Péter I. Zoltán
Árpád-kori alapokra épült váradi templomok
XIV. Kelemen pápa az 1773. augusztus 17-i bullájával feloszlatta a rendet. A váradi jezsuitáknak is el kellett hagyniuk rendházukat és templomukat. Az üresen maradt rendházba görög katolikus kanonokok költöztek, majd 1792-ben II. Lipót császár a rendházat görög katolikus papnevelde céljára engedte át. Ezt követően használják a szemináriumi templom elnevezést.
A templomot 1808-ban renoválták, de mindössze négy évtizedet bírt ki, ugyanis az „előrésze”, azaz a főhomlokzata 1848-ban ledőlt. Helyreállításáról nincs tudomásunk, az ellenben tény, hogy a most látható templomot Szaniszló Ferenc római katolikus püspök jóvoltából 1858-ban építették. Korabeli feljegyzések szerint a meglévő templomot alapjából újjáépítették.
Miután 1948-ban a görög katolikus egyházat beolvasztották a görögkeleti egyházba, e templom is ortodox rítusú (Sf. Mare Mucenic Gheorghe) lett. Azóta sem szolgáltatták vissza a görög katolikusoknak, holott utóbbiak 1989 után még tüntetéssel is nyomatékosították igényüket rá.
A templom keleti oldalhomlokzatát lizénák osztják szabályos táblákra, a két szélső rizalitszerűen enyhén kiugrik. Mindegyiket félköríves ablakok törik át. A félköríves szentélyzáródáson túl a templom nyugati homlokzatát részben egybeépítették a rendházzal. Jellegzetes román kori díszítőelemként az eresz alatt félköríves ívsoros párkány húzódik. A templom tornyát a délre néző főhomlokzat síkjába foglalták, abból alig láthatóan kiugorva. A tornyot a hajó koronázópárkányánál ismert félköríves ívsoros övpárkány osztja két szakaszra. A torony alsó részét lizénák szegélyezik, az általuk határolt falfelületet a bejárati ajtó, felette egy félköríves, majd egy körablak töri át. A torony földszinti részének két oldalán levő egy-egy tengelynyi rész megegyezik a hajó oldalhomlokzatának szélső tengelyével. A torony felső részének négy sarkát tükörmélyítésű pilaszterek szegélyezik, amelyek a torony koronázópárkánya felett csürlős sisakra emlékeztetően végződnek. A torony felső szintjének faltábláit félköríves ikerablakok törik át, amelyek tükörmélyítésű kötényrészét mérművek díszítik. A tornyot karcsú gúla alakú toronysisak fedi.
A külsőleg neoromán stílusjegyeket viselő templom hevederes csehboltozásos belső architektúrájában barokkos maradt. Új díszeit 1907-ben nyerte, minden különösebb művészi igény nélkül. Azóta a templom belső dekorációja bizantinizáló jelleget öltött. A félköríves záródású szentélyt a hajótól az egyházi rítus által megkövetelt ikonosztáz választja el.
Szép összhangban lévő, befejezett egész
A másik jubiláló templom a velencei római katolikus plébániatemplom, amelyet 150 éve kezdtek el építeni ennek a városrésznek a főterén és 1862-re készült el. Ennek a helyén is létezett már a 14. században egy román kori templom, amelyet elsőként 1338-ban említettek. Ez volt a Szent Anna egyháza. Báthori András püspök 1338-ban Velencén telket vásárol, hogy oda új klastromot és egyházat építsen. Két év múlva, az építkezés befejeztével a püspök a klastromot Szent Klára apácáival népesítette be, a templomot pedig, melyet Szent Anna tiszteletére szenteltek fel, plébániaegyházzá emelte, de helyet engedett benne az apácáknak is. A templom plébánosai közül elsőként 1342-ben Fülöpről történt említés. Verancsics Antal nem említette a velencei plébániatemplomot az 1557-ben elpusztítottak között, arról sincs tudomásunk, hogy átvették volna a protestánsok. További sorsa ismeretlen.
A vár 1692. évi visszafoglalásakor Velence lakatlan, lerombolt város volt. A 18. század elején, az újjáépítés során megkezdék a római katolikus Szent Katalin-plébániatemplom építését is. Négy püspök nevéhez fűződik a barokk stílusú új templom emelése. Okolicsányi János püspöksége (1734–1736) alatt kezdték el építeni, szentélyét utódja, Csáky Miklós (1737–1747) fejezte be. Tornyot később, Mikóssy Ferenc püspökségének (1804–1811) elején húztak a templom elé. Kinézetére Schütz József 1817-ben készített metszete alapján lehet következtetni. Eszerint egyhajós volt, nyugati homlokzata előtt egy karcsú toronnyal, amelyet hagymasisak fedett. További sorsa elég homályos. Egyes források szerint tűzvész áldozata lett, Biró József „régi lerombolt templom”-ról ír, amely helyére a most látható újat építették, igaz, ez nem zárja ki az esetleges templomtüzet.
A mostani romantikus stílusú plébániatemplomot 1858–1862 között építették az elődje helyébe. Az ismeretlen tervező nem követte a régi barokk, keletelt templom alaprajzát. Talán a városrendezési szempontokat akarta követni, amikor az új templom főbejáratát és tornyát a tér északi része felé helyezte.
Az egyhajós templom túlsúlyban neoromán és neogótikus elemeket tartalmaz. Nem sokkal építése után, 1872-ben Hügel Ottó igen lelkesen dicsérte: „Mind külső építészete, mind belső berendezése tekintetében kiemelkedő. Ha külsejét vizsgáljuk, úgy mind a négy oldalról tekintve szép összhangban levő befejezett egészet tüntet fel. Homlokzatát négy pillér, két bejárat és ezek között falra festett nagy feszület díszíti [ma fából készített feszület található a főhomlokzat tengelyében levő fülkében – P. I. Z.]; a jobb és a bal oldalon öt-öt pillér, s ezek között szép faragott kőrózsával ellátott három-három ablak; a hátulsó része pedig szintén pillérekkel van ellátva, melyek között félkörben öt, a többiekhez hasonló, s két oldalt két-két kisebb ablak van.”
A szerző további írásai
2 / 3 
