Sall László
József Attila svédországi fogadtatása, 1944–2005
1946-ban Artur Lundkvist szerkesztésében jelent meg egy könyv Európa irodalomtörténete 1918–1939 címmel. A „nagy” irodalmak (német, francia, angol, szovjet) bemutatását egy-egy svéd irodalomkritikus – később szinte mindegyik az Akadémia tagja – végezte el. Hogy a „kisebb” irodalmakat minél pontosabban tudják bemutatni, Lundkvist szándékosan választott munkatársakat a már – ilyen vagy olyan okból – Svédországban tartózkodó tudósok közül. Így természetesnek tűnt számára, hogy a magyar irodalom ide vonatkozó részét Lotz János írja meg.
Mint láttuk, a magyar irodalomról elsőkézből írt, s ebből e kötetben 11 sort szentelt József Attilának. A líra bemutatása során elsőként Erdélyi Józsefről írt. Hozzá képest, írta aztán Lotz, „József Attila (1905–1937) egy összetettebb egyéniség, aki az agrárszocializmus mellett a városi proletariátust is képviseli. Egész életét nyomorban élte, és költészetének középpontjában az örömtelen gyermekkor, az anya, az agyondolgozott, a korán elhunyt mosónő áll. Egyéni, leíró költészetének tématikája a vidék és a szegény parasztság, a nagyvárosi munkásság, gyárak és a mocskos külvárosok. Szocialista programverseiben, melyekért többször is feljelentették, egész osztályának szószólójaként lép fel.”
Az előző kötethez írt bemutatáshoz képest néhány sorral rövidebben, de lényegében mégis ugyanazt írta. Ez azért is érdekes, mert Lotz svédországi tartózkodásának utolsó évében a Studia Hungarica Stockholmiensia sorozatban megjelentette a The structure of the sonetti a corona of Attila József5 (József Attila szonettkoszorújának szerkezete) című dolgozatát, melyet 1946-ra, a kötet megjelenésének időpontjára már befejezett. (Ez 1976-ban magyarul is megjelent Szonettkoszorú a nyelvről címmel Budapesten.)
A tanulmány, talán mert angolul íródott, vagy mert a főiskola sorozataként jelent meg, nem hagyott nyomokat a svéd irodalmi köztudatban. József Attila szonettkoszorúja, A Kozmosz éneke így még ma is teljesen ismeretlen Svédországban…
A második hullám…
Gulyás Miklós Nagy költő egy kis országban. Jegyzetek József Attiláról címmel jelentetett meg cikket a Lyrikvännen 1964. évi 5/6. számában. Utólag sajnalátos tényként is felfogható, hogy annak ellenére, hogy ő volt a svéd népkönyvtárak megreformálója, nem rendelkezett ismeretekkel a témáról korábban megjelent publikációkról, illetve elődjei munkájáról. (A cikkben három versrészletet Ola Palmaer – többek között Viszockij-verseket fordított svédre – átköltésében idéz Gulyás.)
Elmondható viszont a szerzőről, hogy ő az első, aki felveti egy svéd nyelvű József Attila-kötet megjelentetésének szükségességét. Megemlítve, hogy már kelettől nyugatig mindenütt megjelentek kötetek, éppen csak Svédországban nem.
A József Attilát bemutató életrajzban sok új adatot nem közöl, részleteket azonban igen, például, hogy kirúgták-e a pártból, mint ahogy azt Koestler állítja, vagy nem, ahogy azt Vértes György. Felteszi a kérdést, vajon ez a politizálgatás lehet az oka, hogy még ma sincs egy elsőosztályú munka költészetéről.
Ugyancsak Gulyás az, aki megemlíti József Attila költészetének kapcsolatát Bartók és Kodály munkásságával. „A népdalok ihlette verseiben erőteljesen megmutatkozik egyénisége.” „Költészetében újra és újra visszatér néhány kifejezés: rend (rendszer, rezsim, harmónia), értelem, tudás. E három fogalom biztosíthatná az emberek számára a belső harmóniát, remélte (József Attila)”.
Befejezésül Gulyás Miklós mintegy megelőlegezi a négy év múlva publikálandó könyv megjelenését, amikor felhívja a figyelmet: nyelvészek és költők ez esetben is együttműködhetnének, mint azt például Ahmatov fordításánál tették. Majd egy nem mindennapi fogást alkalmazva, a Budapesten megjelenendő kötetre hivatkozva (Skandináv költők. Magvető Kiadó, 1964): „Csak remélhetjük, hogy a svéd kultúra terjesztői örömükben nem feledkeznek meg arról, hogy más országok irodalma van olyan értékes, hogy a tompa közömbösség jegyében (közömbösen) ne hagyjuk figyelmen kívül.”
Az általa szerkesztett Sex ungerska poeter6 előszavában Thinsz Géza kimondja a varázsszót: nyersfordítás. A kötetet Thinsz Gara László emlékének ajánlja. Az ő példájára hivatkozik, s úgy említi Garát, mint aki a legtöbbet tett a magyar irodalom külföldi megismertetéséért, és példának hozza fel sikeres együttműködését a kor legnagyobb francia íróival. Erről a módszerről még nem esett szó az 1944-es kötetnél, valószínűleg, mert Pándy és Stenborg önmagától értetődőnek tartotta ezt a módszert. Thinsz azonban megjegyzi, hogy a fordításokat, melyeket a kor legnagyobb svéd költői készítettek, többszörös ellenőrzésnek, újraolvasásnak vetették alá, hogy a fordításból adódható leegyszerűsítéseket elkerüljék. Hogy az egyéni értelmezések mennyire befolyásolhatják a vers, a fordított vers milyenségét, arra a Reménytelenült példaként közlik négy költő változatában.
A szerző további írásai
2 / 10 
