Csató Ildikó
Kocsmatangó
Azonban nem mindenki ilyen nagylelkű és önzetlen. És itt derül ki, hogy nem csak a pénzt lehet irigyelni. A hosszú asztal túlsó sarkán hajléktalanunk ellentéte ül. Széles vállú, mokány, bőrkabátot viselő, szögletes arcú férfi, apró szemekkel, minden érzelmi túlfűtöttség nélkül. És irigykedik. Teljesen nyilvánvaló gesztusokkal árulja el ezt. Például köp egyet. Undorodva. Mint aki teljesen nevetséges trágárságnak tartja, ha valaki érzelmileg hevül. Látszik, ő tökéletesen tisztában van vele: a szex végső soron nem egy szerelmi aktus, hanem pénzügyi manőver. Akinél az adu, az viszi az öszszes lapot. És a nőt is. Egyszerű dolog ez, csak felnőtt értelem kell hozzá. Nem kisiskolás hőzöngés és pávián módra való ugrabugra a kocsma kövén.
Szóval… Lehet, hogy még sincs igaza? A következő számnál már bajszos táncosunk és a trampli amazon együtt lejtenek, a változatosság kedvéért most is a manélé ütemére, de határozottan valami tangófélét. Ki hitte volna? Most mondja valaki, hogy ez nem egy univerzális, mindent befogadó és mindenkit kiszolgáló zene. Az ütem pontos, a lépések megfelelőek. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Most már nagyjából mindenki idekacsint, ki félszemmel, ki mind a kettővel. A szemérmesebbje csak a bajsza alatt somolyog, a kíváncsibbja meg még az orrát is beledugná a kialakuló helyzet részleteibe. Igazi kocsma ez. Ahol mindenki része ennek a nagy, közös, füstben és alkoholban pácolódott emberi közösségnek.
S a helyzet alakul. A tánc után, úgy látszik, a barátság is hamarabb szövődik. A párocska újra asztalhoz ül, de most már valamivel közelebb egymáshoz. Még a fejüket is összedugják. Hirtelen, úgy látszik, sok megbeszélnivalójuk akad. Hogy miről, azt csak elképzelni lehet. Az arcukról sok újdonság most sem olvasható le. A hősszerelmes most még hevesebb, a lomha fehérnép meg csak egy kevéssel tűnik unottabbnak. A végeredmény viszont kiábrándító.
Éppen akkor, amikor a többség már kezd visszasüllyedni megszokott apátiájába, saját poharának belső világába, a nő feláll, és mintha mi sem történt volna, egyszerűen csak kisétál az ajtón. A hátrahagyott fél meg, miután a helyzet képtelen volta a tudatáig ér, jobb híján dühödt ordításba kezd. Legalább olyan lendülettel, mint előbb a táncba. Ki hitte volna róla? Úgy üvölt, mint akinek fába szorult a… lelkivilága. Lehordja a büdös kurvát mindennek, ami csak az eszébe jut, válogatott szitkokkal illetve még a le- és felmenőit is, s hogy mindennek külön nyomatékot adjon, az újra kézbe kapott „borzoskát” is utána cserdíti egy megvető mozdulattal. Aztán, hogy lelkének háborgását így helyrerántotta, bölcs nyugalommal visszaül a pohara mellé, mint egyetlen bombabiztos fedezékbe a világ sunyi galádságával szemben.
A történet viszont itt még nem ért véget. Másnap, akár a cukros-mázas amerikai filmek végén kötelező heppiendben, a bajuszos hősszerelmes és a fonnyatag dáma kart karba öltve sétáltak be az ivó ajtaján. S hogy a szerelem győzött vagy a pénz? Egy bizonyos mérték fölött és alatt ugyan ki törődik ezzel?
A szerző további írásai
2 / 2