Kinde Annamária
Egy élvezetes Ady-kalauz
Még az idegennek is feltűnik, a váradiak számára meg egy időben
egyenesen unalmasnak tűnhetett, hogy mennyi mindent neveztek el ebben a
városban Adyról. Volt ugye Ady kör és ma is vannak Ady körösök. Van Ady
társaság, Ady líceum, Ady központ, Ady Endre Emlékmúzeum, Ady Endre
Sajtókollégium és Ady Endre utca.
Ehhez képest a váradiaknak szinte kötelező volna mindazt tudni Adyról,
ami Péter I. Zoltánnak a Noran-Kiadó gondozásában megjelent könyvében
(Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon) kényelmesen hozzáférhető.
Iskoláskoromban nem szerettem a verseit, riasztott az a nagy-nagy
indulat, emiatt sem foglalkoztam vele. No meg kissé túl komolyan vettem
Szent-Györgyi Albert mondását, miszerint felesleges a fejünkben olyasmit
tárolni, ami a könyvekben megtalálható. Emiatt aztán számtalanszor
elbizonytalanodtam, amikor vendégeket kalauzoltam a városban, és Adyról
kellett volna érdekességeket mesélni nekik. Irigykedtem is barátaimra,
akiknek mindez a kisujjukban van. Bevallom, ez volt a fő mozgatórugója
annak, hogy kézbe vettem Péter I. Zoltán könyvét. Na, most egyszer s
mindenkorra bevésem a fejembe ezeket az adatokat. Tiszta szégyen volna
Várad-szerkesztő meg váradi költő létemre továbbra is bizonytalankodnom a
tájékozatlanságom miatt.
Ehhez képest a „tananyagként” kezelt könyv már az első fejezet után
élvezetes olvasmánnyá vált, amit aztán kénytelen voltam „beosztani”,
hogy ne legyen hamar vége. Ugye, Önök is ismerik ezt az érzést?
Szerettem felháborodni azon, mennyit dolgoztatták váradi újságíró
korában ezt a szegény fiatalembert, aki vélhetően erősen szorongott, és
csak a munkában, esetleg a kávéházakban, barátok közt érezhette
biztonságban magát. Érdekes volt összehasonlítani az akkori
szerkesztőségi létszámokat, körülményeket a maiakkal. És persze érdekes
volt végigkövetni azt is, hol mindenhol lakott Ady a városban, míg itt
dolgozott.
Még valami, amiért szeretem ezt a könyvet: szemben a saját szempontot
érvényesítő, mindentudó önéletrajzírókkal, akiknek sikerült engem
elriasztaniuk a műfajtól, itt rövid, adatolt tematikus összefoglalók a
fejezetek. És versek is vannak benne…
