Dr. Szőcs Károly
Gyóni Géza halálának és tudatzavarának valószínű okáról
Nehezen vártuk Géza visszaérkezését. Szinte felfrissülten jött haza. Közlékenysége meglepett. Elmondta, hogy egy pacsirta kísérte énekszóval a temetőig Mihályt, s hogy ebben mennyi megnyugvást talált. A következő napokban, június 13-ról 14-re virradó éjjel éjféltájt felébresztett. Hangja alig hallható, csendes volt. Kért, hogy ne szakítsam félbe, mert nehezére esik már a beszéd; csak kevés ideje van még és sok a közlendője; ne ijedjek meg, végrendelkezni akar. Meggyújtottam a lámpát. Arca tűzpiros, tekintete a szokottnál szúróbb volt. Két keze mozdulatlanul a mellén imára kulcsolva. Elmondta, hogy abban a bajban hal meg, mint Mihály; ugyanazt a fájdalmat érzi, de eltűrhetetlen erős a fájdalma s gyorsan végző; mozdulni nem tud. Ne nyugtalankodjam. Elvégeztetett! Orvost csak nehezen s az én lelkiismeretem megnyugtatására engedett hivatni. Itteni barátainak, ismerőseinek hagyott hátra egy-egy jó szót; Mihály s a maga holmiját rám bízta azzal, hogy értékesítsem a tiszteknél s a befolyó pénzt a magyar legénységnek segélyezésére adjam. (355 rubel folyt be az árverésen!) A gyorsan megérkezett orvos túlfeszült, rendetlen idegállapotot talált nála s morfium-injekciót adott neki. Az orvosnak, kiről tudta, hogy jóakaró-barátja, nem hitte el, hogy megéli a reggelt. A csillapító szer elfojtotta ugyan melle égő tüzét, de nem altatta el. Még mindig nem tudott mozdulni, úgy kellett megitatnom, amikor vizet kért. Reggelre végül jobban lett, tudta tagjait használni. De a meghalás gondolatától nem tudott szabadulni. Tett-vett, rendezte dolgait és sok mindent elégetett.
A nappalt Ozsvár Péter, Balog Pista és Jakubovits Artur barátaival töltötte, kik mindvégig hűségesen kitartottak mellette. Ezen a napon írta „Mihályt hazaviszem” c. versét. Mihály halála után most sírt először. Görcsösen zokogva írta a második versszakot. Minden szót fennhangon, sírva mondta, szinte diktálta magának a sorokat, amelyeket keze csak nehezen tudott leírni, ami a kéziraton erősen szembeötlő.
A következő éjjel azzal ébresztett fel, hogy megőrül. Énekeket hall. Most azt hiszi, hogy az orosz őr énekel az őrtoronyban. Előbb azt hitte, hogy Mihály temetésén a tiszti dalárda énekel; majd meg hogy ő koporsóban fekszik, s neki szól az ének. Nem tud rajta eligazodni, fél… Csak lassan sikerül megnyugtatnom, hogy az ágyban van, hogy az ablaktól néhány lépésnyire lévő őrtoronyban énekel a muszka, mint rendesen. Lassacskán magához jött. A gondolkozásról, alvásról, ébrenlétről, álomról, képzeletről beszélgettünk reggelig, s okoskodása, beszédje normális, logikus volt, mint mindig, valahányszor Mihályról s az ő meghalásának gondolatától el lehetett terelni figyelmét.
Pénteken reggel az ágyban fekve a falra írta „Térjetek meg és szeressetek” c. versét, melyet innen másoltunk le s csatoltunk kézirataihoz. Péntek délután megijesztett szokatlan s hirtelen támadt jókedvével. A kávéházhoz hívott, hova tudtommal sohasem járt. Az embereket meszsziről üdvözölte s vidáman megszólította, holott rendesen kerülte őket, az utóbbi napokban pedig bizonyítgatta, hogy üldözik, megvetik a tisztek.
Hift főorvos, Bóna ezredorvos a kórházba való menetelét sürgette, amibe bele is egyezett. 16-án, szombaton, reggel 9 órakor elváltunk kerítésünk kapujánál, nem kísérhettük a kórházba. A következő hét egyik napján meglátogattuk. Ez a látogatás meggyőzött, hogy Gézát elvesztettük. A kórházban az orosz orvos is megállapította súlyos elmebaját, s elszállítását táviratban kérte Irkutzkba. A pavilonunk ellenőrző praporcsikja még Géza életében megjelent és jegyzőkönyvet vett fel Géza hagyatékáról. Szellemi hagyatékát ekkorra már magamhoz vettem – féltve azt az orosz hatóságtól –, hogy Géza végakaratához képest sógorának, dr. Szolárnak átadjam.
A temetése meghatóan szép volt s azon négy nép megtépázott fiai vettek részt.
Tscheik Ernő
***
Most pedig két orvos mondja el az elmondhatót.
A leírásból megtudjuk, hogy a hadifogoly tisztek külön szálláshelyen laktak, és közkatona – tisztiszolga – állott rendelkezésükre, akinek mindennapi feladata volt a szálláshelyet rendben tartani és takarítani. Hogy Gyóni együtt lehessen testvérével, Mihállyal, akinek tiszti rangja volt, a tábort meglátogató gróf Rostyné elismertette a tábor orosz vezetőségével Gyóni tiszti előléptetését, ami a przemyśli erődben történhetett. Gróf Rostyné a Nemzetközi Vöröskereszt képviseletében járta be a hadifogolytáborokat, sajnos, tevékenységéről nem áll rendelkezésünkre beszámoló jelentés, habár feltételezhető, hogy útjáról beszámolót is írhatott a Vöröskeresztnek. (Sajnos, egy ilyen okirat dokumentáris és informatikai értéke valószínűleg nem áll arányban az utána való kutatáshoz szükséges szellemi és anyagi ráfordításokkal.)
A szerző további írásai
2 / 4 
