Ködöböcz Gábor
„Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga” (A versről szóló vers Ady Endre költészetében)
Ady Endre költészete az emberi élet talányos-tragikus misztériumát az
egyetemes létértelmezés és az átfogó világmagyarázat igényével fejezi
ki. Jellemzően paradox értékszerkezetű líravilága a huszadik századi
gondolkodás kultúrhistóriai jelentőséggel bíró dokumentuma, amely
intellektuálisan és morálisan is óriási próbatételt jelent a kortárs
olvasóknak és írástudóknak.
Ady egyik novellájában (Tóth Gaszton) ezt írja: „verset írni, igazi
verset, a legszebb, legszegényebb, legnehezebb és legszomorúbb dolog a
világon”. Ady saját verseit „életes” verseknek, „véres seregnek”, „véres
élve-virágok”-nak nevezte. Versszerzői dilemmáit két kevéssé ismert
versében így fogalmazza meg: „Úgy kötöm meg a szívemet is, / Miként
strófákkal kötöm meg a dalt: / Keresem és kerülöm a vihart. (…) Fiaim:
álmok, őrületek, / Apátok hű, jóságos: a Halál, / De meggyilkol anyátok:
a Szabály”. (A fiaim sorsa), „Jaj, hányszor csupán krisztuskodok, / S
minden igém kenetesen terül szét. / Jaj, hogy elfut a tollam alól, / Ami
igaz, ami esztelenül Szép”. (Egy csúf rontás). Mintha csak József
Attilát hallanánk: „amikor verset ír az ember, nem írni volna jó”. Mert a
legfőbb kívánalom, tudniillik, hogy a nyelv otthonosan lakja a formát,
erőfeszítések árán előbb-utóbb teljesülhet, de a kifejezhetetlenség, a
közölhetetlenség, az artikulálhatatlanság problémája még a
legnagyobbaknál is örökös dilemma marad. Erre mondja Nemes Nagy Ágnes,
hogy „ne mondd a mondhatatlant, mondd csak a mondhatót!” Ady esetében
persze ez is módosul, hiszen ő mindvégig a „Szent Lehetetlenség
zsoltárait” írja.
Az Új versektől A Minden-Titkok versein át Az utolsó hajók posztumusz
kötetével bezárólag Ady Endre spirituális dimenziókban és metafizikai
távlatokban művészileg/emberileg olyan nagy utat járt be, amelynek
ismeretében egyáltalán nem túlzás őt az „Isten szörnyetegének” nevezni. A
váteszként vállalt irgalmatlan stációk közben esztétikai magatartását
mindvégig a saját transzcendenciájára figyelő, a formanívót is a
létezési nívónak alárendelő minőségeszmény, a kozmikus léttörvényekre
tekintő, tág horizontú szemlélődés határozza meg. A versekből,
versciklusokból és kötetkompozíciókból elénk táruló portré több,
egymásnak is ellentmondó mozaikból áll össze, ezért a művészi karakter
megrajzolása nagy körültekintést és fokozott éberséget kíván. A
Nyugattól napjainkig ívelő Ady-recepció egyik legfőbb tanulsága talán az
lehet, hogy egy Ady-formátumú lángész világnézetének és költészetének
változásait nem szabad egyszerű képletté avagy tetszetős formulákká
redukálni, mivel az egyoldalú megközelítések szükségszerűen csak
részigazságot hordoznak. Ebbéli minőségükben pedig az életművet
leginkább jellemző világképi összetettséget, poétikai sokféleséget és
jelentésbeli gazdagságot kérdőjelezik meg. Ha tehát az Ady-életmű
szellemében járunk el, akkor a sokirányú figyelem, a szeretetteljes
elmélyültségre alapozott kontempláció és az árnyalt fogalmazás
úgyszólván alapkövetelmény.
