A Várad vendége: Csaplár Vilmos
November 16-án a Bihar megyei könyvtárban folytatódott a
Törzsasztal-estek sorozata. Csaplár Vilmossal, a Szépírók Társaságának
elnökével Kőrössi P. József beszélgetett. Az alábbiakban az esten
elhangzottak rövidített, szerkesztett változatát olvashatják.
Kőrössi P. József: Legutóbbi beszélgetésünk végén azt mondtam,
örülhetünk annak, hogy e rendezvénysorozatnak sikerült európai
színvonalú írókat megnyerni. Így van ez most is, amikor mai vendégünket
köszönthetjük, legfeljebb annyi a különbség, hogy ő nemcsak íróként,
hanem filmíróként, filmforgatókönyv-íróként is ismert. Csak két nagyon
ismert filmet említek, aminek a forgatókönyvét ő írta, mind a kettőt
Bódy Gábor rendezte, az egyik a Psyché, biztos, hogy sokan látták Önök
közül, a másik A kutya éji dala. Az utóbbi néhány évben gyakran
hallhatták az ő nevét összekötve az egyik legismertebb írószervezettel,
hiszen ő a Szépírók Társaságának elnöke. Szeretettel köszöntöm körünkben
Csaplár Vilmost.
Van egy érdekes momentuma annak, hogy mi hol ismertük meg egymást, ha
jól számolom, 27 éve, de akkor inkább még csak névről, éspedig az előbb
említett Bódy Gábor kapcsán, aki itt járt Váradon. Nem vagyok egészen
biztos benne, talán ő vitt kéziratot tőlem hozzád, aki az Új Tükörnek
voltál akkor szerkesztője.
Csaplár Vilmos: Nem, Gábor csak közvetített, magát a kéziratot a húgod hozta.
K. P. J.: Elnézést, hogy ilyen személyes dologgal kezdem, de nem
véletlen, ugyanis ez a kapcsolat odáig fajult, hogy én sok mindent
kaptam Vilmostól áttelepülésem után, nemcsak akkor lehetőséget arra,
hogy az Új Tükörben megjelenjen néhány írásom, hanem egy számomra nagyon
fontos barátságot is. Konrád Györgyöt, ha szabad így mondanom, szintén
tőled kaptam.
Na de kezdjük az elején, próbáljunk felvázolni egy életpályát. Bárhol
néztem utána a te életrajzodnak, a születés helyéül mindenütt Újpest van
megnevezve. Ugye, Újpest Budapest egyik kerülete. Sokan születtek,
gondolom, az írók közül Újpesten, meg születnek Rákosszentmihályon vagy
Kőbányán, de még olyannal nem találkoztam, hogy valakinek az
életrajzában úgy jelenjen meg, hogy mondjuk Kőbányán született. Te úgy
jelölöd meg, hogy Újpesten. Ez az Újpest, ami ma Újpest, az nem ugyanaz
az Újpest, mint amibe te beleszülettél. Kíváncsi vagyok, miért fontos ez
neked.
Cs. V.: Kicsit kiábrándító a válaszom, mert semmi más nem vezérel, mint a
jó állampolgári tudat, hiszen hivatalosan az én születési helyem
Újpest, tehát ha azt mondanám, hogy Budapesten születtem, akkor
hamisítást követnék el. Mert akkor, amikor születtem, még nem volt
egybevonva. És itt, ahol most vagyunk, mindenki nagyon jól tudja, hogy a
helységnevek változnak, de a születési állapot nem változik, azt az
állapotot az anyakönyv megőrzi. Ennyi az egész.
K. P. J.: Én elértem például Magyarországon, hogy Iosif helyett József
legyek. És Oradea helyett Nagyvárad legyen a születési helyem. Nem kis
hercehurca árán, de addig írtam folyamatosan, hogy Nagyvárad és József,
hogy most már így van.
Cs. V.: A történet logikája hasonló és egyúttal fordított. De nekem nem
volt mért harcolnom, nekem az nem jelentene pluszt, ha én azt írhatnám,
hogy Budapest.
K. P. J.: Figyelj csak ide, Vilmos, és mi közöd van neked Csallóközhöz, mert olvastam rólad, hogy oda kötődsz családilag.
Cs. V.: Az én apai családom, a Csaplár család a mai Szlovákia Csallóköz
nevű tájához kötődik, Nyék és Várkony ma már egy helység, onnan
származnak. Mivel ez egy nemesi család volt, viszsza tudtam menni a
papírokon egész a 16. századig, ma is ott lakik a család zöme, Komárom
és Pozsony között minden temetőben vannak Csaplárok. A nagymamám már
Csilizpatason született, ami egy kicsit odébb van, a Duna felé közelebb,
rokonaim vannak Ösöd falutól kezdve mindenütt. Vannak még Csehországban
is, Pozsonyban is, ez egy olyan család, amelyben még a nagymamám
nemzedékében is tizenketten születtek. Ő eljött már igen korán, nem is
nagyon tartotta a kapcsolatot a családjával. Én gyermekkoromban voltam
ott, az első külföldi utazásom az a Csallóköz volt, apám akkor ismerte
meg a féltestvérét, akit addig nem is látott. Aztán a hetvenes években
kezdtem felfedezni, részben írtam az Egy látkép története című
regényemet, és abban sok családi, önéletrajzi elem van. Akkoriban
kezdtem el járni és utánanézni levéltárakban is, meg a helyszínen, és
még sikerült életben elkapnom a nagymamám utolsó testvérét. Kérdeztem
tőle, hogy emlékszik vissza a nagymamámra. És akkor nézett rám
értetlenül, és aztán kiderült, hogy nagyanyám akkor költözött
Magyarországra, amikor ő még nem is élt. Tizenkét gyerek között ő volt a
legfiatalabb. Nem is találkoztak soha, de azért próbált válaszolni rá.
Idős asszony volt és azt kérdezte, hol lakom. Mondtam, Budapesten.
Térült-fordult és hozott egy élő kacsát az egyik kezében. Mondtam neki,
hogy hát ez micsoda? Azt mondja, hogy hát nálatok nincs mit enni. Ő azt
hitte, hogy nekem effektíve azzal jót tesz, ha ad egy élő kacsát a
kezembe, mert ahol én lakom, ott nincsenek élő kacsák. Nem fogadtam el,
mire a másik rokonom, aki oda elkísért, utána megrótt, hogy miért nem
fogadtam el, hisz ők nagyon szívesen átvették volna. Ilyen család. Sokan
vannak, van köztük olyan, aki tanítónő volt Eleken és ma professzor a
New York-i Columbia Egyetemen.
