Lucskai Vincze
A holnaposok holnapja
néha „haza”-látogatóvá vedlek
magyarkodni
magyarkodni már csak „otthon” lehet
s ilyenkor utam a bémer térre vezet
kedvenc piazzám
slide show-kat járok itt veled
a régi emlékekkel
az átéltekkel
vagy csak a véremmé lettekkel
le a gireth házzal
hallom
kuplézik még a nyár a kávézók falán
kihűlt csészék a holnaposok asztalán
és belesek a bokrok alá
itt bujkál valahol szigligeti cigánya
a vén zsiga
néma hegedűjén elhalt akkordok
új nóta ez már dankó pista
bújj bújj zöld ág
mire vagy jó zöld levelecske
titkolni takargatni
ki bízott meg ezzel zöld levelecske
add a kezed anyám
sarki kertvendéglő vagy kocsma
már ki tudja
rég lebontva
mint iránytűk álltak számomra azok az asztallábak
hogy apró lépteimmel hazataláljak
réz csappal szörpös hengerek
ott a pulton a fejem fölött
tornyosultak
tán a málna volt mely sétára nógatott
a spriccelt szódavízzel
és egy harmincöt banis pereccel
középen a macskaköves útra bámultak a padok
rajtuk a schmoll pasztás felirat
a vidám suszterinassal
– tán az korban előttem volt –
de az biztos hogy a padokat én is megmásztam
fekete-fehér lakkcipőmben
öcsém a kocsiban aludt
irigykedve lestem be a nagy ablakán
így séta közben ha a csapszeg kiesett
gurult
gurult a hatalmas kerék
anyám apámat emlegette
nem értettem miért
és öcsi nyöszörgött
én meg a redőnyét feljebb toltam
add a kezed anyám
hogy találhatnék haza ha felszedték a síneket
az öreg kalóz a csuklós ajtók mögött
hiába kéri már a jegyeket
csak az emlékeim csilingelnek
torzul a bémer tér
add vissza jános az euklideszit kérlek
kérlek
ebből a görbe térből
találhassak haza