Mondandómhoz igen tanulságos, személyes emlékként kapcsolódik a költő
ötödik jelentős kötetének (A Minden-Titkok versei) különös gonddal
megformált prológusa: „Baj-vivás volt itt: az ifju Minden /
Keresztüldöfte Titok-dárdával / Az én szívemben a Halál szivét, / Ám él a
szivem és él az Isten.” Amikor kissé hebehurgya kamaszemberként először
találkoztam az idézett sorokkal, azt gondoltam, hogy ez egy olyan
szeretetre- és figyelemreméltó dodonai beszéd, ami privát közlésnek sok,
versnek pedig kevés. Évek múltán persze sokat árnyalódott a kép. Ma úgy
látom, hogy a Minden-Titkok… élén álló és az Ady-féle metaforika
leglényegét magába sűrítő négysornyi textus – mintegy a lírai
történésfolyamat cezurális jellegű, emblematikus szöveghelyeként –
hátra- és előrefelé is bevilágítja a pályát, s újszerű összefüggésekre
eszméltető, reveláló erejével teszi érthetőbbé és élményszerűbbé a
versvilág egészét. Voltaképpen az Ady-líra drámaelvűségében
megkerülhetetlen apollói és dionüszoszi jelleg egyidejű jelenlétét,
illetve ezen kettősség borotvaélen táncoló, mindkét eshetőségre nyitott,
kényes egyensúlyát képes kifejezni. Vagyis azt a lélekmélységekből
titokteljes démonisággal feltörő expresszivitást egyfelől, illetve azt a
racionalizált tudattartalmakkal éles fénybe vont éteri tisztaságot
másfelől, ami az alkotásfolyamatba, a műhelytitkokba beavató
költeményekben, azaz a versről szóló versekben is megjelenik.
Ady költői világának egyik legsajátosabb, a magánmitológia szempontjából
is legizgalmasabb vonulatát azok a versek jelentik, amelyek a műalkotás
megszületésének küzdelmekkel, vajúdásokkal teli stációit, azaz Ady
versmítoszát tárják az olvasó elé. Az egész életművön végigvonuló,
bízvást kötetnyire rúgó verscsoport a költői lélek mélyrétegeiből
felszínre toluló és vivőerőként avagy rendezőelvként működő képzetek,
motívumok versalkotó mechanizmusát igen szuggesztíven ragadja meg. Az
ide tartozó versekben (Búgnak a tárnák, Özvegy legények tánca, A Mese
meghalt, Elűzött a földem, Az örökké elváltak, A vár fehér asszonya, Az
én koporsó-paripám, A fiaim sorsa, Kiszakadt, bús nóta, Az elbocsájtott
légió, Lelkem szerelmes fattyai, Az utolsó sereg stb.) az archetipikus
motívumvázak, gondolatszilánkok, érzés- és hangulatcsírák változatos
formájú megszemélyesítései egy összefüggő metaforahálózatot hoznak
létre. A lázas alkotásfolyamat gyakori kivetülései Adynál a „manók”, a
„manó-sereg”, „gondolat-manók”, a „gondolat-fattyúk”. (Akárcsak Weöres
Sándornál a graciőzszerű koboldok és egyéb mágikus erejű lények.) Manók
helyett versbe kívánkozó gondolatait Ady nevezi még „meddő álmok, sápadt
némberek cifra seregének”, „láz-virágoknak”, „özvegy legényeknek”,
„suhogó árnyaknak”, „katonáknak”, „álom-fickóknak”, „hadseregnek”,
„légiónak”, „bús emberek éji csapatának”, „árnyékoknak”, „kiméráknak”
stb.. Az már a teremtés misztériuma, ahogyan ezekből a mélytudatból
fölpárálló motívumokból, gomolygó fantáziaképekből, kimérákból
hamisítatlanul egyedi és egyszeri szóalkotásokat, sosem-volt
szintagmákat és nyelvi szerkezeteket tartalmazó Ady-versek születnek.
A szerző további írásai
