próza
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Bányai Tamás

Lány a placcon


– Hozzám gyere este, bébi, mert ettől a mulyától annyi melót se kapsz, mint most a prosztó sógoroktól. Érted, amit mondok?
A lány szótlanul hátat fordított neki. A lapos orrú megragadta a vállát, erőszakkal visszafordította, mialatt másik kezével a nyúlánk fiúra mutatott.
– Er nichts arbeit. Az ilyen azt sem tudja, mire lehet használni téged. – Bal kezét a lány orra elé tolta, jobb kezének mutatóujjával félkört rajzolt a karóráján. – Abend. Ich habe geld. Du arbeits mit mir.
Akart még valamit mondani, de társainak egyike rákiáltott.
– Ne udvarolj! Itt az emberünk.
Mikrobusz húzott a járdaszegélyhez, a lapos orrú magára hagyta a lányt, s a többiekkel együtt elindult a mikrobusz felé. Utolsónak a nyúlánk fiú is be akart szállni, ám az osztrák, kezének egy tiltó mozdulatával, megállította.
– Vier sind genug – mondta minden sajnálkozás nélkül.
A fiú csalódottan lépett hátra, s amint megfordult, pillantása összeakadt a lányéval.
– Látod, nem mindenki szerencsés – vetette oda neki, majd még egy esetleges válaszra sem várva, felszakadó sóhaj kíséretében magának jegyezte meg: – Lehet, hogy neked tényleg este kéne kiállni ide.
Aztán már el is fordította figyelmét a lányról, a sorban érkező autókat pásztázva lépett a járda szélére, hogy első legyen, ha valaki int neki.
A lány követte példáját, s néhány lépésre a fiútól ő is az autókat kezdte lesni.
A placcon állók száma gyorsan fogyatkozott, s úgy tűnt, a lány is, a fiú is hiábavalóan kísérti a szerencsét. Kisvártatva azonban egy Volkswagen kombi állt meg közvetlenül a lány előtt, vezetője kiszólt valamit, amire a lány rábólintott, majd gyorsan be is ült az autóba. Az autó gurult néhány métert, s az osztrák paraszt már éppen inteni akart még valakinek, amikor a lány megbökte, s a közelükben álló nyúlánk fiúra mutatott. Az osztrák vállat vont, jelezve, hogy neki mindegy, a lányra bízza a választást.
A lány letekerte az autó ablakát és kiszólt a fiúnak. Magyarul.
– Itt akarsz ácsorogni estig? Szedd a lábad, ha dolgozni akarsz.
A fiú meglepődve nézett az autó felé, fülig pirult, s hirtelen keletkezett zavarában nem tudta eldönteni, mitévő legyen. Néhány pillanatig még tétovázott, aztán egy ugrással ott termett az autónál és elfoglalta helyét a lány mellett.
Nem tudakolta, milyen munkát kínál a paraszt és mennyit fizet érte, ehelyett leplezetlen csodálkozással kérdezte:
– Te magyar vagy?
– Nem mindegy? – kérdezett vissza a lány rejtélyesen mosolyogva. – A lényeg az, hogy neked is van munkád. Vagy nem ezt akartad?
– De – felelte a fiú –, ezt is.


A szerző további írásai

 arrow2 / 2

impresszumszerzői jogok