Bovarynénak sikerül többszörösen megcsalnia férjét, addig Veresné
fellángolásai nem járnak sikerrel. Bovaryné tragikus öngyilkosságát
magasan saját maga fölé emeli a tanító feleségének fenékre eséses
próbálkozása.
Az elvárások, amik az olvasóban ébrednek a bovarynés utalások hatására, a
regény végén nem teljesülnek be. Így még a változatlanság, a továbbra
is monotonon folyó ilosvai élet is szimbolikus jelentéssel bír.
Immáron tiszta szívvel jelenthetjük ki, hogy ez a mű is azon regények
sorába tartozik, amelyek azt mondják olvasóiknak: „bonyolultabbak a
dolgok, mintsem hiszed”.
