Gittai István
Az igazságra ébredés folyamatáról (Tóth Károly Antal kötetéről)
Különös, izgalmas, lenyűgöző és tanulságos olvasmány Tóth Károly Antal regényes, maratoni interjúja Adorjáni Imre István gépészmérnökkel, közgazdásszal. Már a kötet címe is sokatmondó: Út a magányos tüntetésig – Egy erdélyi magyar esete a Scania birodalommal. (Kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány, Kapu könyvek, 2007.)
Miként jómagam, úgy a Várad olvasója se hallhatott eddig az interjúalanyról, hiszen fentnevezett Belső-Erdélyben, Marosvásárhelyen született 1954-ben, ahol 1973-ban a Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, majd Kolozsvárott, a Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, azt követően pedig, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karának levelező tagozatán 1984-ben megszerzi második diplomáját, s három esztendő múlva vezetőmérnöki vizsgát tesz marosvásárhelyi munkahelyén, az Electromureş üzemben. 1987 decemberében érkezik Svédországba. Öt évvel később pedig az európai mérnöki diplomát is megszerzi.
Hogy ki is Adorjáni Imre István? A háromszáztíz oldalas kötet elolvasása után esetlegesen és vázlatosan bár, de megkísérlem a válaszadást. Elsősorban zseniális mérnök, aki igyekszik bebizonyítani, hogy hasznos polgára kíván lenni választott, új hazájának. Akár egy olyan multinacionális cégnél is, mint a Scania. Előbb mint kétkezi munkás, majd mint mérnök Södertaljéban, később pedig a franciaországi Angers-ben, ahol egy kamionokat gyártó új részleg épül. E mérnökemberről egyáltalán nem túlzás leírni azt, hogy ahol ő megjelenik, ott mozgásba lendül minden. Sőt! Az új gyárrészleg beindításának előkészületei, a szerszámokkal való felszerelés, az azzal járó tervezési és beszerzési feladatok mind-mind az ő vállára nehezednek. És bírja, sorra megoldja az ezer ágon futó, bogozódó tennivalókat. Úgy, hogy közben javadalmazása egyharmada annak, amit egy született svéd mérnök kollégájának fizetnek.
De hadd idézzem az interjúalany néhány idevágó mondatát: „Nagyon szerény vagyok, hogy ha azt mondom, hogy a munkát, amivel itt megbíztak, másutt húsz ember végezte el. És ami a nagy dolog az egészben, hogy ezt én borítottam meg, én mutattam meg, hogy lehet. Ez a baj. Mert azóta próbálkoznak, építgetnek lefelé rendesen, csak nekik még nincs meg az az emberük, akire szükségük lenne. Mert ők úgy hiszik, hogy erre is betaníthatnak valakit tudás nélkül, mintha csak egy csavar beszerelését várnák el tőle. Pedig itt rálátásra van szükség, minden ötvöződve kell legyen benned, rá kell érezzél, s akkor tudod csinálni.”
Nos, az istenadta műszaki tehetség, Adorjáni Imre István egyszer csak érezni kezdi, hogy fagyosodik a munkahelyi légkör körülötte. Egy ízben neki is szegezik a kérdést: miért nem megy el? Nem teszi, még bízik, még magáénak érzi a nagy hírű Scaniát. Hogy mitől és miért válik kegyvesztetté a cégnél? Ez nem derül ki sem az érintett, sem pedig az olvasó számára. A recenzensben, azon túl, hogy Svédországban, a Scaniánál egyértelműen kitapintható a bevándorlókkal szembeni diszkrimináció, nos, a recenzensben olyasféle sejtelem is feldereng, hogy az éles eszű műszaki tehetség kényelmetlen, sőt veszélyes is, hiszen akár a vezérek cinkelt kártyáiba is képes belelátni, a békésen csordogáló svéd vizeket pedig felkavarni. Hát ezért is igyekeznek megszabadulni tőle. Mivel a mesés összegű végkielégítést visszautasítja, lassú idegháborút indítanak ellene: zaklatják, megalázzák, kikészítik idegeit anélkül, hogy megtudhatná, mi is ővele a baj. Merthogy szakértelmével és munkájával kapcsolatosan egyetlen kifogás sem merül fel.
Peres hercehurca, tisztázási kutyakomédia, végezetül pedig a magányos tüntetés a gyár kapujában. S még ennél is szomorúbb, hogy a szakszervezetek és a svéd média is joviális a Scania birodalommal. Mintha az erdélyi magyar mérnök ellen szőtt titokzatos ármány intézményes cinkosai volnának.
Bármennyire darázsfészekbe nyúl is Tóth Károly Antal – a néhai Ady kör vezetője, az Ellenpontok nagyváradi szamizdat valamikori szerkesztője, a madridi konferenciához intézett Memorandum s a Programjavaslat megfogalmazója –, bármekkorát csattan is az Adorjáni-ügy kapcsán igazságkereső, közírói ostora, csak szúnyogcsípés vagy még annyi se az a svéd multi-vezérek vastag bőrén. Akik az emberi igazságérzetre fittyet hányva, keresztes pókok gyanánt szövik tovább rémséges hálóikat. Jaj nektek, ártatlan lepkék, együgyűen röpködő rovarok, számkivetett jövevények! A bevándorlók alulfizetéséből származó busás haszonért – sokmilliós prémiumokért – még magyarázatot adni se hajlandóak arra nézvést, hogy Adorjáni Imre Istvánnak tulajdonképpen miért is kötöttek útilaput a talpára. A sok-sok tanulsággal szolgáló, tisztánlátást segítő, valóságfeltáró kötetet* ezúton ajánlja szíves figyelmükbe Gittai István.
* A kötet megrendelhető a következő e-mail címen: kapu(at)chello.hu, illetve az 1086 Budapest, Karácsony Sándor utca 24. szám alatt is beszerezhető.
