Gurzó K. Enikő
Az élő s az anyagtalan metszéspontján. Miklós János létfeltárásai
Aki kívülállóként lép be Miklós János szűkszavúság felé hajló, kevés motívumból építkező zárt világába, az mintegy varázsütésre egy különlegesen szép művészeti jelenség részesévé válik, mert a művek átélése s értelmezése révén önnön beteljesületlen, megvalósulatlan álmaival, léte kíméletlen válaszokat követelő aggályaival szembesül. E szembesülést leginkább Miklós János grafikái segítik elő, mert épp azon a területen jeleskedik, amely nálunk a leglassabban teljesedett ki.
Miklós János a lendület embere. Emóciói egészen mélyről törnek fel, hogy végül az alapvető életnyúlványok iránti fogékonyságban teljesedjenek ki. A tiszta forráshoz való ragaszkodás csiszolja, finomítja életművét, trenírozza kezét, élénkíti vizuális látásmódját.
Legutóbb Kolozsváron, a Barabás Miklós Céh galériájában gyönyörködhettünk festményeiben. Grafikáiban régebben. A kincses városban kiállított, régebbi és újabb datálású képei elevenek, olyan ábrázolások, amelyek villanásszerűen mutatják be a vásznakon felhalmozott lényeget. Jóllehet képei határozottan elvontak, mégis tele vannak életigenléssel, energiával, szinte szétpattannak a mozgástól, a kiterjedéstől. A szimbólumkészletében gyakran jelentkező bibliai keresztre feszítés is világosan arra utal, hogy műremekei nem a másodpercek tüneményeit hirdetik, hanem az öröklétbe torkolló állandóságot, a folyamatosságot.
Miklós János festői tevékenysége eddig mintha háttérbe szorult volna, és nemcsak azért, mert mint öncélú nyelvezetet utóbbit ritkábban gyakorolta, hanem azért is, mert grafikáiban gazdagabban élte, éli ki magát. Rajzai utat jelentettek festményeihez, ötleteit, terveit dolgozta ki bennük. Festményei érdekes kiegészítői művészetének, bensőséges megnyilvánulásai annak a törvénytisztelő, visszafogott önnevelésnek, amely egész munkásságát áthatotta.
Rajzaiban az éles körvonalakat zsinórszerűen tekeredő vonalhalmozásokkal egészíti ki, ám ezen eljárással egy percig sem kelti annak látszatát, mintha a tévesen, ügyetlenül felvázolt, elhibázott vonásokat próbálná kiigazítani.
Kolozsvári kiállításán Miklós János ismét bebizonyította, hogy az egységesítő, uniformizáló modern stílusáramlatok agresszív támadásának igenis képes volt ellenállni, így máig megőrizte alkotóerejének kezdeti rugalmasságát, előadásmódjának feszességét. Ugyanott és ugyanakkor azt is igazolta: erején túlterjedő feladatokat sosem állít maga elé, még érett felnőttként, kiteljesedett életművel a tarsolyában sem, mert ő nem akar kitűnni vagy hencegni mindenáron.
Mivel az örökkévaló erejétől feszülő életet a maga archaikusságában, letisztultságában kívánja illusztrálni, számára a testiség metaforává nemesítése a legalkalmasabb megszólalási módozat. Véli ezt abból a meggyőződésből, belső bizonyosságból kiindulva, hogy még a nyugodalmas vagy változó természet sem nyújthat nekünk oly intenzív és mélységes életképzetet, mint saját fizikumunk önazonosságra ébredése, beérése s elvágyódása. Azon állapotról van itt szó, amikor a benső énünkben érezzük megvalósulni mind a differenciálódott, egyénekre lebontott létezést, mind pedig az összlétet, amely szituációból sehogyan sem léphetünk ki. Miklós János az eszmélő, kiteljesedő s hanyatló, majd újból regenerálódó, öntudatra lobbanó élet tükörképét adja.
A szerző további írásai
2 / 2