Andor Csaba
Emõd Tamás
A képzettársítások sokfélesége is lenyűgöző, még ha a kidolgozás nem mindig tökéletes is, olykor a versfaragás az ihletett sorokkal váltakozva jelenik meg. Az ötletek azonban mindig nagyszerűek, azokat nem lehet elfeledni. Lehetetlenség nem emlékezni az Érettségi találkozóra, ahol a tanár éjfélkor csupán a poharakkal s nem a diákjaival koccint, mert tanítványai egytől egyig meghaltak a háborúban. Vagy a Szégyenkező kis vallomásra, amelyben bevallja, nem tudja, hogyan kell embert ölni, mert akkoriban, amikor mások ezzel voltak elfoglalva, ő egy kertben ült. A pacifista Emőd Tamás nem véletlenül írt annyi emlékezetes verset a háborúról. Az első világháború ugyanis számos újdonsággal szolgált. Mert a háború mindig üzlet (is) volt, de korábban azért mégsem a gyermekjátékok gyártóinak üzlete. Mindig sok áldozattal járt, de általában nem sújtott egész nemzedékeket. A front és a hátország ellentéte korábban is létezett, de csak a tömegtájékoztatás felgyorsulásával válhatott igazán érzékletessé. A Játékok, az Érettségi találkozó, az Egy finom dámának rendre ezeket az új oldalait mutatja be a modern háborúnak.
A Holnap megjelenését voltaképpen egy „belső botrány” előzte meg, amely Emőd Tamás és Miklós Jutka személyéhez köthető. De adjuk át a szót a szerkesztőnek, Antal Sándornak!
„Aki figyelmesen lapozza át A Holnapot, észreveszi, az Emőd Tamás – Miklós Jutka rész más papírra van nyomva. A kötet június végén már elkészült, nem akartuk nyáron kihozni. Megállapodtunk benne, hogy ősszel jelentetjük meg, addig a könyvek lakat alatt maradnak a nyomdában. Még mindig nem olvashatta senki, amit róla írtam. Augusztusban, már mint stockholmi lakos, bajos levelet kaptam Dénes Sándortól. Emőd Tamás és Miklós Jutka elolvasták, amit róluk írtam, fel vannak háborodva, tiltakoznak ellene, hogy róluk szóló bevezetéseimmel kerüljön forgalomba a könyv. A váradi lapokban támadások jelentek meg.
Juhász Gyula visszaemlékezése szerint:
»Antal Sándor, aki gyilkos szatirájáról már több könyvében tett tanuságot, olyan kegyetlen dolgokat írt a költők egynémelyikéről, az egyes bevezetésekben, hogy így nem akarták a könyvet nyilvánosság elé vinni.
A Holnap botránya címen az egyik helyi lapban nagy leleplező cikk jött és a kötet megjelenése néhány hónapig késett. Közben Antal Sándor Stockholmba utazott és A Holnap, sok huza-vona és herce-hurca után 1908 szeptemberében végre mégis csak napvilágot láthatott.«
Ma se vagyok egészen tisztában vele, hogy mik voltak ezek a kegyetlenségek. Emőd Tamás képességeit és verselő tehetségét méltatva megjegyeztem, hogy kész költő akkor lesz a még nem is egészen húszéves fiatalból, ha az élettől megkapja a mindenkinek kijáró pofonokat. Miklós Jutka esete már súlyosabb. Két oldalon elismerve minden értékes tulajdonságát, ezt a vakmerő problémát vetettem fel: talán csak az érett nő szüzességének sikongatásai ezek a versek. Most, majdnem harminc év múlva, megállapítom, hogy Miklós Jutkából nagyszerű fényképész lett Amerikában. Jelenleg pedig, mint egy francia gróf felesége, talán valamelyik afrikai gyarmat-domínium kormányzói palotájában rezideál. De – szerencsére – nem költő. Utóbb, A Holnap megjelenése után vagy húsz évvel, Emőd Tamás is elismerte, hogy igazam volt.
Levélbeli tiltakozásom ellenére, Dénes Sándor átírta szelídre Emőd Tamásról és Miklós Jutkáról szóló írásomat. A kész kötetet felbontották, a bűnös íveket kitépték, újra nyomtatták.”
Vagyis az antológiának rögtön a javított kiadása jelent meg. Ma sem tudjuk (Antal Sándor imént idézett, a könyvből valóban kihagyott mondataitól eltekintve), hogy pontosan mi is szerepelt Emőd Tamás és Miklós Jutka jellemzésében. Maradjunk tehát annál, ami megmaradt a szerkesztői bevezetőből. Emőd Tamás jellemzése így kezdődik: „A mi kis Emőd Tamásunk korban, gondolatokban, arcszínben a legfiatalabb tagja a Holnap társaságának. Kész poéta, sőt nagy poéta is akad a kötetben, a zsenge, bontakozó ifjúság talányát és igézetét azonban csak ez a kemény arcélű gyerek hordja a homlokán és a versein.
Emőd Tamás költészetének hangja most mélyül. A kisfiús, magashangú, akadozó deklamáció most, néhány hónap alatt fejlődik át férfias csengésű, fölényes öntudatú poézissé.”
Antal Sándor vállveregetően elismerő stílusát érthető, hogy sokan nehezményezték. Pedig valószínűleg az alkotókkal összemérhető (megkockáztatom: talán még nagyobb) szerepe volt a kötet botrányos sikerében, vagyis abban, hogy nem utolsósorban maga a botrány tette sikeressé, az a botrány, amelyhez Antal Sándor provokatív stílusával, bevezetőivel legalább annyira hozzájárult, mint a szerzők a verseikkel. A költőket ugyan lehetett nem érteni, de Antal Sándort nem lehetett, mert ő szokatlan nyíltsággal kimondta, amit gondolt; a keresetlen, nyers szavakat körmönfont nyelvi szerkezetekkel párosítva. „Az érett nő szüzességének sikongatásai” persze kimaradt a könyvből, így csak szegény Miklós Jutka sikongathatott, amikor elolvasta, de azért jócskán maradt sok egyéb „hajmeresztő” megállapítás az egyes szerzőket bemutató írásaiban.
A szerző további írásai
2 / 4 
